PTinfo

PTinfo

Dehogy fogunk két év múlva libegni

2011. június 07. - mestska

Érdekes bejegyzés jelent meg az urbanista blogon.  Az első Budapesti Turisztikai Konferencián elhangzottak alapján másfél-két év múlva üvegkabinos lanovkákon suhanhatnánk át a Vigadó térről a Várba. Igaz a projekt az elhangzottak alapján még engedélyezés előtt áll, de a szükséges magántőke, mintegy 6-8 milliárd forint rendelkezésre áll, így 5-6 euróért bárki használhatja nem is olyan sokára a vonalat.

Nem is olyan lehetetlen, hogy megvalósul, írja az urbanista blog szerzője, ~dá~, de ebben az esetben nem tudok igazat adni neki. Nem hogy kettő, tíz év múlva sem fogunk utazni ezen szerintem.

New York, Roosevelt Island Tramway (fotó: www.nysun.com)

Hogy miért mondom ezt? 

Kezdjük az engedélyezés kérdésével. Elképzelhetetlennek tűnik, hogy az engedélyezési eljárás simán lebonyolódik majd a világörökségi környezetben, ahol a műemlékesek az utolsó korlátcirádát is számontartják. Mert bizony az engedélyezés során a műemlékeseket nem lehet majd kikerülni, és ugye mind a Vigadó tér, mind a Budai Vár különösen érzékeny terület ilyen szempontból. Emlékezzünk csak a budai rakparttal  kapcsolatos vitákra!

De vannak más problémák is.

Ha a projekt komoly, akkor bizonyára már vannak hozzá vázlattervek is. Vajon hogy alakulna át a Vigadó tér egy ilyen esetben? Milyen magas oszlopnak kell tartania a kabinokat a pesti oldalon, hogy az a kettes villamost is keresztezze meg a hajózási magasság is biztosított legyen? Vajon mekkora fogadóállomást kell létesíteni Feszl Frigyes Vigadója előtt, hogy a kabinok forgatása és a ki- és beszállítás megfelelően biztosítható legyen? 

Caracasban működik, bérlettel használható. Képzeljük el a Vigadó előtt. (fotó:Railfan)

Vajon a budai oldalon milyen magas tartó-feszítőoszlopot kell elhelyezni, hogy a kabinokat meg is tartsa valami? Vajon a Budai Várban milyen és mekkora fogadópontot kellene létesíteni? Egy ottani régészeti lelet mennyi időre állítaná meg a munkát? 

Hongkong, Ngong Ping Cable Car (fotó: Jeannie Chan)

A projekt egyébként számos turistát vonzana, ez nem is kétséges, csakhogy nem mindegyik turista használná ám a szerelvényeket, hiszen a Lánchídon átsétálni mégiscsak kellemesebb. Barcelonában sem mindenki a Teleféricoval megy fel a Montjuïcre. Ezek után az 1400-1700 forintos jegyárból és a 6-8 milliárd forintos bekerülési költségből lehet számolgatni, hogy milyen átfutású a projekt megtérülése.

Vannak városok, ahol működik ez, akár városi forgalomban, akár a turistáknak meghirdetve. Nem látom azonban az esélyét, hogy ez itt, a belváros közepén megvalósulhasson.

Lehet, hogy valakinek megtetszett a londoniak (külvárosi) Temze feletti lanovka ötlete és bedobta itthon is?

UPDATE: Közben megjelent az Indexen is egy cikk a témában, immár látványtervekkel. Utóbbiak alátámasztják a fenti kételyeket, alsó rakparti indulás az autók mögül, árvízszinten, hajózási magasságban?

A bejegyzés trackback címe:

https://cities.blog.hu/api/trackback/id/tr832965773

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

metropolis. 2011.06.07. 21:30:25

Tiszta hülyeség úgy ahogy van, tönkreteszi a látképet, gagyi és tök felesleges.

retek. · http://csakaszepre.blog.hu 2011.06.07. 21:50:09

Reméltem, hogy lesz erről egy tisztázó cikk, úgyhogy örök hálám neked!

Gerardus A. Lodewijk 2011.06.07. 22:00:28

Ez egy teljesen realista cikk. Már megint pagodatetőt akar rakni valaki a vályogviskóra.

Dühöngő bika · http://napimorgas.blog.hu/ 2011.06.07. 22:03:48

Neked egy Állami cégnél kellene dolgoznod, olyan klasszul összefoglaltad hogy miért és hogyan NEM lehet:)

mestska · http://cities.blog.hu 2011.06.07. 22:05:59

@Dühöngő bika:

:))

Nincs semmilyen technikai akadálya, a dolog megvalósítható :)

odamondó 2011.06.07. 22:06:48

Neee ilyen nem kell ide.

mestska · http://cities.blog.hu 2011.06.07. 22:07:25

@Dühöngő bika:

aki meg napi morgás címmel vezet blogot, az ne beszéljen ;)

Hamster · http://hamster.blog.hu/ 2011.06.07. 22:08:06

Végre egy normális írás is a témában! Ugye még TL mondta ezer éve a "nagy ötletekről", hogy "a Citadellára is járhat vizibusz - ha valaki elrendeli a megtervezését, és rögtön melléteszi azt a rengeteg pénzt, ami kell az extravagáns megoldás miatt"... na, ezt valaki nagyon félreértette, szerintem még a nyár folyamán előkerült volna a Jászai Mari térről a Szabadság-szoborig menő légpárnás járat :) Különben is, lanovkát inkább a Hármashatárhegyre építsenek - a környék legjobb kilátóhelye, és perpillanat normálisan nem közelíthető meg (illetve gyalog igen, de a hegyibiciklizést és azon a sz*r úton autózást nem tartom normális dolognak). De ez persze csak a privát kis vesszőparipám, mint másoknak a görbe gyalogoshíd :)

"Barcelonában sem mindenki a Teleféricoval megy fel a Montjuïcre"
Konkrétan mi odamentünk, de olyan rohadt drága volt, hogy inkább fagyiztunk-koktéloztunk egyet az állomás feletti pavilonban, és utána legyalogoltunk :)

Hamster · http://hamster.blog.hu/ 2011.06.07. 22:09:52

@Gerardus A. Lodewijk: Na álljon meg a menet, a Budai Vár nem vályogviskó. Pont arról van szó, hogy nem biztos, hogy bele kell toszni a közepébe valami olyasmit, amiben a funkcionalitást a feltűnősködés megelőzi.

Hamster · http://hamster.blog.hu/ 2011.06.07. 22:13:19

Ja, és egy újabb példa arra, hogy lehet, csak ésszel kell csinálni - a kölni Zoobrücke (és egyúttal a Rajna) feletti lanovka:
hampage.hu/kozlekedes/koln/09220114.jpg

Ez valami olyasmi, mintha Vizafogóról a Margit-szigetre menne; ők se a Dóm elé rakták. Mondjuk Duna Plazmától a Hajógyári-szigetre lehet, hogy még elférne egy, ha mondjuk nem csak évente pár hétre lenne élet ott :)

mestska · http://cities.blog.hu 2011.06.07. 22:15:59

@Hamster:

Így van, lehetne lanovkának vagy másik libegőnek helyet találni Budapesten, Gellérthegy, Hármashatár hegy, sok minden más szóba jöhet, de pont itt a várnál fura egy dolog.

dVn · http://elvarazsoltkastely.blog.hu 2011.06.07. 22:28:28

Végülis, ebben a városban minden rendben van amúgy. Már csak egy ilyen libegő vagy mi a fene hiányzik innen.

Jó, néhány buszunk lerohad. Oké, néha kigyullad egy-egy metró is. Na, meg omlik a vakolat egyik-másik műemlék épületről. És akkor? Mindenütt vannak problémák...

jack o'neill 2011.06.07. 22:29:45

Jó írás, rendesen összeszedi, miért is butaság az egész.
@Hamster: HHhegyre tényleg nem lenne rossz, ott minden további nélkül el is lehetne képzelni.

Embervad 2011.06.07. 22:32:52

sztem is baromság. egyszerűen ronda, az a fő baj vele.

meg nem a turistáknak kellene várost építeni, hanem magunknak.

és ha esetleg nem kúrnánk el állandóan, akkor talán még turisták is kíváncsiak lennének rá.

Forever Mankini 2011.06.07. 22:45:21

Ha megépülne, akkor a világörökségtől is elbúcsuzhatnánk. Inkább a Citadellához kellene egy siklót építeni, amiről korábban szó is volt. A turistabuszok reggeltől éjfélig kormoznak a Hegyalja úton.

Gerardus A. Lodewijk 2011.06.07. 23:02:36

@Hamster: A vályogviskón pagodatető kifejezés pontosan azt jelenti, hogy "valami olyasmi, amiben a funkcionalitást a feltűnősködés megelőzi". És senki nem állította, hogy konkrétan a budai vár lenne a vályogviskó.

@dVn: Így van, egyetértek.

csgabor 2011.06.07. 23:06:17

Nem értek ehhez, de mi kerül itt 6-7 milliárd forintba? Svájcban kb. minden faluban van legalább egy ilyen, nem hinném, hogy azokat ennyiért építették.

gyermekeim 2011.06.07. 23:14:22

Ha már valaki nem akar gyalogolni a Lánchídtól a Várba, ott van neki a Sikló, mindig van benne hely, mert rohadt drága, de akinek az se jó, még mindig felmehet busszal. Ha meg van annyi rengeteg pénz a lanovkára, kérjék kölcsön és tegyék rendbe a Várkert- bazárt.

havaslap · http://havaslap.blog.hu/ 2011.06.07. 23:16:46

A kabinos sífelvonók árai teljesen nyilvánosak tőlünk nyugatra. Bár még senki sem ismeri a budapesti műszaki részletek, de ebből a pénzből az osztrákok kb. két kabinosliftet is simán felhúznak.

Szarazinda 2011.06.07. 23:24:06

Teljesen egyetértek, az eredeti felvetést olvasva én sem tudtam eldönteni, hogy ezt valaki komolyan gondolja, vagy meghekkelték a budapest.hu-t. Nekem is az volt az első gondolatom, hogy a Vigadó téren mégis hogyan oldják meg az állomás kialakítását és a megfelelő indító magasságot.

De továbbgondolva csak a Budai Vár és a Gellért hegy között már nem biztos, hogy akkora hülyeség volna.

rockjano 2011.06.07. 23:44:11

Ne baromkodjunk már.

Ez az ország csődben van és ahogy forradalmi kormányunk működik egyre nagyobb szarban leszünk. Nem lesz itt semmi, talán futbal stadion de én abban sem hiszek.

Itt balkán lesz semmi más...

Gera 2011.06.08. 00:15:00

@rockjano: Stadion biztos, hogy lesz, efelől nyugodt lehetsz :)

rockjano 2011.06.08. 00:17:22

@Gera: Szerintem már abban sem lehetünk biztosak, ahogy elnézem a máusi hiányadatokat....húúúúúúú bameg....

Gáz lesz itt nem libegő....

KékFény6 2011.06.08. 01:44:01

2/3-dal bármi megoldható. :)

vauvauvau 2011.06.08. 02:18:05

Persze hogy nem lesz belőle semmi.
Érdemes lapozgatni a 70-es évek lapjait, abban arról beszélnek, hogy Káposztásmegyerig viszik ki a metrót. Aztán nem lett beőle semmi.
Magyarországon szeretnek álmodozni, építeni nincs pénz, de arra van, hogy látványterveket csináljanak pár millióért.

A járdákat kellene első körben megjavítani, a díszburkolatokat rendbetenni, a meglévő szökőkutakat beüzemelni, a nyugati téri forgóórát megjavítani, a felvonulási téren a homokórát beüzemelni, stb.

szeme közé, laposan! 2011.06.08. 07:15:43

Hmmm, Barcelonában 2 lanovka is van, ha már itt szóba került. Egy megy Barcelonetaból a Montjuic-ra (Miramar), onnan meg még egy a várba (Castell). Ez két külön fizetős cucc, tessék nem összekeverni! :)

MekkMester 2011.06.08. 07:32:32

Hát, a posztoló két lábbal áll a földön, és egy ismeri a magyar valóságot.
De!
Ez meg fog épülni, hiszen ahogy Tesztelo.hu is írta, 2/3-dal a csillagokat is le lehet hozni, és a 6-8 milliárd bizony nagy pénz, abból sokat el lehet lopni. :/
A látkép, a világörökség, meg a hasonló f@szságok le vannak tojva, hogy egy dakota mondást idézzek: "Szaros botnak büdös a vége".
Merni kell nagyokat álmodni, csak nehogy egyszer a idegosztályon, rosszabb esetben a börtönben ébredjen az álmodó...

MorgenStern 2011.06.08. 08:11:36

na végre egy racionális megnyilvánulás! már egy kissé unalmas a sok barom után akik biciklis - gyalogos hidat (miszerint Bécsben van az utolsó - sicc! Újpesten is akad :P ) meg ilyen lanovkát vízionálnak... közben ha valaki átsétál a Lánchídon láthatja, h nagyon durván korrodálódott már a híd szerkezet, sőt repedezett. az a szép híd össze omlik, miközben ilyen baromságokat hajhásznak egyesek, ja és a várbazár is csak szét mállik...

Nevem Earl 2011.06.08. 08:25:57

Én nagyon örültem, amikor megláttam a tervet, de nulla százalék esélyt adok rá, hogy 2 év múlva működni fog, ha ugyan valaha. Először ugyanis rutinszerűen le kell mutyizni, megírni a közbeszerzést egyetlen cégre szabva, satöbbi...

Kínában simán megépülne ennyi idő alatt kétszer is, de hát ez Mutyiország. Pedig jó lenne...

belepofázok én is 2011.06.08. 08:27:01

Tessék mondani, van az NKH-ban lanovkaügyi főosztály? Mert az tudjuk, hogy metróhoz ők értenek a legjobban a világon, viszont egy trolibuszt nem bírnak levizsgáztatni. Akkor most ez is hozzájuk fog tartozni?

o$zama 2011.06.08. 08:31:44

Asszem itt egyeseknek szövegértési problémái vannak.
Szerintetek mit jelent a "magántőke" szó???
Mi köze van ennek a 2/3-hoz?
Mi köze van ennek egy stadion építéséhez, ami mellesleg EU-s, magyar és magán pénzből épülne?
Mi köze van ennek a bkv rohadó gépjárműparkjához?
A másik meg a "meg nem a turistáknak kellene várost építeni, hanem magunknak" kijelentés.
Sztem ha egy átlagos turistának tetszik a város, akkor a lakóinak is(és ez igaz fordítva is).
És egy kis politika:
"és ahogy forradalmi kormányunk működik egyre nagyobb szarban leszünk"
Ha jól emlékszem nemrég kaptunk kedvezőbb gazdasági besorolást a jelentősebb minősítőktől.
Ha jól emlékszem az elmúlt 10 év ebben az évben nem nőtt az államadóságunk az előző évhez képest.
Az elmúlt 5 évben most nem vettünk fel IMF hitelt (mielőtt elkezdődik a fröcsögés: az előző kormányzat által igényelt IMF hitelből lett vásárolva MOL részvény, ami mellesleg sztem nem nem pénzkidobás, hanem befektetés).

jobbcsapott 2011.06.08. 08:34:17

bedobtunk valamit ami legalább most mint egy gumicsont szerepel a médiában.... rágjátok csak.

kerekgabi 2011.06.08. 08:39:16

Újabb lépés a Potemkinfalva felé. Bravo. Lufi, semmi más. Süllyedő hajón bársonyszékeket osztogatnak.

Dühöngő bika · http://napimorgas.blog.hu/ 2011.06.08. 08:40:12

@mestska:

Ja ja, az a baj, hogy érzem, hogy igazad van,de annyira kellene már Budapestnek valami ami most nagy szám, és nem 100 éve épült, hogy már a lehetetlennek is drukkolok:)

kerekgabi 2011.06.08. 08:41:20

@gyermekeim: irgalmatlanul igazad van!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!! Várkert bazár jeeeeee!

kamarawood 2011.06.08. 08:44:13

Indexre írtam egy órája:

"
Ez egy fos...

Hajózás? Nem akadályozza?
Villamos a rakparton?
Alsórakpart?

Én egy fillért nem fizetnék ezért... 20méterrel a Duna fölött.. lószar...

Ha már lúd , legyen kövér:

1,Gellérthegyi sikló
2,Lanovka Gellérthegy-Várhegy közé
3,Lanovka az Erzsébet kilátó- Hármashatárhegy közé

Sokkal nagyobbat durranna, ráadásul ezt is csinálhatják befektetők.."

Véleményemet kiegészítem a Várkertbazár renoválásával..

kerekgabi 2011.06.08. 08:46:34

Ahogy elnézem a képeket a terveken, mintha vaginát vágnának a Várhegy oldalába. Aztán jön a műbráner, ami ki-be jár majd ebbe, s akkor a várunkat és a városképünket folyamatosan ba...hatjuk. Legalább stilszerű lesz az elkúrás újabb jelképeként.

nemeza 2011.06.08. 09:13:51

index.hu/belfold/budapest/2011/06/08/varkabin_libeg_majd_a_duna_felett/

Kicsit konkrétabban: Azon tényleg nagyvonalúan elsiklottak, hogy hol menjen a villamos.. Gondolom építenek egy aluljárót neki, mert az trendi építészéknél.

mestska · http://cities.blog.hu 2011.06.08. 09:50:51

@nemeza:

az kb. duplaannyi lenne, mint a sikló maga.

felucca 2011.06.08. 09:51:23

Ami számomra az egész történetben a legérdekesebb, hogy egy érdekcsoport állandóan a Lánc- és Erzsébet híd közötti területtel izmozik, más területen jó és nagyon hasznos építményeket, közlekedési eszközöket akar beerőltetni egy olyan helyre, ahol azok kivétel nélkül feleslegesek, zavarják a városképet és ráadásul technikailag is feleslegesen nagy kihívást jelentenek (bár természetesen megoldhatóak). Jó dolog a gyalogoshíd, ezer helyen lenne rá szükség, de pont nem itt. Jó dolog a MillFAV meghosszabbítás, de nem itt és nem erre. Jó dolog a kötélpálya, de nem itt, van másik 10 hely, ahol jobb, szükségesebb lenne.

Egyíébként tényleg nem kell aggódni, mert 0 a megvalósulási esélye. Kormányzati negyed 2.0 :)

Ezmégnincs 2011.06.08. 09:57:22

Sokan valami nagyon látványos dologgal szeretnék beírni magukat a történelem könyvekbe, de szerintem arra a helyre a Széchenyi lánchíd egy tökéletes alkotás.
Erre a blogra azért jön az ember, mert jók az írások:)

felucca 2011.06.08. 10:07:12

@mestska: Dráva utca-Margitsziget-Kolozsi tér közé. Lécci, intézkedj!:)
(Kötélpálya is jó helyette):)))

Taxomükke (UK) 2011.06.08. 10:39:46

No mi a túró van, moderálgatunk?
Nem tetszett, hogy azt írtam: ha narancssárga cégé a projekt, két napon belül megkapja az engedélyt, más színű meg sosem?
Ejnye.

nemeza 2011.06.08. 10:40:40

@felucca: Szólni kéne nekik, hogy kötélpálya remek ötlet, engedély a Hármashatár hegyre (no nem a célterületről kiindulva) azonnal megadva. :)

tothh · http://polizis.blog.hu 2011.06.08. 10:54:31

@felucca: Igazad van abban, hogy mindenki a történelmi városmagot akarja megpiszkálni. Vajon miért, szól a költői kérdés...

Mindazonáltal, én még mindig erre az ötletre szavaznék, semmint a gyalogos-biciklis hídra. Az még inkább bezavarna a városképbe, épüljön bármilyen stílusban. Ráadásul, ahogy sejtem, ezt a lehető legmodernebb formátumban álmodták meg, hogy még véletlenül se illeszkedjen a 100-110 éves képbe.

Inkább lenne érdemes elgondolkodni, hogy a Dugódíj bevezetését követően a Lánchídból egy Károly-híd szerű helyet csinálni. A történelmi környezet adott, és ha megoldható a belvárosi forgalomcsillapítás (és a megfelelő elkerülési lehetőség) akkor szerintem abból lehetne egy jó dolog.

Mindazonáltal, a Várkert-bazár ordít, hogy csináljanak vele valamit, mielőtt teljesen szétrohadna.
A Hármashatár-hegyre nem rossz ötlet amúgy a kabinpálya. Támogatom.

cso zsi 2011.06.08. 10:56:07

@o$zama: "Asszem itt egyeseknek szövegértési problémái vannak.
Szerintetek mit jelent a "magántőke" szó???
Mi köze van ennek a 2/3-hoz?"

Jelenleg a magánemberek pénzéből kovácsolnak tőkét a 2/3-osok.

nemeza 2011.06.09. 11:09:09

@tothh: Tulajdonképpen egyik sem illik ide, hidat ha nagyon akarnak, tegyenek a Petőfi és a Lágymányosi közé.

sanche · http://elakadasjelzo.blog.hu/ 2011.06.09. 15:58:36

A városkép köszöni szépen, nem zavarná. A városkép a régi és új dolgok, kockák, háromszögek, és egyéb egymástól teljesen elütő formák és színek sokasága együtt. Aki a városképért aggódik, az bontassa le a Parlamentet, meg a templomokat, meg mindent mondjuk a paneleken kívül.

Gyalogos hidat meg felejtsük el. Drága, hasztalan és megtérülhetetlen. Más városban, fele ekkora folyócskával még mondjuk, de itt ezt hagyjuk. A Lágymányosi mellé tervezett plázahíddal viszont nincs bajom..csak a lényeg, hogy hozzon bevételt, legyen látványos és elsősorban ne állami pénzből épüljön.

A posztban emlegetett műemlékvédők is érdekesek. Mindenért kardot rántanak, ha a várról van szó.. az meg az egész várat nem zavarja, hogy tele van hugyozva minden második villanypózna..az se zavarja a kedves érintetteket, hogy az építkezés, az ásatás, már húsz éve tart.. Az is természetes, hogy az ottlakók vígan kocsikázhatnak bent..

Furcsa, hogy akkor pont egy libegő zavarja a nagy műemlék-védőket.

És még valami. A legbotrányosabb műemlékrombolás a kapurendszer a halászbástyára.

UNIOHID · www.uniohid.hu 2011.06.12. 11:47:35

Az egyik mérnök kollégám csak ennyit mondott:
"Drótkötél-pályát a 'szép hidak fővárosában' a Duna fölé? NA NEEE..."

BPO654 2012.04.11. 23:16:03

Jó sokminden meg lett már itt ígérve, mi lenne ha a további álmok kergetése helyett inkább a jelenre koncentrálnának az illetékesek.... :D
Itt egy csodálatos példa egy 2007-es video a fogaskerekű teljes felújításáról, Pokornival, Vitézyvel, Somodival... . Befejezés: 2011-ben. Most 2012 van, mindenki kimehet és megnézheti mi valósult meg az akkor 8 Mrd-ra becsült beruházásból, ami mai árakon minimum 15 Mrd, de inkább több. Egyébként a "nagy terv" 1972-es..... .

www.youtube.com/watch?v=_5wetPy7jWw&feature=relmfu

Ezekután az olyan baromságokhoz nincs mit hozzátenni mint libegő a Duna felett... .:D:S
süti beállítások módosítása