Sok érdekes, egyedi, jól átgondolt villamosszínezést láttunk már különféle villamosokon, az utóbbi időben ugyanis már nem csak a gyártó cég dizájnerei dolgoznak a járművön, hanem részt vesznek más területről érkezők is, grafikusok, divattervezők, formatervezők. Az eredmény magáért beszél: az újabb és újabb villamosok szinte már az autóipar divat- és dizájnhullámainak nagyságát (lásd még a Villamosdivat című cikket) megközelítve lesznek egyre formásabbak - egyúttal vonzóbbak az utasközönség számára. Kisebb léptékben megjelenik ez a magyar piacon is: a levélminták és a főnix az új miskolci illetve debreceni villamosokon egyaránt ezt az irányzatot követi.
A dizájnban a franciák vezetnek, Strasbourg egykori úttörő homlokfalú (és a maga idejében rendkívül népszerű megjelenésű) Eurotram-jétől Reims pezsgőspohár homlokfalú, citrom és pisztácia színű villamosain át Montpellier vonalanként egyedire színezett kocsijaiig terjed a sor.
Fejek belül (fotó: Alstom)
A legújabb, nem rég bemutatott Alstom villamos megjelenése azonban mindenen túltesz. A Marseille melletti Aubagne-ba kerülő Citadisok megjelenésének megtervezéséhez az Alstom Hervé Di Rosát, a dél-francia származású festőt vonta be, Di Rosa pedig hozta azt, amit a korábbi képeinek is jellemzője volt: számtalan színes, egymásra halmozott, tudatosan eltorzított fej fogja borítani a villamosokat kívül belül. Szerencsére azért a fejek nem a Mészárlás c. képéből kerültek át, de az egyszemű, sokfogú, pikkelyes arcokat villamoson így is nehéz elképzelni, mint utasvonzó megjelenést. Ha valaki videót is akar az új kocsikról és az aubagne-i villamosról nézni, az itt teheti meg azt.
Fejek kívül (fotók: Alstom)
Aubagne nyolc darab villamosából az első 2014 februárjában érkezhet meg a mindössze 44 ezres kisvárosba. A tervezett villamosról korábban már írt a PTinfo, többek között arról, hogy a villamos támogatása nem egyhangú, sokan nincsenek meggyőződve arról, hogy egy Dunakeszi méretű városba szükséges villamos. (Lásd még a Bukás a kisvárosi villamos című cikket)
A kocsik több szempontból is újak lesznek. A járművek mindössze 22 méteres hosszának köszönhetően egy új márkanév, a Citadis Compact születik meg. A 130 férőhelyes kocsik ajtajai végig duplák lesznek, Budapesten ez nem lenne újdonság, világszerte azonban még az, számtalan villamos csak egyszárnyú ajtóval rendelkezik a jármű elején és végén, ilyen volt a Citadisok többsége is. Az Alstom szerint ilyen hosszúságú villamoson először csinálnak ilyet, ami persze nem igaz, ismerve a budapesti villamosokat...
Ha kíváncsi vagy a legfrissebb tömegközledési hírekre, érdekességekre, akkor kövesd a PTinfo rendszeresen frissülő Facebook oldalát, ahol folyamatos információt kaphatsz a közlekedéshez kapcsolódó újdonságokról, furcsaságokról, érdekességekről.