PTinfo

PTinfo

Houston:Veolia

2009. július 29. - mestska

Houston az Egyesült Államok egyik legintenzívebben fejlődő városa, mind lakosszámot, mind a gazadsági erőt tekintve. Az elspanyolosodott város a jövő évben átveszi a harmadik legnagyobb város szerepét Chicagotól (Los Angeles és New York után). A gazdasági erősséget, a népességrobabnást jól jellemzi a kötöttpályás hálózat intenzív bővítése is. Jelenleg ugyan csak egy, 2004 óta üzemelő, Siemens Avantokkal üzemeltetett 12 kilométeres vonal van a városban, de a tavasszal elfogadott, közel 1,5 milliárd dolláros program keretében további négy épül 2012-ig, ezenfelül a jelenlegi, piros színnel jelölt vonalat is meghosszabbítják.

Ugyan az Egyesült Államokban nagy szó, ha a városban van egyáltalán valamilyen városi kötöttpálya, az nagyon jellemző, hogy egy két nagyobb metróüzemől eltekintve ezek a város méretéhez képest meglehetősen szerény utasforgalmi mutatókkal rendelkeznek. Idesorolható a houstoni vonal is, ahol naponta 40.000-n utaznak mindössze. Bár ha nem Európához, hanem más amerikai városokhoz viszonyítjuk, meglehetősen nagy értéknek számít.

A négy új vonal (térkép itt) mindegyike 2012-ben fog elkészülni előreláthatólag. A vonalakon - a tavasszal eldőlt - a CAF sevillai kocsijaihoz hasonló járművek fognak közlekedni, opciókkal együtt 103 járműről szól a szerződés. Ez volt a CAF eddigi legnagyobb megrendelése, és ez az első 100%-ban alacsonypadlós kocsi az Államokban. (a CAF és a marketingesek egyébként jól csinálják, ugyanaz a kocsi Sevillában metró, itt light rail, Zaragozában pedig villamos lesz (illetve Sevillában más ma is az a nevével ellentétben villamos Metrocentro vonalon)) A szerződés értéke összesen 320 millió dollár, melynek egy közbenső elemeként 29 járművet kell leszállítania a spanyol cégnek. A Siemens biztos nem örül ennek, Avanto tipusával igyekezett benyomulni az amerikai piacra...

Az új vonalakat - ez most véglegesedett július végén - az Veolia fogja üzemeltetni, melynek egyébként nem ez az első kötöttpályás szerződés arrafelé, San Diegoban, Miamiban, vagy New Orleansban is otthon érezheti magát. Mostani szerződése öt évre szól, mely további 35 évre meghosszabbítható. Ő a felelős az üzemeltetésért, a dizájnért, a fenntartásért, a vonalak integrációjáért egyaránt.

Az új vonalak összhossza 32 kilométer lesz, az alapköveket már mindenhol lerakták, az esély tehát megvan a vonalak átadására. 

A bejegyzés trackback címe:

https://cities.blog.hu/api/trackback/id/tr531276052

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Fricy · http://epitos.blog.hu 2009.07.29. 19:36:32

"elspanyolosodott város" :) Ehh, ezt még így leírva nem láttam sehol, de jó megfogalmazás.
Klassz ez a szökőkutas pálya.

mestska · http://cities.blog.hu 2009.07.29. 21:35:20

@Fricy:

hát pedig ez van. Azon kevés helyek egyike az Usában, ahol már többségben vannak a spanyolajkúak.

Lenry 2009.07.30. 18:36:42

jól látom, hogy egy szökőkúton megy keresztül a villamos?

mestska · http://cities.blog.hu 2009.07.30. 22:18:08

@Lenry:

Igen. Lamar McKinney utcák között, ha mindne igaz.
süti beállítások módosítása