PTinfo

PTinfo

Szöul a harmadik

2009. szeptember 28. - mestska

Július 24-én új, kilences számra hallgató metróvonal megnyitását köszönthették Szöulban. A vonal több szempontból is fontos jelentőségű:

  • Dél-Korea első privát üzemeltetésű metróvonala
  • A korábbi két üzemeltető melett immár egy harmadik is beszállt a szöuli metróforgalom lebonyolításába
  • Átadásával Szöul Moszkvát és Tokiót megelőzve a világ harmadik legnagyobb metróhálózatát mondhatja a magáénak London, és New York után.
  • Az első, expresszmetrókat is közlekedtető vonal Koreában

Bár utóbbi rekordot vélhetően Peking, Shanghai, és talán még egykét város meg fogja dönteni, Szöul büszke lehet. Míg a sorrendben most megelőzött, illetve még előtte lévő városok klasszikus metróüzemek legkevesebb 75 év múlttal, és hálózatfejlődéssel rendelkezik, addig Szöul első vonalát - japán segítséggel! - 1974-ben adta át mindössze. A mostani átadással a hálózat hossza 314 kilométerre nőtt, összehasonlításképpen a három budapesti metróvonal hossza mindössze 33 kilométer összesen. (érdekességképpen: Szöul az évente szállított utasok számában Tokió, és Moszkva után már jó ideje harmadik)

A vonal nem valami kis apró összekötés a korábbi vonalak között, 25 állomása, és 25,5 kilométeres hossza meglehetősen tekintélyes. A két végállomás a délkeleten fekvő Gangnam, és a Gimpo repülőtér nyugaton. A vonal kiváló elhelyezkedését mutatja az is, hogy a korábban meglévő nyolc metróvonalból héttel kapcsolatot teremt. (lásd a kesze-kusza térképet itt) Az elkövetkező években 760 ezer utast várnak naponta. 

A 2002-ben építeni kezdett vonalon a Hyundai-Rotem által gyártott négykocsis szerelvények közlekednek. A hagyományos, minden megállóban megálló szerelvények mellett a két végállomás közti távolságot 30 perc alatt befutó, mindössze 9 állomáson megálló expresszvonatok is közlekednek. A zavarmentes közlekedést a végig kiépített harmadik vágány biztosítja. A hagyományos vonatok átlagsebessége 33 km/h, a gyorsaké 47.

A Rotem húsz százalékos részesedéssel egyben tulajdonosa a Seoul Line 9 Operation nevű, a vonalat üzemeltető konzorciumnak is, melyben a maradék 80%-ot a Veolia birtokolja. A társaság az elkövetkező 10 évben működtetheti a vonalat. 

A jegykezelő rendszer problémái miatt az eredetileg tervezettnél két hónappal később megnyíló vonal folytatásáról több területen is szó van. Már épül a délkeleti hosszabbítás, a 12,5 kilométer hosszú, 12 megállós új szakaszt várhatóan 2014-ben adják át. A bővítés után a vonalon a jelenlegi négykocsis szerelvényeket hatkocsisak váltják fel, a meglévő állomások ennek megfelelően épültek ki.

Ugyanakkor a koreai kormány erősen presszionálja, hogy a vonalat kössék össze az AREX-el. Az AREX egy, a repülőtereket összekötő elővárosi vasút, közvetlen kapcsolattal az incshoni metróval. Az elképzelések egyelőre nem tisztázottak, a felvetés már azért is érdekes, mert várhatóan jövő év elején átadják az AREX második ütemét, mely egészen Szöul szívéig, a főpályaudvarig épül ki.

A bejegyzés trackback címe:

https://cities.blog.hu/api/trackback/id/tr901405328

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

mestska · http://cities.blog.hu 2009.09.28. 22:53:30

azért ezt a mozóglépcsőaknát érdmes megnézni, nem semmi, még a lépcső is befért mellé. És nálunk ilyenkor két mozgólépcső menne, nem négy :)

retek. · http://csakaszepre.blog.hu 2009.09.28. 22:53:36

Káprázatos. Nagyon tetszik a kocsi belseje, az ajtón lévő minta állati jó.

aesculus · http://taj-kert.blog.hu/ 2009.09.29. 00:46:09

@retekblog: az állomások se rosszak. Az utolsó előtti kép nagyon jó, huh.

gramercy 2009.09.29. 14:47:56

budapest 33 kilométere azért egy kicsit csalóka

először is az M1 tulajdonképpen egy villamos, föld alatt vezetve,
másodszor ha hozzáadjuk a HÉV-eket is, akkor már kicsit más a helyzet
harmadszor nálunk van 140 kilométernyi villamoshálózat, aminél alig van nagyobb (melbourne, moszkva)
negyedszer budapesten belül van 200 kilométernyi vasút személyforgalommal

ha az m2-t összekötnénk a gödöllői hévvel, a másik három hévből összehoznánk az m5-öt illetve az m4 törökbálinttól újpaoltáig érne, mindjárt más (~200 km) lenne a helyzet

a villamoshálózatra csak rá kell nézni és máris van 50 kilométer amit simán elbírna még

a vasút meg sokkal nagyobbat tudna ütni ha S-bahn lenne
:)

mestska · http://cities.blog.hu 2009.09.29. 15:31:50

@gramercy:
nanana. azért ez nem ilyen egyszerű. Természetesen emelett a metróhálózat mellett Szöulban is elég kiterjedt a vasúti hálózat, részben a metróvonalakon közlekedve.

A héveket minden további nélkül át lehetne alakítani metróvá, bár kétségtelen, hogy egy valódi, keresztezésmentes üzem kialakítása elég sokba kerülne.

A villamost meg ne keverjük ide, egész más funkciót szolgál.

(álmodzni lehet egyébként, csak mire nekünk ennyi metrónk lesz, addigra Szöulban 600 km vonal lesz már :)

gramercy 2009.09.29. 18:04:52

nyilván, de szöül nem 3x akkora mint budapest hanem 10x :)

egyébként a hévek és a szintek: szerencsénk van sok szempontból, bár kétségtelen hogy a kerepesi úton, a soroksárin a föld alá kéne tenni, de ez nem lenne bonyolultabb mint az M3 az üllőin és a vácin

a szentendrei hév a külső részen a házak között maradhat a felszínen, olcsóbb azt a néhány kereszteződést lenyomni a föld alá
a belső részen meg amúgy is új nyomvonal lenne óbuda alatt TBM-mel

de azért ne becsüljük le a budapesti S-bahnban és villamoshálózatban lévő potenciált se
süti beállítások módosítása