PTinfo

PTinfo

Európa legrövidebb metrói

2009. augusztus 09. - mestska

Augusztus 8-án megnyitották Berlin új, mindössze három megállónyi, 1800 méter hosszú metróvonalát. Az U55 jelzésű metróvonalról Fricy, és az Index leírt már minden lényegeset, azt, hogy mindössze 6400 utas lesz várhatóan a napi forgalma, hogy 320 millió euróba került, s hogy a későbbiekben (előreláthatólag 10 év múlva) az U5 metróvonal meghosszabbítása lesz, így ezt az oldalát nem is fejtegetném a dolognak.

Érdemes azonban megnézni, vannak-e hasonló jellegű vonalak Európában, és hogy azokat mi indokolta. A szeparáltság önmagában egyébként nem egyedi dolog, ilyen lesz a mi négyes metrónk is, aminek nem lesz közvetlen (üzemi) kapcsolata a többi metróval. Hogy valahol a meglévő metróhálózattól geográfiailag elválasztva létesüljön vonal, arra a közelmúltban is volt példa Szófiában, vagy épp Rotterdamban. Ezeket a hiányosságokat az idő előbb-utóbb beforrasztja, más esetekben viszont a vonalak úgy maradnak befejezetlenül, vagy épp a hálózat átszervezésének eredményeként válnak röviddé és csonkává. Az ilyen rövid vonalak leginkább tehát nagyvárosok kiterjedt metróhálózataira jellemzőek elsősorban.

Az európai rövidségi toplista jelenleg a következő: 

Város/Vonal/Hossz/Megállók száma 

  • Madrid R 1,1km 2 állomás
  • Párizs 3b 1,3km 4 állomás
  • Nápoly 6 1,6 km 4 állomás
  • Berlin U55 1,8km 3 állomás
  • Barcelona 11 2,1km 5 állomás
  • London Waterloo&City 2,4km 2 állomás
  • Lyon C 2,5km 5 állomás
  • Berlin U4 2,86km 5 állomás
  • Párizs 7b 3km 8 állomás
  • Moszkva 11 3,4km 3 állomás
  • Bukarest M4 3,6km 4 állomás

Berlin utolérte tehát Párizst, és ő is két vonallal szerepel az Európa legrövidebb metrói listán. Kétes dicsőség :)

A legrövidebb metróvonal Európában tehát a madridi Ramal vonal, mely már betűjelzésével (nevével) is jelzi, hogy eltér a többi, számmal jelzett vonaltól.  A vonalat 1925-ben nyitották meg, feladata akkor a kettes vonal összekötése volt a Norte pályaudvarral. Ma négykocsis szerelvényekkel shuttle feladatot lát el a két végén kialakult csomópontok-metró átszállóhelyek között.

A két párizsi vonal természetes fejlődés útján vált önálló vonallá. Mindkettő anyavonala, a 3-as, és a 7-es vonalak a város fejlődése kapcsán másfelé vették az útjukat az elővárosokban, a régi nyomvonal pedig csonkán, ráhordó vonalként maradt ott. Mélyebb elmerülés érdekében ajánlom a metro-pole oldal párizsi metróhálózat fejlődéseit bemutató térképsorozatát. A két rövid vonalacska összekötése az elmúlt években egyébként újra terítékre került, az elképzelés a hiányzó rövid kis szakasz megépítésével egy vonalba integrálná, és új számot adna az egyesített vonalnak (feltehetően a 15-öt, vagy 16-ot), nyugat felé pedig a Gare du Nordig hosszabbítaná meg.

Nápoly nem sokáig lesz várhatóan a listán, 2012-ben átadják a vonal 5,5 kilométer folytatását. Bár ez az olaszoknál sose biztos.

A barcelonai 11-es vonal ráhordó szerepet biztosít két kocsi szerelvényekkel a 3-as, és 4-es vonalakra, 2003-ban nyitották meg, továbbépítése a közeljövőben nem várható, automata rendszerre való átállítása azonban igen.

A londoni Waterloo&City a madridi Ramalhoz hasonlóan a vasút bekapcsolására szolgált, a Waterloo pályaudvar, és a City között teremtett kapcsolatot, és teremt ma is. A berlni vonalhoz hasonlóan ennek a vonalnak sincs kapcsolata más vonalakkal, és mivel teljes hosszában föld alatt vezet ez is, a járműveket csakis daruval lehet ki-, és beemelni ,mint most tették ugyanezt Berlinben.

A lyoni C vonal eredetileg egy 1891-ben megnyitott fogaskerekű volt, melyet a hetvenes évekbenintegráltak a metróhálózatba. A meredeksége természetesen megmaradt:  Croix-Paquet állomáson 17%-os a vonal esése. 

Berlin eddigi legrövidebb, U4 jelzésű vonalát 1910-ben adták át, az akkor még önálló város, Schöneberg kiszolgálására. Fejlesztése a közeljövőben sem várható, így az U5 meghosszabbítása, és az U55 beolvasztása után várhatóan ismét ez lesz Berlin legrövidebb metróvonala.

Moszkva 11-es vonala, mely ma összekötő szerepet játszik a 2-es, és a 9-es vonal között, eredetileg a 2-es vonal része volt, önálló számozása, illetve szeparáltan való közlekedése csak 1995 óta áll fenn.

Bukarest 4-es metrójának folytatása, melyet 2000-ben adtak át, jelenleg is épül, így Nápolyhoz hasonlóan ez a vonal is eltűnik hamarosan a listáról.

A bejegyzés trackback címe:

https://cities.blog.hu/api/trackback/id/tr571298037

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

érdektelen 2009.08.09. 14:27:31

"mi négyes metrónk is, aminek nem lesz közvetlen (üzemi) kapcsolata a többi metróval"

Ez mit jelent? Hogy nem lehet a föld alatt mondjuk a Kálvin téren átszállni?

mestska · http://cities.blog.hu 2009.08.09. 14:31:59

@leila iron:

azt jelenti, hogy nem lesz összekötő vágány az új vonal és a régi vonalak között, mint pl. ma van a Bazilik alatt a Deák téren a kettes, és hármas között. Azaz, ha pl. szeretnék elvinni a főmühelybe, (ami az Örsön van) mert olyan jellegű javítás szükséges rajta, akkor Kelenföldnél kocsira kell akni, és át kell vinni a városon.

Ma a hármas metró ilyen kocsijai saját kerekükön szépen átgurulnak a kettes vonalára ilyenkor.

érdektelen 2009.08.09. 14:43:43

@mestska: Értem. Ez elég tragikus. Különösen, ha elromlik valamelyik metrókocsi.

Egyébként jó poszt, a berlini megállókat magam is láttam a Reichstagnál, de nem tudtam, hogy ilyen rövid.

Fikalnyik Eugén 2009.08.09. 15:00:30

"Azaz, ha pl. szeretnék elvinni a főmühelybe, (ami az Örsön van) mert olyan jellegű javítás szükséges rajta, akkor Kelenföldnél kocsira kell akni, és át kell vinni a városon."

Óóóó, lesz majd jó pénzért kelenföldi javítóbázis is...

xJozsi 2009.08.09. 15:34:52

@mestska: kocsira azért nem kell rakni. Minden létesítménynek van/lesz nagyvasúti kapcsolata, tehát ha önerőből nem is, de saját kerekén el tud jutni oda.

mestska · http://cities.blog.hu 2009.08.09. 15:39:07

@xJozsi:

természetesen lesz nagyvasúti kapcsolata a 4-es metró remízének Kelenföldön, tehát elképzelhető lenne az, hog ymondjuk egy Kelenföld-Ferencváros-Kőbánya-felső - Hizlaló - Örs úton eljusson a metró az Örsre. De ismerve a nagyvasút hajlandóságát erre, az engedélyadási folyamat hosszát, valamint a szükséges útvonalat, tuti, hogy a trélert választják :)

rotler 2009.08.09. 15:48:56

Mintha Bécsben is lett volna hasonló rövid metroszakasz...

mestska · http://cities.blog.hu 2009.08.09. 15:54:21

@rotler:

jól emlékszel, a bécsi U2 sem volt túl hosszú, bár erre a listára talán nem fért volna fel. Tavaly óta meg biztos nem, hisz meghosszabbították.

valójábannemberci 2009.08.09. 17:21:37

Na, ha azt vesszük, hogy ez a nyúlfarknyi metróvonal mennyi idő alatt és mennyi pénzből épült fel, akkor a mi négyesünk nem is tűnik annyira tragikusnak, maximum egy abszurdisztáni tragikomédiának. :D

EvilHedgehog 2009.08.09. 22:49:22

@mestska: Nem lesz semmilyen trélerezés. A 4-es metró teljes szervizelése a kelenföldi járműjavítóban lesz. Ezt építik most.

Ettől függetlenül jó lenne az összekötés, de szerintem ez az automata vezérlőrendszer miatt nem lehet.

Comandante en Jefe · http://local.blog.hu/ 2009.08.10. 13:02:44

@EvilHedgehog:
A szervizelés Kelenföldön lesz, de a nagyjavítást is ott kapják majd a kocsik? (Csodálkoznék, ha a válasz igen lenne - de az sem túl megnyugtató, mert két teljes műhely kell majd tökegyforma kocsikhoz... a szigetüzem mindenképp drága.)

Az összekötésnek tutira nem akadálya az automata üzemmód, hiszen a kocsik vezethetőek lesznek kézileg is. Amúgy szerintem ez az egész automata-mizéria porhintés, meg az értelmét se látom. A 4-esen lesz valami korszerűbb AVR-szerűség, azt kész.

EvilHedgehog 2009.08.10. 15:47:35

@Comandante en Jefe: Ha minden igaz a nagyszerviz is ott lesz.

Az automata rendszer azért valószínűleg kicsit fejlettebb lesz mint az AVR. Ez kb. olyan minthogy az ms-dos is operációs rendszer, de új gépeken azért elég ritkán látja az ember. Van helyette fejlettebb újabb OS.

Comandante en Jefe · http://local.blog.hu/ 2009.08.10. 19:22:23

@EvilHedgehog:
Persze, hogy fejlettebb lesz, eltelt 20 év. De a lényege ugyanaz. Egy fős vonatszemélyzet ül majd a vonat elején, külön fülkében, szükség esetén vészfékez, és pl. az ajtózárási/indítási parancsot ő adja ki. Az elkövetkezendő 20 évben nem lesz itt olyan, mint a koppenhágai metróban, vagy a párizsi 14-es vonalon, erre van egy fogadásom - és szerintem túl sok szükség se lenne rá.

v2peti 2014.10.19. 17:03:09

@mestska: Viszont lesz cserébe egy talán még rövidebb U5-ös!

v2peti 2014.11.09. 02:41:48

Bécsben terveznek egy U5-öt, ami még a régi U2-nél is rövidebb lenne az első ütemben. Nézz rá a honlapjukra, ott vannak róla infók.
süti beállítások módosítása