PTinfo

PTinfo

Temesvár metrót akar építeni

2013. december 26. - mestska

Fontos, hogy legyenek egy városnak víziói, fontos, hogy tudja, hogy mit akar, de talán egy kicsit erős, amit Temesvár polgármestere, Nicolae Robu nyilatkozott valamelyik nap. A polgármester szerint ugyanis a 2014-20-as időszak egyik legfontosabb temesvári fejlesztése egy új metróvonal lehetne, amely összekötné a repülőteret a várossal, egyben felfűzve a legfontosabb helyeket a városban, a Gara de Nordot, a városközpontot és a Gara de Estet. 

A polgármester szerint a 8 kilométeres vonal gyors és megbízható kapcsolata lenne a városnak és bár a tervek szerint a vonal elhagyná a mai Temesvár belterületét, ez sem lenne probléma, hiszen pár év és a város úgyis intenzíven terjeszkedni fog, beépítve a tervezett metróvonal környezetét teljesen.

A metróra természetesen semmilyen forrás nem áll még rendelkezésre, sokatmondó azonban a 2014-20-as dátum, ez ugyanis az Európai Unió következő pénzügyi ciklusa.

Pár adat, hogy mennyire lehet komolyan venni az elképzelést:

- a temesvári repülőtér Románia második legforgalmasabb reptere a bukaresti Henri Coandă után, de még így csak egymillió utas körüli a kiszolgált utasok száma, messze nem elégséges ahhoz, hogy kötöttpályás kapcsolatot megérje kiépíteni. Ma a reptér kiszolgálását óránként egy busz végzi.....

- Temesváron 319 ezren laknak, ekkora városokban egyszerűen nem szokás metrót építeni, egyszerűen túl nagyok a költségek a várható utasszámokhoz képest. Jellemző, hogy hasonló nagyságú, Temesvárnál vélhetően gazdagabb német városokban is a villamos preferált, esetenként földalatti szakaszokkal

- Ha már német városok: a mai villamosflottát is a német városokból beszerzett különféle használt, 40-50 éves járművek adják, jellemző, hogy a városnak ezek cseréjére sincs forrása.

Nem ez lenne az első érdekes reptéri kapcsolat Romániában, korábban bemutattuk a reptérre átszállással, földutakon át közlekedő buszt is, igaz, az egy hónap múlva meg is szűnt.

Ha kíváncsi vagy a legfrissebb tömegközlekedési hírekre, érdekességekre, ha érdekel, mi van a hazai és külföldi villamosokkal, trolikkal, metrókkal, vonatokkal és sok más eszközzel, milyen irányba halad a technológiai fejlődés vagy épp a járműdizájn, akkor kövesd a PTinfo rendszeresen frissülő Facebook oldalát, ahol folyamatos információt kaphatsz a közlekedéshez kapcsolódó újdonságokról, furcsaságokról, érdekességekről.

A bejegyzés trackback címe:

https://cities.blog.hu/api/trackback/id/tr575705780

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Paraphone 2013.12.27. 19:29:22

Ilyet én is terveztem kiskoromban. Térképre rajzoltam meg: a délegyházi vasútállomásról induló mélyfúrásos vonal rendelkezett egy megállóval a házunknál, és annál a stégnél ért véget, ahol nagyapám horgászni szokott. Ha akkor, 5 évesen tudtam volna, hogy még temesvári polgármester is lehet majd belőlem...

GOLAZ111 2013.12.27. 23:20:01

Tudom, hogy őrült ötlet, de Temesváron lehetne metrót építeni, hiszen majdnem végig a felszínen lehetne vezetni. Szóval lehetne napelemes öko-metró is.
süti beállítások módosítása