PTinfo

PTinfo

Lőttek a szerződéskötésnek Miskolcon is

2010. április 10. - mestska

Ami bekövetkezett korábban Debrecen esetén, az most megismétlődik Miskolcon is. A villamostenderen résztvevő négy cég közül előbb a három vesztes élt jogorvoslati kérelemmel a Közbeszerzési Döntőbizottságnál, majd a beadványok hatására a Döntőbizottság megtiltotta Miskolc számára a szerződéskötést az elvileg nyertes AnsaldoBredával

Egyelőre nem tudni pontosan milyen okokra hivatkozva kérte a három vesztes cég (a CAF, a Skoda, és a Siemens) a jogorvoslatot, a pletykák Debrecenhez hasonlóan itt is elírt számokról szólnak. 

A három cég közül a Skoda és a CAF április 2-án, a Siemens április 6-án nyújtotta be a kérelmet, döntés várhatóan májusban születik majd - már ha születik, hiszen az első tárgyalás Debrecenben is eredmény nélkül zárult. Debrecen esetén elég biztosnak tűnik a tender megismétlése, ha Miskolcon ez nem is ismétlődik meg, szerződéskötést várhatóan csak nyáron látunk, bő évvel az eredetileg tervezett után.

A tét Miskolc esetében egyébként 31 teljesen alacsonypadlós kocsi leszállítása a megújuló, és Felső-Majláth felé meghosszabbodó villamosvonalra. A szereplők a Siemens kivételével a villamospiacon regionális cégeknek számítanak, így minden egyes külföldi megrendelés fontos lehet a számukra, az pedig, hogy a két tenderen az indulók köre közel ugyanaz, ám nyertesnek eltérő cégeket hirdettek ki, további ádáz jogi vitákat vetít előre.

A bejegyzés trackback címe:

https://cities.blog.hu/api/trackback/id/tr161909902

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

jazzcool 2010.04.10. 17:07:35

tudom, h nem könnyű uniós pénzből közbeszerezni, de nem szégyen tanácsot kérni attól, akinek sikerült. természetesen a szegediekre gondolok.

Comandante en Jefe · http://local.blog.hu/ 2010.04.10. 17:18:04

@jazzcool:
Mondjuk pl. a debreceni (utóbbi) esetben a pályázó volt a béna...

gramercy 2010.04.10. 18:48:50

haw-haw

unios penzbol nehezebb lopni

hex144 2010.04.10. 21:01:01

ÉN örülné ha a skoda nyerne!

mestska · http://cities.blog.hu 2010.04.11. 00:54:00

@Comandante en Jefe:

időközben a KDB saját hatáskörben a debreceni bírálóbizottság szabálytalanságainak kivizsgálásaira is eljárást indított, hozzácsapva az amúgy sem kevés panaszhoz.

ruba 2010.04.11. 15:26:07

Szerintem már most ki kéne írni a közbeszerzést a pécsi, szombathelyi villamos kocsikra, talán mire sikerül a 2396-ik fordulóban végre szerződést kötni, addigra már ott is megépül a pálya. Ja és persze itt az ideje kiírni a közbeszerzést Budapesten is, hiszen az ICS-knek már nem lehet több hátra 10-20 évnél:)

mestska · http://cities.blog.hu 2010.04.11. 15:40:29

@ruba:

A szombathelyi villamos jövőjében, létjogosultságában erősen kételkedem, de ezzel úgyis fogok foglalkozni valamikor...

ruba 2010.04.11. 23:57:13

@mestska: Nem értek annyira hozzá, szóval nem tudom, hogy kell-e, mindössze azért írtam bele a hozzászólásomba, mert arról is hallottam, hogy akarják.

mateka00 2010.04.13. 11:41:30

Bocs a hülye kérdésért, de ugye ez most nem egy új hír arról, hogy teljesen offolják az AnselmoBreda győzelmét, hanem csak ennek az itteni megjelenése? kotottpalya.blog.hu/2010/04/06/mindenki_megtamadta_a_miskolci_villamostendert
Mármint úgy értem, hogy akkor csak annyi, hogy jogorvoslati kérelmek benyújtásakor szokásos elbírálási idő miatt tolódik a szerződéskötés ideje, vagy egy esetleges új döntés...

mestska · http://cities.blog.hu 2010.04.13. 12:35:55

@mateka00:

természetesen nem történnek mkülönböző események különböző dimenziókban, így itt ugyanarról a jogorvoslati kérelmekről van szó.
Ami új, hogy a KDB megtiltotta a szerződéskötést az Ansaldoval hivatalosan is, amíg nem történik meg az ügyek kivizsgálása. Ennek időbeni lefolyása egyelőe nem ismert, Debrecen esetén túl vagyunk az első tárgyalásopn, de ott nem dőlt el semmi.
Miskolcon még akármi lehet, lehet, hogy az ansaldoval szerződést kötnek a végén, lehet, hogy mással, lehet, hogy érvénytelen lesz a kiírás. Amíg pontosan nem tudni, mi is a beadványok pontos tartalma, addig nem lehet erről nyilatkozni,.

mateka00 2010.04.13. 13:08:10

@mestska: Akkor megnyugodtam...;)

Daniel M. 2010.04.14. 22:34:25

@hex144: Na a Skodát inkább hagyjuk ami nekik van, az a totálisan alkalmatlan jármű Miskolcra szerintem.
Már ha a ForCity-vel indulnak/indultak.

Személy szerint a Siemens-et nagyon szívesen látnám, Adtranz GT8, vagy népszerűbb nevén R3.3 köntösben :)
Főleg akkor, ha sikerülne olyan jó áron hozzájutnia a városnak, mint anno Budapestnek a Combinoihoz. :)

Az Ansaldo ha megint nyer, akkor csak annyit kell tennie a városnak, hogy egy számára rendkívül kedvező kötbérszerződést köt, és akkor lesz elég pénz arra, hogy leváltsák a városban az Ikarus buszokat új ap.-s buszokra :D
süti beállítások módosítása