PTinfo

PTinfo

Irány a kikötő

2009. december 13. - mestska

A dublini Docklands az ír főváros egyik legnagyobb ingatlanfejlesztése, az egykori kikötők, dokkok, raktárak helyét a londoni Docklandshez hasonlóan új, nagyszabású városi környezet veszi át. A terület 2007 óta kötöttpályás kapcsolattal is rendelkezik. Ekkor nyitották meg a Docklands vasútállomást, mely azonban csak ideiglenes jellegű. A Transport21 elnevezésű, 2005-ben létrehozott ír infrastruktúrafejlesztési program keretében ugyanis új, az elővárosi vonalakat összekötő alagút épül, mely a Docklands területét alulról keresztezi, egy súlypontibb elhelyezkedésű földalatti állomással kiszolgálva a területet. (térkép)

December 8-a óta azonban új kötöttpályás kapcsolatot is nyert a Docklands, a az elmúlt években folyamatosan bővülő új villamoshálózat, a LUAS is elérte a városrészt, szintén a már említett Transport21 fejlesztési program keretében. Az új vonalszakasz hossza 1,5 kilométer, az új építésű megállók száma négy. Az elővárosi vasúti alagút 2015-ben várható átadásával a villamos, és a vasút közvetlen átszállási kapcsolatba kerül.

Az új vonalszakasz megépítésével a hálózatot várhatóan újabb 1,8 millió utas használja évente, a jelenlegi mintegy 30 millió mellett. A piros vonal hosszabbításaként átadott vonalszakasz okán a viszonylaton Y alakú vonalvezetés alakult ki. (térkép), így a vonal másik végéről érkezőknek immár a végállomást is figyelni kell. A szakasz átadása óta a villamosok kétharmada fut ki a Docklandsbe, míg a fennmaradó egyharmad a korábbi végállomást, a Connollyt használja továbbra is. A Docklands szakaszon a villamosk követési ideje csúcsidőben 6,5, azonkívül 8 perc. A teljes menetidő végállomástól végállomásig 52 percre nőtt, ami egy klasszikus villamoshálózaton is hosszú viszonylatnak számít. A vonalon természetesen Citadisok közlekednek.

És hogy mennyi időbe telik el egy villamos megépítése arrafelé? A most átadott új szakaszról 2001-ben kezdtek el beszélni, 2003-ra dőlt el a nyomvonal, az építési tender 2006-07-ben zajlott, az építkezés 2007-ben kezdődött el.

A vonal építéséhez kapcsolódan egy új, építészeti díjnyertes híd is épült, sajnos értelmes fotót erről a hídról nem találtam. 

Találtam ugyanakkor egy olyan hídról, amit nem érint a jelenlegi villamosszakasz, de ugyanaznap volt az átadása, szintén a Docklands területén.  A Samuel Beckettről elnevezett hídat a közlekedési területen igen aktív Calatrava tervezte, akiről legutóbb itt New York kapcsán volt szó. A hajóforgalom biztosítása érdekében elfordítható hídszerkezet 120 méter hosszú, és 48 méter magas, és a későbbiekben várhatóan egy villamosvonal fog keresztülhaladni rajta. Hogy melyik, azt még az írek sem tudják pontosan, úgy tűnik, mindesetre a hídszerkezet ennek megfelelően épült. 

Az első fotót Dara Mac Dónaill készítette, a másik kettőt turgidson

A bejegyzés trackback címe:

https://cities.blog.hu/api/trackback/id/tr981591622

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Imeron 2009.12.13. 10:40:53

A fejlődést lehet irigyelni, de Dublin esetében van is honnan.

hallgat 2009.12.13. 10:49:12

A Samuel Beckett-híd (az elforgatható, asszimetrikus, fehér) nem alkalmas villamosközlekedésre, szvsz. A hídra felvezető sávok sem úgy vannak megépítve.
Maga a híd viszont szép és dübörög (vaslemezes).

mestska · http://cities.blog.hu 2009.12.13. 15:48:18

@hallgat:

a híd jelen átadott formájában biztos, hogy nem alkalmas villamosközlekedésre, hiába jelent meg a különböző médiumokban, hogy 2*2 sáv mellett biztosított a hely a LUAS-nak is. Viszont a különböző forrsáok egyértelműen megemlítik, hogy a város úgy rendelte meg a hidat, hogy a villamosközlekedésre alkalmas legyen.

Nekem talán ez a szállításkori fotó is ezt erősíiti meg:

207.44.228.231/marin/SBB_0205200903.jpg

viszont, hogy milyen villamos fog itt menni, arról nagy a bizonytalanság.

mestska · http://cities.blog.hu 2009.12.17. 15:31:01

@lokoszt:

igen, ha minden igaz, holnapra lesz poszt belőle.
süti beállítások módosítása