PTinfo

PTinfo

Pöpec kínai villamos Iránban

2011. február 26. - mestska

Pár hónapja, amikor először raktam be fotót a CNR Changchun gyár Iránba, a Mashadban tervezett új villamosüzemre, akkor nem csak én, hanem többen is azt gondolták a kommentelők közül, hogy a kocsi tényleg jól néz ki. 

A háttérben az rendes peronfal vagy csak térválasztó?

Mostantól kezdve jóval több fotó áll majd rendelkezésre a CNR gyár újabb nemzetközi megjelenéséről, 2011. február 11-én ugyanis megnyitották a vonalat. Helyesebben - bár egyes fórumokon úgy tűnik, hogy megnyitották - valószínűbb, hogy mindössze utasokkal zajló tesztüzem zajlik. (Az első kiválasztott csoport jellemzően háborús veteránok és mártírok családjából állt, de egy ifú pár is helyet kapott a vonaton  - női arcot azonban én nem találtam egyetlen fotón sem)

Teherán után Mashad a második város, ahol kötöttpályás városi közlekedést adtak át, bár még legalább négy másikban épül metró. Talán nem is véletlen a helyszínválasztás: az Északkelet-Iránban fekvő Mashad közel hárommillió lakosával Irán második legnépesebb városa. Ugyanakkor kiemelkedően fontos szakrális hely is: itt nyugszik Reza imám, Mohamed próféta hetedik generációs leszármazottja, egyben a nyolcadik imám. Nyughelyét évente húszmillió, jellemzően zarándok keresi fel. Mekka után újabb, szent helyhez köthető vasutat láthatunk?

Kicsit kopár

Az új vonal része az Iránban zajló, városi kötöttpályás közlekedési rendszereket kiépítő programnak, magában Mashadban is további három vonalat terveznek. (térkép) A most átadott piros vonal 19 kilométer hosszú, összesen 22 megállóval. A tesztüzemben a vonatok egyelőre 30 percenként követik egymást.

A vonal Stadtbahn jellegű, nagyobbik fele, 10,5 kilométer hosszan a föld alatt húzódik. A tervezett kapacitás 350 ezer fő naponta. 

Kínai műszerfal, kínai vezető

A kínai gyár 2007 végén kötött szerződést 60 darab, háromrészes kocsi leszállítására az irániakkal, az első 2010 novemberében érkezett a városba. A 70%-ban alacsonypadlós járművek egyenként 29,7 méter hosszúak, 2650 mm szélesek, 380 mm-es padlómagassággal az alacsonypadlós, 655 mm-essel pedig a magaspadlós részeken. A járművek befogadóképessége 6 fő/m2-el számolva 270 fő, ebből hatvanan tudnak leülni. Jelenleg még nem érkezett meg valamennyi kocsi Iránba.

Jellemző egyébként, hogy a fórumokon Iránban is előtört, hogy micsoda dolog már, hogy külföldről veszünk kocsikat, miért nem gyártjuk le mi magunk. És egyáltalán, mit keres az a sok kínai arc a szerelvényeken. (a tesztüzem idején kínai műszaki gárda segíti az elindulást)

Tá-dám!

A végleges megnyitó nem tudom mikorra várható, korábbi hírek alapján a kínaiak 2011 októberére igérték valamennyi szerelvény elkészültét. 

Érdemes megemlíteni, hogy jó öt évvel ezelőtt szóba került német (konkrétan düsseldorfi) használt villamosok közlekedtetése is a vonalon, több GT8-as (pályaszámmániásoknak konkrétan megnevezve itt) Iránba is került. A terv felülvizsgálatával valószínűsíthető, hogy ezek a járművek a bontóban végezték.

Valamennyi fotót Mohammad Zaernia készítette.

 

A bejegyzés trackback címe:

https://cities.blog.hu/api/trackback/id/tr982691924

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

igazságos 2011.02.26. 13:13:13

1. A székek kemények, kényelmetlenek, kevesen tudnak leülni. Pláne a kínaiaknál, ahol mindenki egymást tapossa.

2. Szerintem az olyan lehet, mint ez:
xiongyali.blog.hu/2010/08/03/taxi_peking
Az emberek előtte várakozhatnak.

mestska · http://cities.blog.hu 2011.02.26. 13:35:31

@igazságos:

"Pláne a kínaiaknál, ahol mindenki egymást tapossa."

Iránban járunk.....

chipanddale74 · http://www.autosvilag.com 2011.02.26. 13:52:25

Az a baj, hogy még tőlük is fényévekre járunk.

Cirrus 2011.02.26. 14:20:27

@igazságos: nekem a székek kifejezetten kényelmesnek tűnnek, még ha kemények is. Így sokkal könnyebb tisztítani. Inkább ülnék egy ilyenre, mint egy budapesti puha plüss ülésre, ahol egyszer hajléktalan ül, máskor a földről teszi fel a táskáját valaki, harmadszor a gyerek ugrál rajta.

mcs · http://paralelart.wordpress.com/ 2011.02.26. 16:11:01

@igazságos: pár hónapja jártam kínában (sanghaj és környéke) és rohadtul nem taposták egymást a népek. nem svájci precíz sorok voltak, de semmi durva, kb magyar viszonyok uralkodtak a metrón.

(amiből 5 év alatt sikerült nekik 7 teljes + 2 épülő + egy maglev + egy shuttle vonalat felhúzni, baz.)

villamossal nem találkoztam, de a metrók, a maglev és a vonatok rohadt kényelmesek voltak.

sámuel 2011.02.26. 16:49:38

Az megvan, hogy a Volánbusz alig egy éve beszerzett kínai King Long autóbuszain a sárvédőív a korrózió miatt már vagy 10 cm-es sávban ledobta magáról a festéket?

David Bowman 2011.02.26. 17:06:24

Ronda. különben sem sárga. Ez nem is villamos.

mestska · http://cities.blog.hu 2011.02.26. 17:11:01

@David Bowman:

nem tudom, hogy most csak ironikus vagy vagy komolyan gondolod.

mestska · http://cities.blog.hu 2011.02.26. 17:12:43

@sámuel:

A King Long az alja. Tudnak a kínaiak annál jobbat is építeni. A CNR Changchun az egyik legnagyobb vasúti járműgyár. Többek között a roppant fejletlen ausztrál piacra is szállított.

mestska · http://cities.blog.hu 2011.02.26. 17:13:45

Biztos vagyok benne egyébként, hogy nem kell sok idő, és az európai piacon is megjelennek a kínai vasúti kocsi/metró/villamosgyártók.

David Bowman 2011.02.26. 18:41:04

Tényleg csúnya,na. Fapados,húzósajtós,rácsos peronút szeretnék. Persze sárgát.

David Bowman 2011.02.26. 18:52:32

Villanyos volt. utoljára talán az 56os vonalon járt. Nem értem, a mostaniaknak mi előnye van a régiekkel szemben?. Kalauz meg mindenképpen kellene. Minden BKV járműre.

mestska · http://cities.blog.hu 2011.02.26. 19:07:05

@David Bowman:

nosztalgia szép dolog, de inkább Combino :)

milliliteratura · http://milliliteratura.blog.hu/ 2011.02.26. 19:13:00

@reccs: a 17-esből egy ló is expressz-járatot csinálna :)

roadrunner 2011.02.26. 19:48:33

@David Bowman:
Talan atvenni a Londoni peldat.
Ha mar kitalalni ugysem tudnak jobbat.
Ja,hogy akkor nyereseges lenne es nem lehetne mire hivatkozni hova folyt el a penz.
Na de nem boszankodom,adig is tudok blicelni.
Nem szent vagyok.
Gyarlo ember.

Plumper_ 2011.02.26. 19:56:28

atomrakétát szállít-e?

Karl Friedrich Drais der Freiherr von Sauerbronn · http://darazskarcsi.blog.hu 2011.02.26. 20:14:19

Ne feledkezzünk meg róla, hogy Irán szigorúan iszlám ország, ahol tudtommal a férfiak és a nők a közösségi közlekedésen nem utazhatnak elválasztás nélkül.

A régebben Iránnak szállított csuklós Ikarusokon például a nők a csukló mögött utazhattak, ami egy korláttal volt leválasztva a gépes résztől.

Ez ügyben van alakinek esetleg frissebb infója?

Ezen a villamoson is külön kell utazzanak?

jazzcool 2011.02.26. 20:26:51

@igazságos: nem bőrfotelekre van szükség, de még nem is plüss borítású ülésekre, amelyek nehezen tisztíthatók... aki szokott villamosozni, tudja mire gondolok. Budapesten a TW6000-eseknek van olyan ülése, amire kis bátorsággal le lehet ülni...

mestska · http://cities.blog.hu 2011.02.26. 20:31:13

@Karl Friedrich Drais der Freiherr von Sauerbronn:

"tudtommal a férfiak és a nők a közösségi közlekedésen nem utazhatnak elválasztás nélkül."

A teheráni metrón - ahogy pl. más helyeken is - pozitív diszkrimináció van. Azaz van számukra fenntartott kocsi, ahova férfi nem teheti be a lábát, de a nőkre nincs ilyen korlát, ők a metró bármelyik kocsijában, a férfiakkal együtt is utazhatnak, ha úgy tetszik nekik.

David Bowman 2011.02.26. 21:01:23

@mestska: 2x utaztam kombinén. Sok kihasználhatatlan hely van benne. Miért is nincs 3 ülés 1 sorban?

villamos alóli kacaj 2011.02.26. 21:22:20

Fegyél te kici kinai villamosz, ész foksz te jól utaszni!

mestska · http://cities.blog.hu 2011.02.26. 22:36:01

@David Bowman:

most már biztos, hogy ironizálsz :)

pharmacyli 2011.02.26. 23:42:43

Mi lehetett a cikkíró célja? Mit jelent, hogy pöpec villamosok? Kíváló műszaki tartalom, alacsony áramfelhasználás?
Esetleg olyan rejtett tartalom, hogy a mostani rettenetes világban mi saját gyártásút használnánk, bezzeg már Iránban is külföldi vásárolnak?
Mert e semmitmondó írásocskából kimaradt egy fontos megállapítás:
(i) míg Iránban ismereteim szerint nem volt nagy hagyományi villamosgyártás, addig Magyarországon volt... Debrecen csuklós villamosa a példa rá.
(ii) Vélhetően a kínai gyártók nem szúrják el a projektjüket mint a 4-s föladattit Demszky és az Alstrom...
(iii) s ha az a kicsengés, hogy Iránban komolyabb a fejesztés, itt meg nincs, akkor ez is telitalálat. Ui. Az elmúlt 20 évben talán az egykori 13-as és az akkori 62-es villamost kötötték össze, a kb. 50-10 méter sínt pedig európai fejlesztési projektnek mondták.
A sok pénzlenyúlás miatt nem jutott fejlesztésre (fenntartásra sem), csak rombolásra. Vonatjáratok megszüntetése, villamosvonalat megszüntetése, na ebben kíválóak voltak.

mestska · http://cities.blog.hu 2011.02.27. 00:08:43

@pharmacyli:

A pöpec jelző mindössze a villamosok kinézetére utalt, nem a műszaki tartalomra. Azt ugyanis részleteiben nem ismerni, se kínai, se iráni forrásból.

Rejtett tartalom? Az nincs. A félmondat, miszerint az irániak között is volt, aki leakadt azon, hogy kínait vesznek, az talán lehetett az, még be is linkeltem a magyar leendő villamosgyártás esélyeiről szóló posztot. A véleményem ezzel kapcsolatban megtalálod, röviden annyi, hogy meglehetősen értelmetlen vállalkozás lenne.

De tekinthetjük rejtett tartalomnak azt is, hogy a kínaiak ismét meghódítottak kötöttpályás városi közlekedési eszközökkel egy várost, de ez sem rejtett, hisz már többször volt róla szó, hogy lassan, de biztosan terjeszkednek.

Hogy semmitmondó szerinted? Ám legyen, szerintem a mashadi villamosüzemmel kapcsolatban nagyságrenddel több információ van benne, mint bármely más magyar oldalon. Sőt, angol oldalt is nagyon keresned kellene, hogy ennyi információt láss a témában egy helyen.

Egyébként Alstom és nem Alstrom. Lásd itt:

cities.blog.hu/2010/10/23/miert_hivjak_alstromnak

ubu1 2011.02.27. 00:16:29

"egy ifú pár is helyet kapott a vonaton - női arcot azonban én nem találtam egyetlen fotón sem"

Ki mondta, hogy egy ifjú párnak szükségszerűen kell, hogy legyen nő tagja? Mi ez a homofób poszt itt, kérem szépen!? :-)))

mestska · http://cities.blog.hu 2011.02.27. 00:22:04

@ubu1:

huh, ebbe bele sem gondoltam. :)

Bár erősen kétlem, hogy felengednék őket egy ilyen eseményre ebben az esetben....

Németh András 2011.02.27. 02:46:33

Iránban nincsenek melegek (ezt maga a nagyfőnök mondta)
www.privatriporter.hu/?fejezet=5&alfejezet=1&tartalom=0&cid=38612&newcomment=1

Ha mégis, azokat megölik

SWExile 2011.02.27. 09:47:26

"Az első kiválasztott csoport jellemzően háborús veteránokból, mártírokból és azok családjából állt"

A mártírok családját még értem, de magukat a mártírokat hogy vitték fel a villamosra, meg minek? Kiásták őket a sírjukból?
Vagy Iránban hullákat is szállítanak a villamoson, azért tesztelték velük is?

SWExile 2011.02.27. 12:30:39

@mestska: Semmi probléma. Így visszaolvasva én is talán egy kicsit túl geci voltam :)

Airider 2011.02.28. 18:27:37

Nem néz ki rosszul ez sem, de szerintem a saját házuk tájára gyártott legújabb gépeik jobban néznek ki (leszámitva a szinüket...) :)

www.youtube.com/watch?v=yiI8pLNd6sM

www.youtube.com/watch?v=DQwfO3DZf8Q&feature=related
(0:56-tól)

jack o'neill 2011.03.01. 00:22:42

Azért a kínai tuja tervezőit nem gyengén megihlette a Siemens Avanto. Mondjuk még a proto Combino-t is szépen lemásolták (asszem még a proto festést is megegyezik).

Kedvenc buszaim (NABI BRT) után a kedvenc tujámat is másolják. *******

mestska · http://cities.blog.hu 2011.04.25. 18:55:29

hivatalosan is megnyílt, a PTInfo meg messze verte a railwaygazette-t a mashadi lrt-ről szóló beszámoló megjelenési dátumában :)

www.railwaygazette.com/index.php?id=44&no_cache=1&tx_ttnews%5Btt_news%5D=13154&cHash=7ab6eff60e

premium salmon 2011.04.25. 23:21:10

@mestska:
Jogos a szakma elismerése! Most már az a következő feladat, hogy a készülő 100% AP tujájukat levadásszátok. Aligha kell sokáig rágni a körmünket:-)

Senki semmit sem gondol a friss kínai magyar vasúti barátságról? Jármű fronton csak mozdonyokban manifesztálódik majd az? Én már olvastam kínai-baltikumi villamos gyártási kooperációs tárgyalásokról...
süti beállítások módosítása