PTinfo

PTinfo

Rennes-nek sok pénze van

2010. november 27. - mestska

Rennes saját bevallása szerint a világ második legkisebb városa, aki metrót üzemeltet. (a legkisebbnek Lausanne-t tekintik). Persze nem kell a budapestihez hasonló méretű szerelvényekre és utasforgalomra gondolni, a rennes-i metrón naponta mindössze 115 ezren utaznak. Az utasokat a Siemens VAL 208 típusú, egyenként 26 méter hosszú, 2,08 méter széles szerelvényei szállítják. A kocsikból a vonal 2002-es megnyitásakor Rennes 24 darabot vett, majd idén májusban további hatot rendelt, melyek 2012-ben fognak megérkezni, feladatuk a kapacitásnövelés lesz, csúcsidőben 100 másodperc helyett 82 másodperces követési idővel járnak majd a vonatok.

 

Ez a metró Rennes-ben (fotó: Michallon)

Nem igazán tiszta nekem egyébként, hogy Rennes miért választotta a VAL rendszer kiépítését, az építés 97-es elkezdésekor más városok már villamosépítésben gondolkodtak (Lyon 2001-ben, Orleans és Montpellier 2000-ben nyitotta meg villamosüzemét), igaz azt nem lehetett tudni akkor még, hogy ez ennyire beválik nekik. Napi 115 ezer utasért egy 9,4 kilométeres vonalon egy ilyen rendszerre elkölteni 450 millió eurót soknak tűnik.

Ők mindenesetre másképp gondolják és itt a  már egymilliárd euróba kerülő második vonal is, amelynek a 12,8 kilométer hosszú nyomvonalát tavaly fogadták el (térkép), az építés pedig 2013 és 2018 között bonyolódna le jelenlegi állás alapján.

Dodzsem párban (fotó: www.railwaygazette.com)

Teljesen friss hír (és a poszt indoka), hogy pár napja kiderült, hogy a második vonalra is a Siemens szállíthat kocsikat, míg azonban a működő vonalon közlekedő szerelvényeket a Mátrával fejlesztette ki, addig a mostaniakat a Lohrral együttműködve fogja legyártani. Míg a Siemens a NeoVal tipusú járművét ajánlotta, addig a vetélytárs Bombardier a Vancouverből ismert kocsikkal próbálkozott.

Egy régebbi elképzelés a Rennes-i NeoValról (fotó: www.lemoniteur.fr)

A nyertes Siemens-Lohr konzorcium NeoVal kocsijai egyelőre fejlesztés alatt állnak, Rennes az elsők között lesz, aki használhatja az új járműveket, a középső vezetősín új elem lesz. A jövendőbeli B vonalra összesen 19 darab, kétkocsis szerelvényt rendeltek egyébként, az össz beszerzési költségük 200 millió euró körül alakul.

A bejegyzés trackback címe:

https://cities.blog.hu/api/trackback/id/tr882475206

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Moszkvicsslusszkulllcs 2010.11.27. 12:13:53

Napi 115 ezer utas az irányonként 58 ezer utas, az csúcsórában durván 5800 utas, 100 mp-es követési időköz mellett szerelvényenként uszkve 160 utas. Elég nagy zsúfoltság lehet manapság csúcsidőben...

Fricy · http://epitos.blog.hu 2010.11.27. 22:04:55

Elég idétlenül néz ki ez az új jármű.

mestska · http://cities.blog.hu 2010.12.02. 14:23:54

@Fricy:

na jó, akkor nem csak én gondolom így.
süti beállítások módosítása