A miskolci városvezetés a csütörtöki közgyűlésén meglepetés döntést hozott. A döntés alapján ugyanis a Ganz-Skodát jelölték meg, mint aki leszállíthatja a miskolci villamosfejlesztéshez kapcsolódó 31 villamost. Nem véletlenül használom a meglepetés szót, hiszen minden abba az irányba mutatott, hogy a nyertes ajánlattevő az AnsaldoBreda lesz, hiszen a Ganz-Skoda ajánlatát az eljárás kezdetén már érvénytelennek nyilvánította a város.
Ilyen, Prágában is futó kocsik érkezhetnek Miskolcra (fotó: lukk)
Miskolcon immár negyedjére próbálkoznak a járműbeszerzéshez kapcsolódó közbeszerzés sikeres befejezésével, az első három kisérlet különböző okok miatt rendre kudarcba fulladt. A negyedik tenderre - Debrecenhez hasonlóan - Miskolc is változtatott a közbeszerzés lefolytatásának menetén. Mivel a korábbi próbálkozások során a közbeszerzési eljárások sikertelenségének legfőbb okai a műszaki dokomentációkban előforduló hibák voltak (mind a kirásban, mind a benyújtott pályázatokban), így a döntés értelmében a mostani tender során a pályázóknak nem kellett teljes műszaki dokumentációt benyújtani, mindössze nyilatkozniuk kellett, hogy a kiírt műszaki specifikációnak megfelelnek a járműveik.
A módosított felhívás - ismét csak Debrecenhez hasonlóan - nagyobb indulói létszámot hozott össze a korábbi tendereken szokásosnál. A már említett Ganz-Skodán és az Ansaldon kívül a hazai tendereken rutinos, Debrecenben nyertes CAF, valamint a román Astra és a lengyel Solaris indult. Ahogy várható volt, megfelelő referenciahiány és más okok miatt Debrecenhez hasonlóan kizárták az indulók jó részét, érvénytelennek minősítették a Ganz-Skoda, a Solaris, és az Astra ajánlatát is.
A prágai kocsik vázlatrajza (forrás: 1+1=3, Skyscrapercity)
A szeptember eleji eredményhirdetésen az AnsaldoBredát nevezték meg nyertesnek, második legjobb ajánlattevőnek pedig a CAF-ot, de ekkor már bizonyos volt, hogy újabb KDB eljárások elé nézünk, a Skoda és a Solaris is a döntőbizottsághoz fordult. Nem is csoda, ha a kizárások nem történtek volna meg, a beadott ajánlatok alapján mindkét cég az Ansaldo előtt végzett volna. A két kizárt cég mellett a jogilag nagyon aktív CAF is a KDB-hez fordult.
A KDB a CAF és a Solaris esetében valamennyi kérelmi elemet elutasították, nem így történt azonban Ganz-Skodánál. A csehek összesen hat pontban kérték a KDB közbenjárását, melyből különösen a referenciákra vonatkozók voltak érdekesek, hiszen ajánlatukat Miskolc az ennek történő megfelelőség hiánya miatt nyilvánította érvénytelennek.
Az első pont kapcsán a Ganz-Skoda jogászai nyelvészkedni kezdtek, vitatták, hogy vajon a referenciaként megkövetelt megfogalmazásban, miszerint
....a 15 járműből legalább 8 jármű két oldalon ajtózott, egyterű, az utastér állóhelyi alapterületét alapul véve részben (min. 50 %-ban), vagy teljesen (100 %-ban) alacsony padlós, normál nyomtávú vagy legfeljebb a normál nyomtávú kétszeres darabszámáig egyéb nyomtávú, közúti-vasútivillamos szállítására....
az egyes mondatrészek összfüggőek lennének, azaz ugyanannak a 8 járműnek kellene egyszerre két oldalon ajtózottnak, egyterűnek, 50 vagy 100%-ban alacsonypadlósnak, stb. lennie. Értelmezésük szerint a vesszővel ellátott részek nem konjuktívak, azokat külön-külön lehet csak értelmezni, külön-külön 8 jármű is megfeleljet az elvárásoknak.
A KDB a kérelmet elutasította, álláspontjuk alapján a vesszővel ellátott mondatrészek konjuktívak, ugyanarra a 8 járműre vonatkoznak. A KDB ennek alapján megállapította, hogy a Skoda által benyújtott referenciák valóban nem felelnek meg a Miskolc által kiírt elvárásoknak. A Skoda egyébként 9 darab, 950 milliméteres nyomtávú, Cagliariba szállított 06T típusú kocsival, valamint 36 darab prágai 14T-ről hozott referenciát. Mivel a prágai kocsik egyirányúak, így a kétirányú referenciát a szardíniai kocsiknak kellett volna hozni, zokból azonban a keskenynyomtáv miatt 2*8, azaz 16 darabot kellett volna felmutatni, ez pedig nem történt meg.
A Skoda a második kérelmében szintén a referenciákkal foglalkozott, állspontja alapján Miskolc a vonatkozó jogszabályoknak nem megfelelően kérte a hiánypótlást, azaz csak a benyújtott referenciákra vonatkozóan kért részpótlásokat. Arra vonatkozóan, hogy a benyújtott referenciák összességében nem felelnek meg az elvárt követelményeknek, már nem kért Miskolc hiánypótlást, így a Kbt. vonatkozó jogszabályait megsértette.
A Skoda további négy kérelme a többi pályázóra vonatkozott, részben alapos is volt, ezzel azonban most nem foglalkoznék, hiszen nincs szerepe a későbbiekben, akit érdekel, elolvashatja a vonatkozó KDB döntésben.
A KDB összességében megsemmisítette Miskolc elzárást lezáró döntését, azaz a Skodának lehetősége volt pótolni a szükséges referenciákat. Úgy tűnik sikerült neki, hiszen ahogy a bevezetőben is írtam, a városvezetés döntés alapján a Ganz-Skoda lett megnevezve nyertes szállítóként, azaz a hiánypótlással az ajánlata érvényesnek lett tekintve.
Ezzel természetesen nem ért véget az egész. Egyrészt a CAF már a döntés előtt ismét a KDB-hez fordult, másrészt a hírek szerint az Ansaldo is ezt fogja tenni a Skoda irreálisan alacsony karbantartási ára miatt. A Skoda egyébként lényegében ezzel nyerte meg a pályázatot a hírek alapján, maguknak a kocsiknak az ára a legmagasabb (de összességében így sem magas) volt valamennyi ajánlat között, a 31 kocsi flottaára 61,6 millió euró volt.
Rigában is futnak a kocsik (fotó: Кристиан Грамбергс)
Biztos terítékre kerül az ajánlatot ismét érvényesnek nyilvánító referencia kérdése is: mivel a Skoda szinte kizárólag egyirányú kocsikat szállított, így nem tudni, hogy biztosította a szükséges, még hiányzó kétirányú kocsikat a referenciájához.
A villamosbeszerzés az eddigi tenderektől szokatlan módon belpolitikai viharokat is indított: a helyi ellenzék tiltakozik a villamosbeszerzést lezáró döntés ellen, szerintük nem megfelelő módon történt meg a döntés. Aggasztó szerintük, hogy az illetékes bizottság 3-2 arányban döntött a Skoda mellett, ahol a nem szavazatokat a mérnök és a közbeszerzési szakértő adta le.
Egy prágai kocsi belseje (fotó: wikipedia)
Most sem sikerült tehát csendesen eredményt hirdetni, egyelőre nem tűnik biztosnak, hogy valóban Ganz-Skoda érkezik Miskolcra. Erre az elhúzódó újabb KDB döntések miatt valószínűleg idén már nem is kapunk választ, remélhetőleg azonban január végére le lehet végre zárni az eljárást, és Szeged és Debrecen után Miskolc is megkaphatja az alacsonypadlós villamosait.
Amennyiben a Skoda nyer mégis, abban az esetben Miskolc a fentebbi fotókon is látható 15T, vagy ehhez hasonló típust kap várhatóan. A kocsik forgóváza a csuklókban található, így a belső tér hosszú, keskeny csuklóalagutakkal szabdalt. A járműből korábban Prága 250-et, míg Riga 20-at rendelt, mindkét város első kocsijának érkezésekor külön bejegyzést közölt a PTinfo.