PTinfo

PTinfo

Cserebere, fogadom...

2009. június 13. - mestska

Adelaide-be idén évvégén hat Citadis fog érkezni, meglepő módon azonban nem a La Rochelle-i gyárból, hanem Madridból. Természetesen nincs szó arról,hogy a madridiak alig egy-két év után lecserélnék a járműparkjukat, Adelaide lényegében új villamosokat kap. Madridban ugyanis túlrendelte magát, a villamosok elkészültek, megérkeztek, a hozzájuk tartozó infrastruktúra (nagy valószínűséggel a 4-es vonal) azonban még nem készült el. Madridban tehát ott áll 22 darab Citadis, amivel nem tudnak mit kezdeni a spanyolok.

Ebből a 22 darab járműből vett meg hatot Adelaide a hosszabbítás előtt álló Glenelg Tram-re. Azt hinné az ember, hogy jó bizniszt csináltak az ausztrálok, az első árak erről is szóltak, a végső számla azonban 6 millió ausztrál dollár, azaz közel egymilliárd forint lett járművenként, így lényegében gyári áron jutottak hozzá a kocsikhoz.

S hogy akkor rmi volt ebben a jó nekik mégis? Mindössze annyi, hogy a Glenelg Tram jelenlegi szakaszán úgy sikerült bővíteni a kapacitást, hogy nem kell kivárni a gyártási, illetve tendereztetési időt. Az adelaide-i villamos kihasználtsága ugyanis a legutolsó vonalhosszabbítás óta erősen megugrott, csúcsidőben rendszeresek az utaslemaradások is. Megoldásként felvetődött már a közelmúltban vásárolt Flexityk középrésszel való bővítése, shuttle buszok közlekedtetése a villamospályán, és persze szóba került új járművek beszerzése is. (hogy az utasszámot ilyen falsul előrebecslő illetékesekkel mi történt, arról nem szól a fáma)

Ez utóbbit oldották meg most a madridi járművek beszerzésével, és a villamosok minimális átalakításokkal már karácsony előtt az adelaide-i hálózaton fognak közlekedni. 

Az első , photoshoppal adelaidei színekre átalakított madridi Citadisról készített fotó a busaustralia.com oldalról származik, a másodikat Dean Martin készítette az AdelaideNow számára.

A bejegyzés trackback címe:

https://cities.blog.hu/api/trackback/id/tr481182470

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Comandante en Jefe · http://local.blog.hu/ 2009.06.13. 13:56:26

"hogy az utasszámot ilyen falsul előrebecslő illetékesekkel mi történt, arról nem szól a fáma"

Azért ha ebbe az irányba tévedtek, azt el lehet adni sikertörténetnek is :)

Comandante en Jefe · http://local.blog.hu/ 2009.06.13. 13:57:42

Melyik országnak van szüksége 80m-es metrószerelvényekre? :DDD
süti beállítások módosítása