PTinfo

PTinfo

Az első Citadis Isztambulban

2009. szeptember 10. - mestska

Szeptember 1-én megérkezett a korábban rendelt 37 darab Citadis első példánya Isztambulba. A járműnek nem volt épp rövid útja: a Franciaország északi részén, Valenciennesben gyártott kocsi közúton jutott el Triesztbe, ahol behajózták. A villamos a gyárat augusztus 25-én hagyta el, Triesztben pedig augusztus 29-én szállt fel a hajóra. (már többször eszembe jutott - lévén a mi metróink is közúton rohangálnak a Budapest-Chorzów-Valenciennes háromszögben -, hogy tényleg ennyire nem éri meg a vasúti szállítás? Mindegy, valószínű, tényleg nem éri meg.)

Az első példányt még a jövő év közepéig követik társai. Úticéljuk a TR1, illetve TR2 vonal lesz (térkép itt), előbbieken a Bombardier Flexityk mellé kerülnek sűrítésként, míg utóbbi vonalon az ABB által gyártott magaspadlós szerelvényeket váltják le. A sűrítésre saját szemmel láttam, hogy szükség van, a párba csatolt harmincméteres kocsik csurig vannak, utasforgalma egyes hírek alapján Nagykörút közeli, vagy azt meghaladó. A kiegészítésként a vonalra kerülő Citadisok szintén csatoltan fognak közlekedni. 

Az Alstomnak ezek lesznek az első járművei, melyeket az UITP 2009-es konferencián bemutatott Ixège forgóvázzal szállít, az új megoldás sokkal komfortosabb megoldást nyújt állítólag a használt (értsd, rosszabb minőségű) pályákon is, mint a korábbiak. Gondolom, azért némely orosz, ukrán állapotba beletörne a kereke... Ha valaki erről részletesebb információkkal rendelkezik, ne titkolja.

Az első képen az új Citadis, a másodikon a jelenlegi járműflotta példányai láthatóak.

A bejegyzés trackback címe:

https://cities.blog.hu/api/trackback/id/tr61372274

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

ruba 2009.09.10. 13:00:20

Én is voltam Isztambulban, utaztam is a villamossal, és hát tényleg szükség van a sűrítésre. Csak azt nem tudom, hogy hova lehet ezt a villamosvonalat sűríteni, mert így is gyakran van az, hogy ahogy kigördül az egyik villamos, már jön is a következő, nem tudom, hogy oda hogy fér be még egy villamos.

Radio Free Aberrania · http://radiofa.blog.hu/ 2009.09.10. 13:21:46

hú, én vagy 6-8 éve jártam arra, nem volt üres a vonal, a magaspadlós. de a nagykörutat veri azóta? az igen.

mestska · http://cities.blog.hu 2009.09.10. 13:27:17

@Radio Free Aberrania:

6-8 évvel ezelőtt szerintem az egyes vonalon (azon, ami sultanahmeten keresztül kanyarog) még a magaspadlósok jártak. Arra a vonalra gondolsz, nem?
Azért nem írtam be pontos adatot, mert 150-225 ezer közöss sok minden előfordul, és mintha a kapacitás keveredne az utasforgalommal. mindesetre egy csatolt szerelvény hosszabb, és szélesebb is, mint egy combino.

Radio Free Aberrania · http://radiofa.blog.hu/ 2009.09.10. 20:04:20

a bazár mellett pár utcával kanyarog, abszolút belváros.

ott viszont anno zárt magas peron volt, ezek szerint akkor azokat is bontják.

mestska · http://cities.blog.hu 2009.09.10. 21:52:54

@Radio Free Aberrania:

azokat már a Bombardierek érkezésekor elbontották, most zárt alacsonyperon van.

(mennyivel igényesebb már ez a peronkordon, mint a minden ajtóhoz rakunk egy őrt megoldás)

ruba 2009.09.10. 22:16:10

@mestska: Igen, ezt már egyszer a BKV-figyelőn is felvetettem egy kommentben.

Radio Free Aberrania · http://radiofa.blog.hu/ 2009.09.11. 15:02:38

@mestska: nálunk ez elcsúfítaná az omló házaink látványát. ugyan már.

mestska · http://cities.blog.hu 2009.09.25. 10:29:55

NZA remek linkeket küldött, hogy a posztban említett Ixége forgóvázak nem bírnak el azért mindent, pl. a lengyel pályákat sem:

Az első Citadis X04-eket Chorzów-ban próbálták ki, és ott ki is siklottak...
Lásd:
www.phototrans.eu/14,286939,0,Alstom_Citadis_X04_.html

... és mivel a google-nek olyan szuper fordítója van lengyelről angolra, hogy azonnal meg lehet nézni a képfeliratokat és kommenteket, kiderül, hogy ezt a képet egy kisiklás után készítették.
Lásd még:
www.tvs.pl/informacje/7134/foto/9843/
Ezt a kocsit egyébként Valenciennes-nek gyártották.
A videó is nagyon jó, mert a nyilatkozó hátterében ott a budapesti metrókocsi, nomeg egy-két igen látványos kisiklást is lehet látni rajta.
www.tvs.pl/informacje/7134/

makkörlö 2011.01.09. 16:13:01

olvasva az Alstom termékeit azonnal felvetödik az emberben, hogyan feleltek meg ezek a termékek a helyi elöirásoknak? Nem küldték vissza, mennek és jok? Szegény magyaroknak meg a hibásakat gyártják? miért? Ez az Alstom egy ilyen Kft.-écske, aki képtelen tartani magát elöirásokhoz?

premium salmon 2011.01.11. 12:41:37

"olvasva az Alstom termékeit azonnal felvetödik az emberben, hogyan feleltek meg ezek a termékek a helyi elöirásoknak?"

Tán ezért is :-( index.hu/gazdasag/vilag/2011/01/10/korrupcioval_gyanusitanak_brit_alstom-vezetoket/
süti beállítások módosítása