PTinfo

PTinfo

Három generációnyi villamos

2012. szeptember 30. - mestska

Itthon kevesen tudnák megmondani, de a francia villamosreneszánsz korát megelőző első új üzeme Nantes-ban nyílt meg. Bizonyárasokan mondták volna Lyont, Strasbourgot vagy épp Párizst, de az igazság az, hogy Nantes-ban 1985-ben nyitották meg az első villamosvonalat, jócskán megelőzve az említett városokat.

Az immár 27 éves üzem azóta jelentősen bővült, a vonalak száma háromra, a hálózat hossza 44 kilométerre növekedett. Ma a Nantes-i hálózat az egyik legforgalmasabb egész Franciaországban. A bővülő hálózat és a megnövekedő utasigény miatt természetesen sorra kellett az új járműveket beszerezni, aminek eredményeként ma a városban immár a harmadik generációs járművek jelennek meg, ráadásként immár a harmadik gyártótól. A három kocsit egymás mellé állítva remekül látható, hova fejlődött a villamosgyártó ipar az elmúlt két és fél évtizedben:

nantes_haromfele.JPG

Három generáció (fotó: Th. Richier)

nantes_haromfele2.jpg

25 év homlokfal divatja (fotó: Marc Gachet)

Ma a járműpark a már megrendelt, de még le nem szállított kocsikkal együtt összesen 91 villamosból áll. Az első 46 kocsit, két részletben (1984-85-ben, illetve 1988-94 között) még az Alsthom szállította (igen, így h betűvel). Ez akkor a Tramway français standard (TFS)  névre hallgatott, ilyen, szabványosnak szánt kocsik kerültek több más akkor nyíló villamosüzemre, így Grenoble-ba Rouen-be és Párizsba is. A 39 méteres kocsik kezdetben magaspadlósak voltak, a második széria azonban a fejlesztéseknek köszönhetően már alacsonypadlós középrésszel érkezett. Hol volt akkor még a ma már általánosnak számító 100%-os alacsonypadló? 

A 2000-ben megnyílt 3-as számú vonal, valamint az első két vonal folyamatosan növekvő utasszámai miatt az évezred elején új kocsikat szerzett be Nantes. A választás az akkor még létező AdTranz Incentrora esett, ami már 100%-ban alacsonypadlós kocsi volt, az ott alkalmazott fejlesztések hatása a mai napig érződik. A TFS-ekhez hasonlóan ezt is két szériában szállították le, először 2000-2001-ben érkezett 23 darab, majd 2005-2006-ban újabb 10. Érdekesség, hogy az utóbbiakat a Bombardier gyártotta már le, miután időközben megvette a típust kifejlesztő AdTranzot.

nantes_cafteszt1.jpg

Tesztelik az új CAF Urbos3 tipusú kocsikat (fotó: Cadelaz)

Az utasszám-növekedés nem állt le, és a hálózatfejlesztés is napirenden volt, ezért Nantes újabb kocsik vásárlása mellett döntött két évvel ezelőtt. A nyertes a francia tenderek túlnyomó többségével ellentétben nem az Alstom, hanem a CAF lett, a tender körülményeiről korábban részletesen beszámolt a PTinfo.  A CAF 12 darab, egyenként 37 méter hosszú kocsit szállíthat tehát a francia városnak, amiből az első példányok már meg is érkeztek. 

nantes_cafteszt2.jpg

Az utasok is érdeklődnek (fotó: Cadelaz)

A CAF kocsikkal az egyes vonal központi részén három percre sűrítik a forgalmat csúcsidőben, de a spanyol eredetű kocsikkal kívánják kiszolgálni az egyes és a kettes vonalak átlapoló új szakaszát is, melynek első ütemét pár nap múlva, október elején adják át.

 

Ha kíváncsi vagy a legfrissebb tömegközledési hírekre, érdekességekre, akkor kövesd a PTinfo rendszeresen frissülő Facebook oldalát, ahol folyamatos információt kaphatsz az újdonságokról, furcsaságokról.

A bejegyzés trackback címe:

https://cities.blog.hu/api/trackback/id/tr794811229

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

ruba 2012.10.01. 14:36:52

Már azt hittem sose lesz új poszt :) Érdekes amúgy, Budapesten, amikor megjelentek a Combinók, de még forgalomban voltak az UV-k, akkor hány generáció közlekedett? 4-5 biztos, attól függ, hogy a Hannoveri 80-as évek kocsijait külön generációnak számítjuk-e :)

mestska · http://cities.blog.hu 2012.10.01. 21:14:50

@ruba: de itt három generáció alacsonypadlós kocsi van :)

premium salmon 2012.10.02. 01:29:13

Az első fotóhoz: ha igaz az Alsthom 2 300, a Bomba és a CAF 2 400 mm széles.

Hát nem az Urbos3 a legkarcsúbb? Mit számít a design / az optikai csalódás :-)

ruba 2012.10.02. 19:04:04

@mestska: Az igaz, mondjuk alacsonypadlósból 3-nál nagyon többet nem is lehet összeszedni ma még.

BPO654 2012.10.10. 22:59:07

Érdemes elolvasni Gracza Zoli eme kissé hosszú cikkét, Nantes is benne van. Tanulságos.
www.autopro.hu/hazai_palya/mercedes/A-fejlodes-utazo-kozossege/1515/
Az utóbbi évk egyik legjob szakmai cikke!!!
Kiemelés:
"Európában jelenleg két helyen, Isztambulban és a franciaországi Nantes-ban működik a Mercedes-Benz autóbuszaival felszerelt BRT-rendszer, bár utóbbi helyen az eredeti tervek szerint villamoshálózatot építettek volna kilométerenként 22 millió euróért, ám végül mégis a 8 millió eurós BRT mellett döntöttek. Ezzel nem csak pénzt, hanem időt is spóroltak, ugyanis a tervezett három éves építési idő, a hét kilométeres szakaszon alig több mint egy évre csökkent. Ráadásul utasférőhely-kilométerenként a teljes költség több mint 20 %-kal, az üzemeltetési költség pedig közel 60 %-kal lett alacsonyabb, mint egy 40 méteres villamosokkal működő hálózaté."
El lehet gondolkodni ennek kapcsán a bp-i 42-es villamos villamosként való meghosszabbításának szükségességéről.:D

mestska · http://cities.blog.hu 2012.10.18. 22:02:58

@BPO654: ehhez mondjuk tegyük hozzá, hogy a BRt mellett Nantes folyamatosan fejleszti a villamoshálózatát, pusztán oda építettek BRt-t, ahová az való.
süti beállítások módosítása