PTinfo

PTinfo

Debrecen: újra tábla

2009. május 08. - mestska

A blog egy korábbi posztjában arról volt szó, hogy Debrecen lehet az első város a három vidéi, villamossal rendelkező város közül, ahol kiderülhet, melyik gyártó új alacsonypadlós villamosa fog futni. Az idő múlásával egyre inkább úgy tűnt azonban, hogy a tender eredménytelen lesz, és ez tegnap végül hivatalosan is bejelentésre került.

Az ok elsősorban pénzügyi:A tender meghírdetésekor eredetileg 245-250 forintos euróárral számoló Debrecenben eredetileg úgy számolt, hogy a projekt 17,6 milliárdos összköltségéből legfeljebb 9 milliárdot költenek a járműre. A forint drasztikus árfolyamváltozása, kiszámíthatatlan mozgása azonban a nyugati, euró-aalapú elszámolással gyártó, és szállító cégeket azonban elbizonytalanította, és ajánlatuk jelentős mértékű árfolyam-kockázati biztosítást is tartalmazott. 

A debreceni tenderre végül összesen két érvényes árajánlat született, a CAF és a Stadler által. Előbbi árajánlata 14, utóbbié 21 milliárd forint a 18 villamosra. Csak hogy ne felejtsük el: a város 9 milliárdot szánt volna az új járművekre. A két pályázó tehát messze túllép a lehetséges keretet, így nem csoda, hogy Debrecen hivatalosan is érvénytelennek nyílvánította a tendert. Érdekességképpen: a Stadler árajánlata alapján egy kocsi 1166 millió forintba került volna, ami talán valóban soknak tűnik egy 30 méter körüli járműért elsőre. (A közelmúltban lezajlott, igaz a debreceninél jóval több járművet érintő két nagy tender közül Varsóban 515 millió ft/jármű árért nyert a a Pesa, Torontoban 1,15 milliárd forint/jármű árért nyert a Bombardier. A járművek hossza hasonló mindkét esetben a debrecenihez)

Érdkesség, hogy a tender első kiírásakor még a Közbeszerzési Döntőbírósághoz fordult Skoda mindössze annyit adott be, hogy köszöni, de nem indul...

Hasonló gondban van a másik két város, Szeged és Miskolc. Előbbi esetén már ismerjük a pályázók körét, és az általuk adott árajánlatok nagyságrendje is ismert. Valószínűsíthető, hogy ott sikeresen le tudják zárni majd a pályázatot. 

Miskolc esetén korai még bármiről beszélni, hisz a tender beadási határideje nem zárult még le, így nem ismerni sem a pályázók körét, sem az áraikat.

Debrecenben időközben eldőlt, hogy a tendert újra kiírják, ezúttal euró alapon. Megjelenésének idejét egyelőre nem tudni, de várható, hogy az új kiírással, ha másnem, az árfolyam-kockázatből adódó pluszköltségeket elkerülheti a város.

A bejegyzés trackback címe:

https://cities.blog.hu/api/trackback/id/tr431106464

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

MHD 2009.05.08. 16:56:39

A pályázatok kiírásakor mindhárom város azzal számolt, hogy kb. 500-600 millió forintért meg tudják vásárolni a villamosok darabját. Az ajánlott árak viszont messze elviszik a költségek nagyrészét, így az egyéb célokra (pályafelújítás, hosszabbítás stb.) nem sok pénz marad. Jó lenne tudni, miért nem jelentkezett a Skoda (talán gondjai vannak az új prágai villamosok üzembehelyezésével és gyártásával...?). Miskolc esetében szerintem megoldás lenne a KT8-as villamosok részleges alacsonypadlósítása és modernizálása. Prágában, Plzenben fut belőlük néhány. Tudomásom szerint a prágai KT8-ok felújítása kb. 10 millió koronába (100 millió forintba került darabonként, igaz, hogy ezeken légkondi nincs). Egy új Stadler villamos árából 11 db KT8-ast lehetne rendbetenni, és még legalább 20-30 évig üzemeltetni (modern hajtással). Ami jó Prágának miért ne lehetne jó Miskolcnak is? A csak részben alacsonypadlós villamosok is megfelelnek az esélyegyenlőségi követelményeknek, és jóval olcsóbbak. Lásd a három cseh villamosgyártó egyikének a honlapját: www.pragoimex.cz.

mestska · http://cities.blog.hu 2009.05.08. 18:20:14

500 forintért szerintem erősen problémás alacsonypadlós villamost várni ma, az euro alapú elszámolásnál is magasabb ár várható ennél mindenképp, az eredeti 248 forintos árszinttel számolva is.

A Skoda nem tudom, miért nem jelentkezett Debrecenbe.

Miskolc esetén az új villamosok nemcsak a KT8-asok kiváltására, hanem a bécsi villamosok nyugdíjba helyezésére is szolgálna. A részben ala csonypadlós villamosok, főleg ha utólagos átalakításról van szó, messze nem tudja hozni azt az utaskomfortot, amit egy alacsonypadlós új villamos képes. Nem hiszem, hogy véletlen, hogy mindhárom város alacsonypadlós villamosokban gondolkodik, mindhárman úgy gondolják, a villamos a jövőben is a város közlekedésének kulcseleme lesz, de ehhez mindenképpp meg kell újulni.

Toymao 2009.05.08. 19:49:49

@mestska: Ettől még az állítás igaz, 500 forintért erősen problémás alacsonypadlós villamost kapni. ;D

szegedi_kozlekedes 2009.05.14. 18:40:04

Az ujpalya.hu-n most olvastam, hogy eredménytelennek nyilvánították a szegedi villamostendert, új pályázatot írnak ki:S lesz erről poszt?

MHD 2009.05.14. 19:40:51

@szegedi_kozlekedes: Egy ajánlat volt érvényes a négyből (a cseh). Sajnos a forintban megadott ár ennél a villamosnál sem fért bele a keretbe. Talán majd ha EUR-ban lehet megadni az árat (és nem kell a beszállítóknak a forint árfolyamváltozása miatt biztosítást kötni a bankokkal). Az új pályázatban szerintem csak annyi lesz a változás az eredetihez képest, hogy az árat most már meg lehet adni EUR-ban is.

mestska · http://cities.blog.hu 2009.05.15. 12:56:11

@szegedi_kozlekedes:

lesz szerintem, de inkább csak tájékoztatásképpen azért, hogy végig legyen követve itt is az eseménysor. Új info nem nagyon lesz benne.
süti beállítások módosítása