PTinfo

PTinfo

Rövidhírek - főleg Itália

2010. április 26. - mestska

Genova: Az AnsaldoBreda újabb piacra igyekszik betörni a hazai villamostendereken is ajánlott Sirio modellel, a cél ezúttal a 24 kilométer hosszú, méteres nyomtávú Genova-Casella vonal meghódítása. Bár tram-trainként aposztrofálják az új járművet, egyelőre hivatalos szinten nem döntöttek arról, (vagy legalábbis én nem tudok róla) hogy a vonalnak városi, valódi villamosüzemű szakasza is lenne. Ennek, valamint a 2013-ig leszállítandó egy kocsi paramétereinek köszönhetően inkább beszélhetünk egy könnyűszerkezetű elővárosi vonatról, mint valódi tram-trainről. A kocsi a bergamoi járgányokhoz lesz hasonló kialakításban, hossza 42, szélessége 2,65 méter lesz, oldalanként azonban mindössze két-két ajtaja lesz.

Mestre: Február 9-én elkezdődtek a mestrei villamos tesztfutásai. A tervek szerint az első, 6,5 kilométer hosszú vonalszakaszt - egyelőre Mestren belül - idén november 26-án nyitják meg. A Translohr rendszerben megépült vonal folytatását, a velencei kapcsolatot biztosító szakaszt egyelőre nem látni, mikor adhatják át, az előrejelzések 2015-18 közötti időszakról szólnak. A velencei people movernél beharangozott átszállókapcsolatra egyelőre tehát várni kell.

Palermo: Bár a palermoi villamosvonal még sehol nincs, átadása nem várható az elkövetkező másfél évben, a vonalra rendelt 17 darab Bombardier Flexityből az első elkezdte tesztjeit a bécsi tesztpályán. A 32 méter hosszú, 2,4 méter széles kocsi a már korábban Heidelbergnél bevezetett MITRAC energiatárolásra alkalmas rendszerrel is fel van szerelve.

Panamaváros: Korábban már írtam pár sort a panamai metróról, közben kiderült, hogy mely konzorciumok lehetnek esélyesek a vonal megépítésére, és a kocsik szállítására. A három, lentebb felsorolt konzorciumon túl indult volna egy negyedik is (SNC Lavalin International Inc, Panametro, Metro de Panamá, Chinese PTY Metro), az előírt követelményeket azonban nem tudta teljesíteni.

A három induló tehát a következő:

  • CIMA:Acciona Infraestructuras, Misubishi Corp, MHI, CAF and Constructoras ICA of Mexico;
  • Línea Uno: Construtora Norberto Odebrecht and Fomento de Construcciones y Contratas;
  • Grupo Italiano Metro Panamá:Impregilo Spa, Astaldi Spa and Ghella Spa.
     

A Línea Uno konzorcium Alstom, a Grupo Italiano pedig nevéhez méltóan AnsaldoBreda kocsikat szállítana az új, 14 kilométer hosszú metróvonalra. A nyertes pályázót júliusban nevezik meg.

Réunion: Korábban egy teljes bejegyzést szenteltem a Réunion partmenti városait összekötő, hidakkal, és alagutakkal zsúfolt városközi villamosvonalra, mely meglehetősen nagyvonalú beruházásnak tűnt akkor. Most úgy tűnik, veszélybe kerülhet a megvalósítás, márciusban ugyanis új vezetője lett a tanácsnak, aki már kampányában is élénken tiltakozott a vonal ellen, helyette a forrásokból inkább egy új parti utat építene ki. Hogy mi lesz végül az összesen 1,6 milliárd eurós projekttel, azt nem tudni, annyi bizonyos, hogy a tavaly decemberben az építést, illetve 45 évnyi üzemeltetést elnyerő konzorcium - melynek tagja a Veolia és a Bombardier is - már jelezte, hogy a beruházás törlése esetén kompenzációra tart igényt.

Verona: Bár korábban a város vezetői fejében villamos építése fogalmazódott meg, jelenleg úgy tűnik, hogy végül a "modern" tömegközlekedési rendszer egy Phileas rendszerű busz lesz. A koncepcióváltás Réunionhoz hasonlóan itt is a politikai vezetők cseréje miatt következett be,eltüntetve így a költségek egy részét. Bár számomra nem tűnik valóban összehasonlíthatónak a klasszikus villamos, és a nyomvonalvezetéses busz, kíváncsi vagyok, hogy a sorozatos eindhoveni problémák után egy olasz környezetben hogy állná meg a helyét egy ilyen járgány. (Bár Verona nem Dél-Olaszország, a robogók, és a közlekedési morál miatt mégis úgy gondolom, hogy az automata vezetés nem valósítható meg - de akkor miért van szükség a Phileas rendszerre, miért nem elég egy buszsáv?)

A 23,8 kilométeres vonalat 2013-ban tervezik átadni, de nem csodálkoznék, ha itt is változások következnének be még.

A képek forrásai sorrendben: www.weitzel.infowww.bahnindustrie.at, www.tramtrain.fr, wikipedia

A bejegyzés trackback címe:

https://cities.blog.hu/api/trackback/id/tr311938642

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

mestska · http://cities.blog.hu 2010.04.26. 18:38:15

valaki megmondhatná nekem, hogy ez a Phileas busz miért jó.

ruba 2010.04.26. 23:01:15

@mestska: Mert valaki jól keres rajta.
Egyébként ez a busz szerintem nagyon hülyén néz ki.

Radio Free Aberrania · http://radiofa.blog.hu/ 2010.04.27. 13:43:34

@mestska: és pláne, mivel tud többet egy buszsávnál, és miért olcsóbb annál?
- itt is van buszsáv
- itt is van sofőr

első hallásra ez azonos kapacitás azonos költségért, más néven. hát akkor?

a wiki szerint: "For some years the regional authority for urban transport in Eindhoven (SRE) decided not to use the magnetic guidancesystem any more."

azaz pillanatnyilag semmi különbség egy buszhoz képpest :)

Moszkvicsslusszkulllcs 2010.05.03. 04:55:05

@mestska:
hogy mire jó a Phileas?

A Phileas szó alatt én minimum két külön dolgot értek:

- magát az autóbuszt
- a nyomvezetéses rendszert

Az autóbusz:

10 tonna teherbírású szóló abroncsozású agymotoros, kormányozható(!) kerekekből álló csuklós jármű, ami hihetetlenül stabil, és szűk utcákban is elmegy, ahol egy tolócsuklós busz (pláne egy villamos) már rég nem fér el.
A szóló abroncsozásnak köszönhetően tágas belső tér van, 2+1-es üléskiosztással (tudtommal ez az egyetlen 2+1-es ülésekkel gyártott alacsonypadlós autóbusz). Egyszerűen zseniális!

Nyomvezetés:
Elvileg szűkebb sávokban is elmegy, ez hidakon, alagutakban lehet hasznos (keskenyebb híd, szűkebb alagút is elég neki). Más esetben én sem értem mire jó, lehet, hogy tényleg csak a politikusok elvakítására való.

mestska · http://cities.blog.hu 2010.05.03. 19:58:48

@Moszkvicsslusszkulllcs:

köszi szépen! Lehet, hogyha tényleg mindez megvalósul, akkor Verona belvárosába jó lehet. Az olaszokat és hóbortjaikat ismerve ez nem biztos, hogy tényleg így is lesz :)

BPO654 2011.09.26. 14:15:43

@Moszkvicsslusszkulllcs: Pl: villamosvonalak kiváltására, szűk vonalakra mint pl 73,74-es troli, troli funkciót megtartva. De egyébként itt a foradalmi üacellás hybrid Phileas.

iho.hu/hir/uzemanyagcellas-hibrid-buszok-kolnben

BPO654 2011.09.26. 14:23:52

Hopp egysines gumikerekes villamos! Mestre. Itt is spórólnak a pályaépítésen csak mi rázzuk a rongyot!

BPO654 2011.10.10. 12:30:42

www.bkk.hu/2011/09/arkieg_110930/

Ezekután felvetődik,h ha a vidéki nagyvárosok a jelenlegi flottát sem képesek fenntartani, akkor miért építgetnek és tervezgetnek villamost, ami a metró után a 2. legdrágább tömközl.-si eszköz, a beruházás összegét tekintve???
Ezt felvetettem az irhasarok.blog.-on is ahol rendkívül demokratikusan valszeg Dorner Lajos VEKE elnök javaslatára az összes szakmai hsz.-et törölték. Éljen a demokrácia! A Szólásszabadság! Aki nem ért egyet annak kuss! Óvakodja a Vekétől!! (Innen üzenem, h lesz folytatása esetleg élő adásban, pláne azok után, h a BKV épp most könyörög 35Mrd.-ért, mert jövőre nincs semmire sem pénz. Mellesleg a négyesmetró pénzéből csírték le azt az összeget, amiből most a vill.pályákat újítgatják. Mit fog ehhez szólni az EU?)

BPO654 2011.10.11. 11:16:38

Nos itt a bizonyíték, h nemcsak kötöttpályát támogatja az EU, tehát ez a hazugság is megdőlt.
iho.hu/hir/ha-akarnank-vehetnenk-korszeru-buszokat-eu-s-penzbol-110928
Persze a villamospárti más véleményét kitöröltető antidemokratikus VEKE elnök itt is megmondja a tutit.

Egyébként a fenti mestrei példa -ha már mindenáron villamost akartak a vidéki városok- nem lett volna-e számukra követendő példa? Tehát nem kellett volna mindenhol áttérni az egysínes translohr rendszerre? Hisz a pályákat úgyis elbontották. Itt lett volna a lehetőség az EU pénzéből. Miért?
Mert a pályaépítés 50%-kal olcsóbb mint a hagyományos, a megmaradó pénzből meg lehetett volna több járművet venni!!! Ezt magyarázza meg Kósa, Botka meg a miskolci plgm. a választóknak! Mert Szögeden sem 9 db új villamosra van szükség, hanem legalább 20-ra... .:D

mestska · http://cities.blog.hu 2011.10.11. 22:22:09

@BPO654:

az ilyen Translohr és hasonló rendszereket a korábbi tapasztalatokon okulva több francia város elvetette, és döntött a hagyományos villamosüzem mellett. A pályaépítési költségek messze nem 50%-al alacsonyabbak, hiszen egy villamospálya nem egy sínszálból áll, a Translohr pályáját pedig elég szépen fel kell tuningolni a kerekek alatt a nagy terhelés miatt.

Nem hiszem, hogy a magyar városoknak ilyen, szinte monopolhelyzetben lévő cégektől kell rendelniük kiforratlan technológiát.

mestska · http://cities.blog.hu 2011.10.11. 22:24:12

@BPO654:

Én nem hiszem, hogy a VEKE és a közted lévő konfliktust ide kellene hozni.

BPO654 2011.10.13. 12:49:18

@mestska: Oké nem hozom ide, és elnézést.

BPO654 2011.10.13. 12:56:18

@mestska: Kedves mestska!
Engedd meg, hogy inkább Devecseri Gabriellának higgyek, és még ha nemis 50% de 30-40%. Mennyibe is voltak a vidéki villamosbuliK? 30-40Mrd Ft. Annak a 30%-ából sok villamost lehetett volna venni. A cikkben az is ott van, h 3-5 év mire kiforr a dolog. Ez már letelt 2004 óta, (Translohrról beszélek), és több helyen épül is. A tanárnő is leírta a vidéki városokat, de úgy tűnik ha más pénzéről van szó (EU) akkor semmi sem drága... . Egyébként a gumikerekű csoda S,
.-ban c topikban leírta "uhi" nick, h 75kg-mal támaszkodik a kerék a sínre... . Betonozni kell persze, de valszeg olcsóbb mint a hagyományos. Leginkább Bp.-en a most pazarlás előtt álló 59-es hegyi vill.vonalon tudnám elképzelni, mivel a gumikerék nem csúszik, nemúgy mint vas a vason.

BPO654 2011.10.13. 12:58:14

Íme egy friss rövidhír itthonról a nagy magyar valóságról (villamosos!):

www.napi.hu/magyar_gazdasag/veszhelyzet_kozeleg_megbenulhat_budapest.498585.html

BPO654 2011.10.13. 13:20:54

A shanghaji gumikerekű bef képessége 176 fő:
www.railwaysafrica.com/blog/2009/02/translohr-for-shanghai/

A Hess lighttramé meg kb.200, tehát valóban nem éri meg translohrt építeni mert ehhez még egy sínszál sem kell:
www.hess-ag.ch/en/busse/trolleybusse/lightram.php
Csak azt nem értem meg, h itthon miért nem ilyesmiben gondolkodnak, amikor mostantól 2012 végéig 90 Mrd kell a Bkv.-nak. Mi építjük a villamost ami a metró után a második legdrágább, ráadásul a fenti jármű tud annyi kapacitást mint a kétkocsis tátra, és sín se kell hozzá alacsonypadlós is, fel is megy a hegyre, mi kell még?

mestska · http://cities.blog.hu 2011.10.13. 17:48:49

@BPO654:

Ahogy korábban is írtam, a gumikerekű cuccok üzemkészségéről, technikai problémiáiról az elmúlt években sok mindne kiderült. Nem tudom, hogy egy ilyen rendszer működtetése esetln mit szólnának a lakosok, ha a hálózat fél télre leállna. Egyszerűen a hagyományos villamosok annyival megbízhatóbbak, annyival nagyobb választék áll rendelkezésre, hogy nem éri meg módosítani feltétlen.

mestska · http://cities.blog.hu 2011.10.13. 17:57:42

@BPO654:

Gabi cikke régi, azóta számtalan üzemeltetési probléma merült fel.

BPO654 2011.10.16. 23:04:47

@mestska: Oké.
Csakhogy, azt észrevettem, h kerülitek ezt a Hess Lightramet, mivel ez pont kiváltaná a villamost ugyebár... . Nem kell megvenni a hajtás általában úgyis Vossloh-Kiepe, karosszálni meg tudunk. Sín nem kell hozzá a troli hegyre való bef képessége= a kétkocsis tátráéval szóval kilóg a lóláb. A hallgatás beleegyezést jelent.
Egyébként a mostani hétvégén egyszerre 3 Hévet kellett pótolni!!! Plussz leszakadt a fvez a Dózsa Gy.-ön is meg még vhol, így még 3 trolijáratot is kellett. Busszal ugye. Mert az alapja atömközl.-nek a busz. Egyébként meg Tarlós ne 96 új villamost akarjon venni, mert a 40 éves ICs uúgy nem szennyez mint az 5 éves Combino, viszont a 20 éves busz az sokkal jobban szennyez mint az új EEv motoros. Egyébként meg CNG-re áttárhettek volna az nem elérhetetlen mint a H2-s, drága, de sokkal kevésbé szennyez. Persze erre sem volt pénz mert semmire sincs csak négyesmetróra.
Egyébiránt bemutatták az elektromos Solaris midit. Ott van a Rába-Möltius S91 uaz, a hajtás meg megint V-Kiepe, beledobják az akkuk meg már mindenki tudja Lítiumos, miből állna összerakni nekünk is az elektromos S 91-et? Semmiből.. .

mestska · http://cities.blog.hu 2011.10.18. 18:07:59

@BPO654:

Egy Hess Lightram (beszéljünk magyarul: duplacsuklós troli) nem lenne képes pótolni valamennyi villamosvonalunkat, vagy csak jelntős beruházással. Miért álljunk egy technológiára, amihez a meglévő infrastruktúrát szét kell verni, és komfortérzetben messze nem hozza azt, amit a villamos? (ez lehet, hogy szubjektívnek tűnik, de igazából objektív, elég megkérdezni az embereket, min szeretnek jobban utazni, buszon vagy villamoson. (egyforma korú, új járművekről beszéljünk)

Amúgy érdemes ennek az anyagnak a végén lévő táblázatokat böngészned:

www.cityrailways.it/storage/pdf/Bus-filobus-o-tram.pdf

BPO654 2011.10.20. 14:14:48

@mestska: Nem is állítottam, h mindenhová ilyen kellene.
Olyan helyeken ahol amúgy is szétvernek mindent, mert épp felújítják ott nem jelentene külön ktg.-et az átállás villamosról trolira. Szegeden a busz-troli-villamos a kiskörúton egy pályán halad... . Az emberek korszerű sűrűn járó megbízható lehetőleg a.padlós járműveken szeretnének utazni amik tiszták. Ez Bp.-en nem teljesül, vagy csak részben. És tök mind1 nekik az h az villamos v troli, ha felférnek rá nincs heringeffektus akkor mind1 nekik. De ha még azt is tudnák, h a pályafelújítás mibe kerül továbbá, h egy új villamos többszöröse egy új troli árának akkor a többség a trolit választaná - és ha még azt is hozzátesszük, h trolit mi is tudunk gyártani villamost viszont 1978 óta nem gyártunk, akkor az még egy érv a troli mellett.

BPO654 2011.10.20. 16:12:33

@mestska: Olaszul nemt tudok, és sok benne a táblázat.... .
A svájciak imádnak Hess Lightram-en utazni, Én magam is jobban szeretem a buszt-trolit mint a villamost. Aki vill mellett él azt kérdezd meg mennyire imádja a csikorgást!
Tehát ezek szubjektív dolgok... .

Amit mindig kihagysz és a többiek is:
ha baleset van -mostanság napi szinten -, akkor a troli ami önjáró, képes továbbmenni, a villamosoknak viszont annyi amíg el nem hárul az akadály. Tegnap kérdezeted volna meg a combinóról leszállított utasokat kaptál volna hideget-meleget. Az utasok utálják ha le kell szállni. a troliról (modern nem ziuról beszélünk), nem kell leszállni továbbhaladhat, akkor is ha kiugrik a szedő stb. A villamos erre nem képes. Elég ha megkérdezed az embereket... .

mestska · http://cities.blog.hu 2011.10.20. 18:57:47

@BPO654:

a táblázat a lényeg, nagyon olaszul sem kell tudni hozzá. Bemutatja, hogy adott utasforgalomhoz adott jegyár mellett milyen eszközt érdemes építeni.

egyébként meg renegeteg embert ismerek aki buszban (autóban is) rosszul képe slenni...

GOLAZ111 2013.10.13. 19:32:48

En mostanaban ketszer voltam Mestreben, de semmilyen egysinu villamos nem jart. A palya kesz van, de csak Iveco Cityclassok hasznaljak. Azoknak meg egy sin sem kell. Egyebkent allat jo buszok, de ez az egysines rendszer 2 ev alatt sem lett hasznalhato.

mestska · http://cities.blog.hu 2013.11.04. 07:03:46

@GOLAZ111: Pedig ismerőseim is csináltak róla fotókat nem rég.

BPO654 2013.11.05. 20:56:37

@mestska:
Rövidhír:
Előtte egy kérdés!!!
EZEK SZERINT MÉGISCSAK KÉPES A MAGYAR IPAR VILLAMOSJÁRMŰVET GYÁRTANI?!
(Te azt állítottad, h NEM.) "Legyen-e magyar villamos(gyártás)?" Vmi ilyesmi volt a poszt címe anno. Nos;
iho.hu/hir/vasuti-jarmugyartas-ujrakezdes-kicsiben-131105
A 2.képen egyből felismerhető a kisföldalatti mint olyan, s a szöveg végén benne is van, h képesek lennének legyártani azt. Mondjuk azzal vitatkoznék, h egy nagy gyártó foga beletörne az új kismetró legyártásába. Pl: Siemens NF8U is lehetne az új kisföldalatti, bár 2,4 m helyett 2,2 m kell legyen.

BPO654 2013.11.05. 20:58:48

@BPO654: Mármint a szélessége 2,4 helyett 2,2m kell legyen.
süti beállítások módosítása