PTinfo

PTinfo

Szörnyszülött Koreából

2009. július 22. - mestska

Amikor a kilencvenes évek elején valamikor a BNV-n jártam, kezembe került egy színes-szagos könyvecske Koreáról. A könyv - bár ingyenes volt- rengeteg információt tartalmazott a gazdaságtól a népművészetig, na és persze szó esett a városi közlekedésről is. Utóbbi kapcsán elhangzott, hogy a fővároson túl az oszág második legnagyobb városában, Puszanban találni metróvonalat, akkor épp egyet. Azóta elég sok minden változott, ma már hat koreai nagyvárosban találunk metróvonalakat, Incshonról már ezen a blogon is szó esett.

Mára a koreai városok elérték azt a szintet, hogy a metróhálózatuk jórészt lefedi az ezzel a közlekedési eszközzel optimálisan és gazdaságosan kiszolgálható területeket, így elkezdtek más kisebb kapacitású kötöttpályás eszköz után nézni. Ez a kisebb kapacitású eszköz az LRT lett, mely azonban a koreaiaknál nem a Light Rail Transit rövidítése, hanem a Light Rapid Transité. A nevek mellett a paraméterekben is eltérés van, az ottani LRT sokkal inkább jelent egy könnyű automata metrót, mint egy emelt szintű paraméterekkel rendelkező villamost.

Az egyik első koreai LRT, ami megvalósul, úgy tűnik, a már említett Puszanban lesz, melynek a próbafutása 2009. április 8-án kezdődött meg, (videó róla itt) az átadás pedig 2010. decemberében várható. 

A vonal 12,7 kilométer hosszú lesz, 14 állomással, a vonal nyomtáva 1700 mm lesz. A szokatlan nyomtávot a jármű jellege indokolja. Az ugyanis a francia VAL rendszerekhez hasonlóan gumikerekű lesz. A KRRI, a koreai vasúti kutatóintézet K-AGT néven lényegében már standardizálta a járműtípust, melyet hasonló rendszerekre bátran ajánlanak. A jármű egyébként színezésében, és formájában Puszant, és vitorláshajót jelképezne. (ez nem sikerült valami fényesre szerintem)

A szerelvények a vonalon hat darab kocsiból állnak egyenként, a kocsik hosza egyenként 9,14 m, szélességük 2,4 méter. Tulajdonképp tehát hosszban és szélességben egy Combino nagyságú szerelvényről beszélünk mindössze. A szerelvények az áramot alulról, harmadik sínen keresztül nyerik.

A vonal eredetileg a puszani hármas metró elágazása lett volna, csak később változott át mai formájává. Újabban egyes források már mint a város negyedik metróvonalát kezdik emlegetni. A térképen az új vonalat kék színnel ábrázolják.

A fotók a modernday blogról származnak.

 

A bejegyzés trackback címe:

https://cities.blog.hu/api/trackback/id/tr621261068

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Comandante en Jefe · http://local.blog.hu/ 2009.07.22. 17:42:40

ez amúgy miben furcsább, mint a lille-i, lyoni rendszer?

jf 2009.07.22. 18:29:37

Gumikerekes metrót miért szoktak építeni? Nem magasabb az üzemeltetési költsége?

mestska · http://cities.blog.hu 2009.07.22. 18:39:28

@jf:

jelen esetben épp az alacsony üzemeltetési költségre hivatkoztak, illetve az alacsony építési költségre. Utóbbiról számadataim is vannak: itt 23-39 millió dollár teszik a pályaépítést, míg metrónál 55-78 millióra. (az ő propagandanyaguk alapján)

mestska · http://cities.blog.hu 2009.07.22. 18:41:24

@Comandante en Jefe:

de egyébként szokatlanul rövidek a kocsik szerintem. Ha emlékeim nem csalnak, itt Európában 13-15 méteres kocsikkal találkozhatunk.

mestska · http://cities.blog.hu 2009.07.22. 18:44:42

@jf:

de itt valószínű egyébként, hogy erős lobbitevékenység is bejátszott, a másik épülő puszani könnyűmetró ugyanis hagyományos sínalapú lesz....

spag · http://railzone.nl 2009.07.22. 19:51:14

@jf: Párizsban például azért épültek az elsők, mert jobban gyorsulnak, rövidebb a fékútjuk (tehát nagyobb a vonal kapacitása) illetve csendesebbek (és sok megy hídon). Lausanne-ban azért épült, mert 12%-os emelkedőn kell felmennie. Máshol azért épül, hogy a francia mérkököknek legyen munkájuk :)

Nyilván a gumi sokkal gyorsabban amortizálódik, mint a fém, és jóval több a gördülési surlódásból a veszteség is. Rosszindulatú villamosbarátok inkább articulated bidirectional guided electric busnak hívják az ilyet :)

És amúgy mit jelent egy gumikerekes rendszer nyomtávja?

mestska · http://cities.blog.hu 2009.07.22. 20:09:27

@spag:

francia mérnökök: a poszt kapcsán olvastam, hogy Korea a harmadik, aki ilyne típusú járművet fejlesztett. Ki a második?

jf 2009.07.22. 20:31:10

@mestska: @spag: Köszönöm a kimerítő választ! :)

Comandante en Jefe · http://local.blog.hu/ 2009.07.22. 23:49:45

@spag:
Ennek a gyorsulás-fékút dolognak szvsz. a pótkocsis korszakban lehetett nagyobb jelentősége.

gulyasattila 2009.07.23. 14:10:20

Nagyon tetszik, hogy a formája alapjaiban szakít az eddigi metró homlokfalakkal. Egy kis csiszolnivaló még lesz rajta, lehet, hogy csak az újdonság ereével hat ez a szabályos arctalanság, de szerintem egyenlőre inkább ez, mint a budapesti Alstom.

Én vagyok 2009.07.27. 15:14:48

A szépség szubjektív. Nekem speciel tetszik.
süti beállítások módosítása