PTinfo

PTinfo

Rövidhírek Kolozsvártól Taskentig

2011. április 29. - mestska

Kolozsvár: Nem csak Szegeden építik át a buszokat trolivá, Kolozsvár is ugyanezt teszi. A múlt héten mutatték be az első trolit, abból a 15-ből, melyet a kolozsváriak házilag építettek át. Az ok ugyanaz, mint Szegeden volt, állítólag az átalakítás felannyiba kerül, mintha egy új buszt vettek volna. A Párizsból vásárolt használt Agorából  átalakított csuklós troli 230 ezer euróba került így, ami költség nem tünik számomra annyira kevésnek. Vagy az? (update: megerősítettek közben: tényleg kevés)

Barkács (fotó: www.adevarul.ro)

Kolozsvár mindenesetre belelendült, a mostani 15 mellett további 12 használt csuklósbusz vásárlását tervezi, hogy aztán a mostanihoz hasonlóan trolivá barkácsolhassa.

Lima: Bár a perui főváros közel ötször akkora, mint Budapest, mégis mindössze egyetlen, 9,2 kilométer hosszú, hétállomásos metróvonala van. A 2002-ben megnyílt, hányattatott sorsú vonalat eddig öt darab, egyenként hatkocsis AnsaldoBreda szerelvény szolgálta ki, a jövő évtől azonban az itthon botrányt kavart Alstom Metropolis szerelvényekre is felszállhatnak a helyiek. Egy 130 millió eurós szerződés keretében ugyanis 19 darab ötkocsis vonat fog érkezni az elkövetkező két évben. Annyira mondjuk nem értem a dolgot, mert júliusban szeretnék megnyitni a meglévő vonal 12,3 kilométeres hosszabbítását, és egyelőre nem tudom, hogy az új szakaszon milyen szerelvények is fognak futni...

Épp Alstomot vesznek (fotó: razonyfuerza.mforos.com)

Mannheim: A Bombardier a sokadik opcióját is kihasználva újabb 11 Variobahnt szállíthat a Rhein-Neckar-Verkehr GmbH részére. Az eredeti szerződést még 1998-ban kötötték, azóta kis tételekben mintegy 70 kocsit szállított a térségbe. A mostani opció 33 millió eurós tétel.  A kocsik várhatóan 2013 első félévében érkeznek meg, valamennyi fel lesz szerelve a Bombardier MITRAC energiatároló rendszerével, mely egyébként épp a szomszédos Heidelbergben mutatkozott be.

 

Kocka (fotó: wikipedia)

Minneapolis: Minneapolishoz 474 millió dollárt vágott hozzá az állam a Department of Transporton keresztül, így támogatva, hogy Minnesota állam két legnépesebb, összeépült városa, a Twin Cityként is ismert Minnapolis-St. Paul páros között light rail közlekedés valósulhasson meg (térkép). Az összesen közel egymilliárd dollárba kerülő projekt keretében egy 18 kilométeres vonal épülne ki, 18 állomással és 31 új járművel. A vonal átadását 2014-re tervezik, a Ray LaHood közlekedési miniszter által mondott indoklás az építés megkezdésére pedig olyan szép, hogy ide is beteszem:

"With gas prices at record levels, President Obama has put forward a comprehensive plan to protect families and businesses from the ups and downs of energy costs"

Az új vonalra a felfutás után (2030!) napi 40 ezer utast várnak, ami amerikai viszonylatban jónak számít, a város meglévő villamosvonalának napi 33 ezer utasa van jelenleg.

Így képzelik a vonalat (fotó: www.thelinemedia.com)

Prága: A prágai reptér a visegrádi országok legforgalmasabb légikikötője, kötöttpályás kapcsolata azonban ennek sincs. Épül már azonban az A vonal - egyelőre négy megállós -folytatása, ami nagyon optimistán nézve az évtized végére közvetlen belvárosi kapcsolatot adhat a reptérnek. Budapesti szindrómaként azonban dönteni ott se tudnak, a prágai Városházán készült anyag szerint ugyanis a vasúti kapcsolat kiépítése sokkal hatékonyabb lenne a metrónál. A munkát azonban ezzel nem fejezték be, most épp azt vizsgálják, hogy villamosban érdemes lenne-e gondolkodni. Lehet szavazni, hogy mi lesz 2020-ban Ruzyněn, metró, vonat, villamos, vagy Ferihegyhez hasonlóan egyik sem.

Taskent: A taskenti metró kapcsán egy érdekes pletyka kezdett terjedni egy, a metrót érintő miniszterelnöki látogatás után. Elhangzott állítólag, hogy az alacsony utasforgalom miatt májusban több állomást bezárnak költséghatékonysági szempontból. A bezárandó állomásokra vonatkozóan több listát láttam, változó állomásszámmal, volt olyan, ami a  2001-ben megnyitott, hatállomásos Junuszabadszkaja vonalat teljes hosszban történő bezárását említette. Egyelőre nekem kacsának tűnik, de érdekes, hogy nincs elutasítva kapásból. 

A miniszterelnöki látogatásnak más vetülete is volt, eltüntek a reklámok az állomásokról, helyüket biztonsági tájékoztatók, és a közelmúltbeli minszki metrórobbantás után telepíteni kezdett fémellenörző kapukról szóló bemutatók vették át.

A háromvonalas, budapestinél hosszabb taskenti metróhálózatot naponta 261 ezren használják mindössze. Összehasonlításképpen: Budapesten ez a szám 800 ezer körül alakul.

(Köszönet 18-09-nek a kolozsvári kiegészítésért)

A bejegyzés trackback címe:

https://cities.blog.hu/api/trackback/id/tr622862895

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Karl Friedrich Drais der Freiherr von Sauerbronn · http://darazskarcsi.blog.hu 2011.04.29. 21:00:22

230 000 x 260 = 59 800 000

Napi árfolyamon számolva nagyjából 60 milla.

ruba 2011.04.30. 19:28:57

Ha Taskentben tényleg bezárnak néhány metrómegállót, le kéne csapni a lehetőségre, és megvenni őket, így talán olcsóbban bővíthető lenne a budapesti metróhálózat. Mivel ezek 100m-hosszú állomások, így vagy a 4-es , vagy a 2-es metró vonalát bővíthetnénk használt állomásokkal.

Moszkvicsslusszkulllcs 2011.04.30. 23:00:25

Az a 19 ötkocsis Alstom Metropolis nem a Bp-nek szánt szerelvények közül fog kikerülni?

mestska · http://cities.blog.hu 2011.04.30. 23:38:36

@Moszkvicsslusszkulllcs:

Ez nekem is eszembe jutott, de szinte bizonyosan nem. A barcelonai kocsikat emlegették, mint mintát.
süti beállítások módosítása