PTinfo

PTinfo

Ismét módosult a debreceni tender

2009. február 08. - mestska

A debreceni villamosbeszerzés határideje ismét kitolódott egy hónappal, az aktuális dátum jelenleg épp március 24-e. Mint tudjuk eredetileg már ősszel kiderülhetett volna, ki szállíthat járművet a cívisvárosba, de az első tendert végül visszavonták, kedvezve ezzel a panasszal élő, de elutasított Skodának. 

A mostani határidő módosítás a tender egyes részeinek megváltozása miatt következett be, melyek a következők:

  • Az eddigi 8 milliárd forintnyi referenciát előíró ponton kívül bekerült egy újabb, mely az összbevételre legalább 10 milliárd forintot irányoz elő az elmúlt három évben
  • Szétszedték az eddig együtt szereplő referenciaigényt a villamosok szállítása, és karbantartása kapcsán

Hogy ezek kinek kedveznek, az jó kérdés. Az első pont szűkítő jellegű, amennyiben valaki nem áll több lábon, és nem igazán van bevétele villamosgyártáson kívül, és a határértéken mozog, az bukta ezt a pontot. 

A második pont ezzel szemben bővítő jellegű saját véleményem szerint: az eddigi megfogalmazás lényegében a leszállított villamosok karbantartására vonatkozott, mostantól lehetőség van ezt külöválasztani, és más karbantartást megnevezni.

Ha valaki másképp látja ezeket, nyugodtan kommentelje be, ahogy azt is, hogy vajon ténylegesen érinthetik-e a valamelyik cégetezek a változások.

A határidő egy hónappal tolódott ki: az eddigi február 24-e helyett március 24-e lett, az eredményhírdetés tervezett időpontja április 14.

Ezzel a módosítással egyébként úgy tűnik, hogy Szegeden előbb, március 17-én lesz tenderbontás, mint Debrecenben, hacsak közbe nem jön ott is valami.Kíváncsian várjuk a tavaszt :)

A bejegyzés trackback címe:

https://cities.blog.hu/api/trackback/id/tr74929705

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

jazzcool 2009.02.08. 11:46:43

Magyarországon vagyunk, így sajnos minden gyanús ami közbeszerzés, és időközben a feltételek is változnak, főleg a 2. pont, hááát, mintha már valakik tudnák ki lesz a győztes... 18 mrd forint a projekt...nem szeretnék százalékokat számolni:-/ remélem Szegeden márc. 17-én lesz tényleg lesz döntés.

szegedi_kozlekedes 2009.02.09. 16:51:56

Nem is tudtam, hogy 17-én már kiderül, milyen villamosok lesznek Szegeden... de ennek nagyon is örülök. Egyáltalán kik pályáztak? erről sem lehet semmit se tudni...

mestska · http://cities.blog.hu 2009.02.09. 18:10:08

17-én fog kiderülni, hogy kik pályáztak, eredményhírdetés később lesz.
süti beállítások módosítása