PTinfo

PTinfo

Miskolc újrakezdi

2010. május 22. - mestska

A Közbeszerzési Döntőbizottság május 21-i határozatában megsemmisítette a sorrendben harmadik miskolci villamostender lezárásáról szóló döntést, érvénytelenítette az Ansaldo és a CAF ajánlatát, azaz lényegében eldőlt, hogy nem dőlt el semmi ismét, a járműbeszerzéshez új eljárás megindítása szükséges.

A KDB mindezen felül a miskolci önkormányzatot hárommillió forintra büntette, valamint kötelezte, hogy a tender eredményét megtámadó CAF-nak, Skodának, és Siemensnek egyaránt 900-900 ezer forint igazgatási szolgáltatási díjat fizessen meg, fedezve a felmerült költségeik egy részét.

Az ügy közvetlen előzménye az immár siralmasnak tekinthető vidéki villamosbeszerzési eljárásaink harmadik fordulója volt, ahol az olasz AnsaldoBredát hirdették ki győztesnek, a CAF-ot másodiknak, a Skodát harmadiknak, míg a negyedik induló Siemenst pedig már az eljárás lebonyolítása közben kizárták. A tendert, ahogy a debrecenit is, természetesen megtámadták a vesztes felek, minek hatására április elején a KDB megtiltotta Miskolc számára a szerződéskötést az olasz céggel.

A vesztes felek számtalan problémával álltal elő.

Így például a CAF a következő pontokban támadta az AnsaldoBreda ajánlatának érvényességét:

  •  Bár a kiírás szerint az utolsó villamos szállítása 2013. január 31-éig kell megtörténjen, az Ansaldo a szerződés megkötése utáni 36-ik hónapra vállalta mindezt, ami minimum 2013. április 1-ei időpontot jelent
  • A kiírás szerint az első két villamosnak egyszerre kell megérkezni, ezt az Ansaldo az ajánlatában nem teljesítette, az első villamost 24, a másodikat 26 hónapra igérte. A CAF később ezt úgy módosította, hogy ezek a szállítási határidők sem felelnek meg az előíráshoz, miszerint a 23-ik hónapig meg kell érkezzen a két kocsi.
  • Az Ansaldo ajánlatában egynél nagyob hatásfok értéket adott meg, ami ellentmond a fizikai törvényszerűségeknek, és az ebből levezetett ajánlat nem lehet helyes
  • Bár a miskolciak mindkét viszonylatra kértek szimulációt, ezt az olaszok csak az egyes vonalra készítették el, valamint a szimuláció csak 20 megállóval számol 22 helyet

A Skoda, mint harmadik helyezett, természetesen egyszerre próbálta mind az Ansaldot, mind a sorban előtte álló CAF-ot kigolyózni, így a következő pontok miatt kérte ajánlataik érvénytelenítését:

  • Előírások alapján a külföldön kiállított hatósági igazolásokat Apostille-lal (hitelesítéssel) kell ellátni, ezt az Ansaldo nem tette meg.
  • Az Ansaldo nem nyújtotta be az éves beszámolóit
  • Cégszerű aláírások hiányoznak referenciaigazolásokról, a bergamoiról, és a göteborgiról.
  • Ahogy a CAF, úgy a Skoda is sérelmezte, hogy az Ansaldo nem készítette el a kettes viszonylatra is a szimulációt, valamint szintén problémásnak találta az egynél magasabb értékű hatásfokot.

A CAF esetén a következő észrevételekkel élt a Skoda:

  • A benyújtott bankgarancia nem felel meg az előírásoknak
  • Kétségesnek találta, hogy a CAF-kocsik vontatási energiafogyasztása valóban annyi-e, amennyi az ajánlatban szerepel, hiszen az előző eljárásban még 11%-al magasabb értéket rögzített a baszk cég, illetve bár a CAF kocsik erőátviteli berendezései hasonlóak a Siemenséhez,a németek mégis 21%-al magasabb vontatási energiával számoltak, habár a kocsijuk másfél tonnával könnyebb
  • A CAF által benyújtott kétváltozós hatásfok függvény lépésközei nem megfelelőek, illetve az itt szereplő hatásfok-értékek túl magasak, nem érheti el a 0,84-et.

Bár a Siemenst már az eljárás folyamán kizárták, mégis panasszal élt, és valamennyi érvényes ajánlatot megtámadta. Az Ansaldoval szemben, ahogy a Skoda is, ő is észrevételezte az Apostille hiányát. A CAF-fal szemben a következő észrevételeket nyújtotta be: 

  • Az ajánlat egyes részei nincsenek megfelelően szignálva, az pecsétnyomóval, vagy fénymásolással történt
  • Az ajánlatban vannak oldalak, melyek nem lettek oldalszámozással ellátva
  • Mind a szállítási, mind a karbantartási referenciaigazolások hiányosak, nem szerződésszerűek
  • Ahogy az Ansaldonál, itt is észrevételezték az Apostille hiányát

A Skodával szemben a Siemens a következő észrevételeket nyújtotta be:

  • Az ajánlat egyes oldalain a cseh nyelvű matricák fordítása nem történt meg, holott más oldalakon ez megvalóslt, jelezve, hogy a Skoda tisztában volt vele, hogy ezek fordítása szükséges.
  • A kizáró okok igazolásáról szóló iratok ajánlatbeli helye nem megfelelően van jelölve

A Döntőbizottság sorra foglalkozott az egyes beadványokkal, és ennek keretében megállapította, hogy:

  • A CAF azon felvetése, miszerint az Ansaldo ajánlatában megadott szállítási határidők nem felelnek meg a kiírásban, valós, az Ansaldo 9 darab villamos szállítását csak a megjelölt 2013. január 31-i határidő után végezte volna el. Ennek alapján az Ansaldo ajánlata érvénytelen kellett volna legyen, de mivel a kizárás nem történt meg, így Miskolc megsértette a közbeszerzési törvény vonatkozó előírásait.
  • A hatásfokok, és energifelhasználás tekintetében a bizottság megállapította, hogy az Ansaldo ajánlatában olvasható egynél magasabb érték annak köszönhető, hogy a számítás a  korábbi közbeszerzési eljárás reciprok-alapú osztását vette figyelembe, így a fizikai törvényszerűségek felborítása helyett mindössze a matematikai számítás eltérősége okozta a furcsaságot. Mivel az Ansaldo ajánlatát már előző pontban érvénytelenítették, így ebben az esetben -bár lehetősége lett volna - a klasszikus képlet alapján történő számolás becsatolására az Ansaldot nem szólították fel.

  • A bizottság ebben a kérdéskörben elutasította a Skoda azon felvetését is, miszerint a CAF-kocsik hatásfoka nem lehet 0,84, valamint nem nyert bizonyítást az a tény sem, hogy a baszk villamosok energiafelhasználása nem lehet olyan alacsony. Erre vonatkozólag a bizottság megjegyezte, hogy az előző közbeszerzésben tett ajánlatok nem relevánsak-e kérdésben, valamint Miskolc nem kért írásos magyarázatot a CAF által megajánlott vontatási energifelhasználására vonatkozóan, holott erre kiugró érték esetén lehetősége lett volna. A Bizottság figyelembe véve a beérkezett ajánlatokat,úgy találta, hogy a műszaki különbségek teremtenek ténybeli alapot a fogyasztási különbségekre.
  • A szimuláció hiányosságainak kérdéskörében a Bizottság úgy találta, hogy az Ansaldonak pótolnia lenne szükséges a kettes viszonylatra vonatkozót, de mivel már érvénytelenné vált az ajánlata, így erre nincs szükség.
  • Az Apostille-k hiányát a bizottság nem találta megalapozottnak, hisz jelen esetben az iratok felhasználásának körülményei nem kívánják meg annak használatát.
  •  A Skoda felvetését az Ansaldo éves beszámolóinak hiányáról nem találta alaposnak a Bizottság, úgy itélte meg, hogy az olasz cég teljesítette az előírásokat.
  • A felvetést, miszerint az Ansaldo referenciaigazolásain nem cégszerű aláírás szerepel, a KDB jogosnak találta, önmagában azonban az érvénytelenítést még nem alapozza meg, a miskolciaknak erre vonatkozólag hiánypótlást kellett volna elrendelni. Mivel azonban az Ansaldo ajánlatát már érvénytelenítették, így erre nem kell sort keríteni.
  • Szintén a Skoda felvetése volt, miszerint a CAF bankgaranciái nem megfelelőek. Ezt a Bizottság elfogadta, jelezve, hogy a közbeszerzési törvény több pontjának nem felel meg a benyújtott anyag. A CAF a biztosítékot csak az ajánlattételi időszakra vállalta, az ajánlati kötöttségre nem, bár a két időszak időben eltér, így az ajánlattételi időszak után a CAF esetén nem állt rendelkezésre ajánlati biztosíték. Szintén a kbt. pontjainak megsértése volt, hogy a CAF szűkebb tartalmú vállalást nyújtott be a biztosítékra vonatkoóan, mint a vonatkozó előírások. Ennek megfelelően a Bizottság a spanyolok ajánlatát is érvénytelennek találta, a miskolci önkormányzatot pedig ismét vétkesnek találták, hogy a kizárást nem ejtette meg.
  •  A Siemens észrevételét, miszerint a CAF ajánlatának egyes oldalai nincsenek szignálva, a Bizottság jogosnak találta, ugyanakkor hiánypótlást a baszkok korábbi kizárása miatt nem tartott már szükségesnek. A KBD azt is megállapította, hogy a miskolciak ebben a körben tett hiánypótlási felhívása nem volt megfelelő.
  • A CAF hiányos oldalszámozását a Bizottság megalapozottnak, de pótolható hiányosságnak találta, melyre azonban a CAF korábbi kizárása miatt nincs szükség. Ugyanakkor a miskolci önkormányzat hiánypótlásban elkövetett hiányosságait ebben a körben is megállapította.
  • A Siemens CAF-ra vonatkozó utolsó felvetését, miszerint a karbantartási referenciák hiányosak, a Bizottság nem találta megalapozottnak. 
  • A Skoda cseh nyelvű matricáinak fordítására vonatkozó Siemens-felvetést a Bizottság elfogadta, melyre vonatkozólag a miskolciaknak hiánypótlást kellett volna kérniük, ezt azonban nem tették meg, így ismételten megsértették a közbeszerzési törvény vonatkozó pontjait.
  • Az utolsó pontot, miszerint a Skoda a kizáró okok igazolásáról szóló iratok ajánlatbeli helye nem megfelelően lett jelölve, a Bizottság  elutasította.

Összeségében a tárgyalás eredményet tehát az lett, hogy a KDB az AnsaldoBreda ajánlatát a szállítási határidők be nem tartása, a CAF-ét a bankgarancia hiányosságai miatt érvénytelenítette, s ezzel párhuzamosan a miskolciak jogsértését állapította meg több pontban, s szabta ki a fenti bírságot. S bár a Skoda ajánlata elvileg érvényes, mivel egy szem érvényes ajánlatként maradt, így a vonatkozó közbeszerzési szabályok szerint az eljárás érvénytelen. Kezdődik elölről minden....

A bejegyzés trackback címe:

https://cities.blog.hu/api/trackback/id/tr602022416

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

ruba 2010.05.22. 12:32:33

Nyitnom kéne egy fogadóirodát, ami csak abból él, hogy a vidéki villamostenderek eredményességére lehetne fogadni. Szerintem a következő 10 évre meglenne a megélhetésem:)

mestska · http://cities.blog.hu 2010.05.22. 12:35:32

@ruba:

És 1,01-es oddsok lennének? :)
Egyébként a debreceni még lehet eredményes, csak nem posztoltam róla.

mestska · http://cities.blog.hu 2010.05.22. 12:45:40

egyébként van igény arra, hogy így le legyen írva, mivel szórakoztatják egymást a gyártók és a döntőbizottság? Mert ha nincs, akkor legközelebb gyorsabban átfutom a 108 oldalas határozatot :)

Benbe · http://www.benbe.hu 2010.05.22. 13:15:23

@mestska: Szerintem ez elég izgalmas volt. Innen valószínűsíthető, hogy máshol sem annyi a fogyasztás és a többi, mint írják. Kérdés, hogy lehet-e olyat írni a szerződésbe, hogy a többletfogyasztást a cég megtéríti?

MHD 2010.05.22. 18:35:00

kabaré...:-(
Szegeden már vígan utazni fognak a PESA-n, amikor Debrecenben meg Miskolcon még mindig nem lesz meg a szállító...ha a "nagyok" úgy gyártanak villamosokat, ahogy az ajánlatokat írják, a miskolciak meg "elnéznek" bizonyos hiányosságokat, akkor Isten óvja az utasokat...

nemeza 2010.05.22. 19:46:05

Nekem is tetszettek ezek a részletek! Várom a továbbiakat.. Pl. Debrecen..
Remélem a pesti 1-es hosszabbítása kapcsán kevesebb forduló is elég lesz..

ruba 2010.05.22. 22:27:59

@nemeza: "Remélem a pesti 1-es hosszabbítása kapcsán kevesebb forduló is elég lesz.. "
Ne reménykedj...
Amúgy jöhetnek a részletek, én érdekesnek találtam őket.

Káposztakukac 2010.05.23. 13:49:55

@nemeza: hol van az még... előbb lesz 5-ös metró, mint 1-es hosszabbítás.

hegylako01 2010.05.23. 14:24:08

"Már idén megindulna a szentendreit a csepeli HÉV-vel összekötő, gyorsvasútként és metróként funkcionáló 5-ös vonal tervezése, sőt, "ideális" esetben 2007-ben alagutat fúrnának, 2009-ben pedig az Astoriától metróval jutnánk el Csepelre.

Akár már 2009-ben, a 4-es metró befejezésekor újabb metróvonalat adhat át Budapest: ideális esetben ugyanis tartható lehet az 5-ös metró első szakaszának megépítésére, a főváros városüzemeltetési bizottságának kidolgozott ütemterve, jelentette be Lakos Imre elnök hétfőn. " index.hu (2005.03.07)

Bocs nem tudtam kihagyni:)

Azért remélem lesz villamosunk Miskolcon időben. De a bontás viszonylag rendben halad jó gyorsan kiszedték a régi síneket az első szakaszon. Az árvíz kicsit hátráltatja az alapozást, de amúgy megy minden rendben eddig.

ruba 2010.05.24. 00:35:44

@hegylako01: Erre a cikkre én is emlékszem, persze így ennyire pontosan a dátumokra nem emlékeztem, de úgy nagyjából az évekre, de már akkor is csak röhögtem rajta, mert egyszerűen nem tudtam komolyan venni.

premium salmon 2010.05.24. 19:51:18

@mestska:
Joggal marasztalja el a fórumok és blogok népe a pályázókat mindkét magyar városban - link anyagokat adtak be, súlyos hibákat vétettek. Kevésbé objektív a Közbeszerzési Döntőbizottságot érő kritika a bírálatok konkrétumai híján – ld. „kavarják a sz⃰rt” Mint egyfajta bíróság a KDB folyamatban lévő ügyekben egyébként nem nyilatkozhat, a vádakkal szemben nem védekezik.

Kevés szó esik ugyanakkor az ajánlatkérők mulasztásairól – a kiírás pontatlanságaitól a bíráló bizottság súlyos figyelmetlenségeiig. Igaz, sokan ellenőrzik az előkészítő munkát – Debrecen szerint öt „hatóság” - NFÜ, KIKSZ, független mérnök, közbeszerzési szakértő, minőségbiztosító. Ez persze nem ment a felelősség alól.

Azért az ijesztő, hogy milyen sok hibát találtak a pályázók egymás anyagaiban - az érthetően korlátozott idejű és mélységű - iratbetekintés során, amelyek mind elkerülték a bírálók figyelmét. És vajon hány olyan hiba rejtőzködik még, amit nem vett észre sem a zsűri, sem a konkurencia. Én is tudok ilyet mindkét városban - ezekkel mi lesz?

Debrecen vérig sértve, a kézhezvétel napján jelezte, bíróságon támadja meg a KDB határozatot, furcsa mód követelve a felelős(ök) megnevezését. Nyoma sincs a nyilatkozatokban, közleményekben annak a felvetésnek, hogy tán a kiíró is tévedett. Például az érvényes magyar vasúti szabályzat / MVSZ előírásainak betartását illetően, amikor kétjegyű számokat kellett összehasonlítani 25-el, és háromból két esetben helytelen eredményre jutottak.

Miskolc reakciója a háromszor akkora bírság nyomán még nem ismert.

MHD 2010.05.25. 08:48:58

Hinni kellene abban, hogy a villamosgyártók tudnak villamost gyártani, hiszen azok más városokban már üzemelnek. Nem kellene az apróságokba belefulladni, ha a pályázatokban valóban csak a lényeges szempontok teljesítését jelölnék meg, és nem rejtenének el a Műszaki dokumentációkban kétértelmű, félreértelmezhető követelményeket. A kötbérek emelésével kellene növelni az ajánlattevők "komolyságát", a műszaki tartalmat úgy is a Nemzeti KÖzlekedési Hatóság veszi át. Ott pedig pardon nem lesz. Miért sikerült a legkisebb villamostenderen (Szegeden) már a második fordulóban eredményt hirdetni? Debrecenből és Miskolcról nem lehet telefonálni Szegedre és érdeklődni a részletekről (és a siker mikéntjéről)?

mateka00 2010.05.25. 17:53:38

Na végre ránézett az MVK Zrt is a KDB honlapjára...:S Siralmas ez az egész...

premium salmon 2010.05.25. 22:38:24

@mateka00: Ránézett, de "nem vette észre", hogy a mulasztásai miatt 3 millióra büntették őket és félrebeszélt, amikor a Skoda árának tulajdonítja a sikertelenséget.
Finoman szólva palira veszik a közvéleményt, a jobb sorsra érdemes miskolci és Miskolcon túli közpolgárokat, amit sokan nagyon nehezen viselünk.
Egy szó nem esik hibákról, elnézés-kérésről, ha már emberek vagyunk. Mindez letűnt rendszerek információ-manipulációit, agit. prop. ügyeskedéseit idézi. Épp úgy szánalmas, mint a két konkurens város végeláthatatlan kínlódása közel 30 mrd Ft elköltése körül :-(

premium salmon 2010.05.25. 22:46:49

@mateka00:
premium salmon 2010.05.25 22:38:24

Ránézett a MKV Zrt, de "nem vette észre", hogy a mulasztásaik miatt 3+2,7 millióra büntették őket és félrebeszélt, amikor a Skoda magas árának tulajdonítja a sikertelenséget.

Finoman szólva palira veszik a közvéleményt, a jobb sorsra érdemes miskolci és Miskolcon túli közpolgárokat, amit sokan nagyon nehezen viselünk.

Egy szó nem esik hibákról, elnézés-kérésről, ha már emberek vagyunk. Mindez letűnt rendszerek információ-manipulációit, agit. prop. ügyeskedéseit idézi.

Épp úgy szánalmas, mint a két konkurens város végeláthatatlan kínlódása közel 30 mrd Ft elköltése körül :-(

mateka00 2010.05.26. 10:46:25

@premium salmon:
Félelmetesen "tárgyilagosak" tudnak lenni... Az várható volt, hogy a saját hülyeségeikkel nem fognak eldicsekedni, mert hát egyik cég, vagy szervezet se gondolja úgy, hogy az igazság elhallgatása egyenlő a hazugsággal... De mondjuk az tényleg gáz, hogy azt írják, hogy a Skoda azért nem nyerhetett, mert drágább volt az AnseldoBredánál, meg a CAF-nál, aztán odabiggyesztik zárójelben, hogy "hát meg amúgy 2 érvényes pályázat se ártalmas hozzá"...
Na jól van, nem siránkozom... Reméljük mindenki tanul a hibáiból, aztán a következő fordulóban talán szerződés is lesz...
Ja, még annyit a zoldnyil.hu-ról, hogy most néztem, hogy olyan 2 hónap után megjelent a fórumban a hozzászólásom... A mostani hírt kommentáltam nekik helyesbítésekkel... Remélhetőleg, -most hogy már ki van adva magáncégnek a kommunikáció- kicsit többet fognak foglalkozni az oldalukkal is, és a kommentem is megjelenik pár napon belül...

mestska · http://cities.blog.hu 2010.05.27. 09:28:18

@mateka00:

szerintem a mondatból nem következik az, hogy azáért nem lehetett szerződést kötnui, mert a skoda drágább volt. Ha kivesszük a kötőjelek közti részt, akkor egyértelmű marad:

"egyedül a SKODA által benyújtott ajánlat minősül érvényesnek a közbeszerzési eljárás eredménytelenül zárult. (A magyar közbeszerzési törvények szerint két érvényes ajánlat szükséges ahhoz, hogy az eljárás eredményes legyen.)"

A mondaforműálás nem annyira jó, de szerintem az indok rendesen le van írva.

mateka00 2010.05.27. 10:20:55

@mestska:
de a kötőjelek között ez van...:)
"AZONBAN a cseh cég árajánlata magasabb volt mint az olasz és a spanyol árajálatok"...
Mindegy, nem változtat a lényegen. Maradjunk annyiban, hogy aki elfogult, és már kicsit belefáradt a kudarcokba, annak ez kicsit ködösítésnek hangzik...
És megjött ráadásnak a következő örömteli hír... A közeljövőben se lesz valami emberbarát a tájékoztatás, mivel a kommunikációs tender is "beszart"...
www.zoldnyil.hu/1252/ty/c/page/0/c_page/0/

mateka00 2010.05.27. 10:45:13

@mateka00:
Ja és itt is megfeledkeznek ilyen dolgokról, mint pl az 1 milliós bírság az önkormányzatnak, ill az MVK ZRt-nek a hülye döntésért,továbbá hogy 900ezer Ft-ot kell fizetniük az összes ajánlattevőnek...

mestska · http://cities.blog.hu 2010.05.27. 11:12:52

@mateka00:

hát ezért olvasd a blogom :) vagy az eredeti KDB határozatot :)

mateka00 2010.05.27. 13:29:01

Azt teszem, és hálás is vagyok a csudálatos "oknyomozó riportokért"... Ha majd olyan körökben mozgok, igérem felterjesztelek Pulitzer-díjra...;)

premium salmon 2010.05.27. 15:05:48

@mateka00:
Sajnos az 1 az 3, Debrecen kapott csak 1 millányi büntetést. Ahol döntetlen született, az a 2,7 milliónyi illetéktérítés a cégeknek.

Fenntartom, hogy szánalmas és félrevezető a nyilatkozat, mert csak a 2 gyártó hibáira hivatkozva üzeni, hogy érvénytelen a tender, új kiíráson dolgoznak.

Kevés miskolci olvassa mestska blogját vagy a KDB honlapot - megérdemelnék, hogy tisztességgel tájékoztassák őket.
A Zöld Nyíl nyilatkozatot kivonatolta az mti, ezt a hírt szerda reggel átvette a metropol.hu a stop.hu és sok más portál. Az Észak-Magyarország napilap is szerda reggel adott hírt, ezt nem láthatom.

mateka00 2010.05.27. 21:38:28

@premium salmon:
Az 1 millát a kommunikációs tenderre írtam...;)
Ott sem úszták meg, mert eleve nem megfelelően írták ki a pályázatot, másrészt a beérkezett dolgokat is össze-vissza értékelték...
Íme:
www.kozbeszerzes.hu/static/fstemp/16EAD79C2692038AA94C0C4E588DAB20/FSFile.portal_327232/257-10%20hatarozat.doc.pdf

mateka00 2010.05.28. 12:01:28

helyesbítek, az a %20 egy szóköz akar lenni, csak nem lehet normálisan másolni ezeket a hülye linkeket... Tehát helyesen(ha izgat valakit...):
www.kozbeszerzes.hu/static/fstemp/E290F64594F493CD2776B1352FA03FC8/FSFile.portal_327232/257-10 hatarozat.doc.pdf
süti beállítások módosítása