PTinfo

PTinfo

USA TOP 10

2011. február 18. - mestska

Az olajfaló autók hazájában (gyk. Egyesült Államok) is egyre inkább teret nyer a közösségi közlekedés, ez a témába vágó PTinfos posztok számában is tükröződik. Egyre nagyobb az állami támogatás az új rendszerek kiépítése kapcsán, bár szerintem nem mindig okosan használják fel a pénzeket. 

AnsaldoBreda, Gold Line, Los Angeles (fotó: Craig Walker)

A statisztikák szerint harminc évvel ezelőtt  1044 tömegközlekedési üzem volt az ötven államban, mára ez a szám 7700-ra változott, villamosok, elővárosi vasutak épülnek ki, ötven éve nem utaztak annyian tömegközlekedéssel, mint mostanában. Az APTA adatai szerint ez nagyon jól is van így, hiszen minden egyes tömegközlekedésbe fektetett dollár négyet fial a gazdaságban. Hogy ez igaz-e vagy sem, azt döntsétek el magatok, én kissé kételkedem benne, hogy egy replika kocsikkal üzemeltetett belvárosi kis hurokvillamos képes ilyet generálni. Persze én európai vagyok, az európai tömegközlekedési rendszereken nőttem fel, nem feltétlenül érthetem meg az amerikai mentalitást.

A különböző publikált adatsorok (egy főre jutó tömegközlekedésre fordított összeg, millió utazásra vetített balesetek száma, egy főre jutó utazások száma) segítségével a US News megpróbált összeállítani egy top tizes listát, hogy vajon melyik városokban a legjobb a tömegközlekedési rendszer. Ezt természetesen nagyon nehéz, sőt szinte lehetetlen meghatározni, hiszen rengeteg mutató van. Épp ezért szűkítettek ők is a listán, és csak azokat a városokat vonták be a listába, ahol éves szinten eléri az utasszám a 20 millió főt. Ebből 2008-ban összesen 39 volt, az egyértelműen első New Yorktól a még épp befért kaliforniai Riverside-San Bernardinoig. A legkisebb település, aki befért a szűkített mezőnybe, a 718 ezres Honolulu volt. Hawaii fővárosa bár csak az 52. legnagyobb település az Egyesült Államokban, utasforgalmat nézve mégis a 19. helyre kúszott fel, közvetlenül a hatszor akkora Dallas, és a négyszer akkora Phoenix mögé.

És most nézzük a US News által összeállított listát. Visszafelé, hogy izgalmasabb legyen.

9-10. Austin és Denver (37,3 ill. 101,1 millió utas)

A US News szerint a statisztikán túlmenően Austinnak remek buszközlekedése van, több, mint 3000 megálló szolgálja ki a várost. A Metrorailen pedig szabadon wifizhet bárki az utazása során. Azt már én teszem hozzá, hogy a tavaly megnyílt MetroRail 105 millió dollárba került, és napi 800 utas utazik rajta. Ez a top 10? Vakok közt félszemű a király.

800 utasért Stadler kocsik. (fotó: Larry Miller)

Denverben sokkal jobb a helyzet. A US News a kiterjedt busz és light rail hálózatot említi meg, a 16th Street Mallon közlekedő ingyenes Mallride buszt, én meg annyit teszek hozzá, hogy az itteni light rail hálózatot napi 63 ezren használják. 

8. Honolulu (71,3 millió utas)

Honolulu az egyetlen város a tizes listán, ahol nincs városi kötöttpályás közlekedés. A buszhálózatot azonban a város lakosságához képest olyan sokan használják, hogy ebben a mutatóban a negyedik helyen végzett. Várjuk a tervezett, ám folyamatosan problémákba ütköző light rail vonalat. 

New Flyer busz a zöldben. (fotó: indyinsane)

7. Los Angeles (697,8 millió utas)

Egy átlag los angelesi autós 63 órát tölt a dugóban évente, így a US News szerint nem csoda, hogy ennyien választják a közösségi közlekedést. 2600 busz és 80 mérföldnyi városi vasút szolgálja ki az utasokat, a hálózat ráadásul folyamatosan bővül.

6. San Francisco (442,1 millió utas)

A US News Frisco esetén a tömegközlekedési eszközök változatosságát és kiterjedségét emeli ki, (kezdve a cable carral természetesen) megjegyezve, hogy a vonatok az elővárosokba 80 mérföldes sebességgel robognak ki, miközbenpl. a washingtoni metró hatvanat sem tud. Béna fővárosiak.

5. Minneapolis - St. Paul (94,8 millió utas)

Minneapolisról már a PTinfon is többször volt szó, pozitívan és negatívan is. A US News az általam negatívként kiemelt vasutat pozitívnak hozza, de fontosabbnak gondolja, hogy 2,3 %-al nőtt a tömegközlekedést használók száma az elmúlt egy évben, és hogy tervezik a két városközpont közötti light rail vonalat. Na meg hogy a vizsgált listában Minneapolis került a baleseti mutatók szerinti rangsor legjobb poziciójába.

Zártpályán a Bombardier villamos (fotó: Rails-with-Trails')

4. Boston (378 millió utas)

A US News megemlíti, hogy a helyi üzemeltető adatai alapján Bostonban 1631 óta van tömegközlekedés, ekkor indult be az első városi kompjárat. Komp azóta is van,csak most már van mellé metró, elővárosi vasút és kiterjedt buszhálózat is.

3. New York (4159,3 millió utas)

New York (és a kapcsolódó részek) utasforgalmával senki nem vetekedhet. Utasszámot tekintve a listán következő 15 városnak együttesen van annyi forgalma, mint a Nagy Alma tömegközlekedési hálózatának. Pedig a 15-ben ott van Los Angeles, Chicago és Washington is. New York hozza a teljes Egyesült Államok közösségi közlekedési forgalmának 40%-át. Mindemellett a legtöbb pénzt is ők költik, a 2010-es büdzsé 13,4 milliárd dollár volt. Hogy mégsem került fentebb a listán New York, az a baleseti mutatóknak volt köszönhető.

Egy grafika a múltból (rajzolta: Stephen Wiltshire)

2. Salt Lake City (41,7 millió utas)

Őket nem vártam volna az ezüstérmes pozicióba, mégis idekerültek. A US News összeállítása alapján egy főre vetítve ők költik a legtöbbet tömegközlekedésre, elsősorban a helyi light rail hálózat intenzív bővítésének köszönhetően.

1. Portland (111,6 millió utas)

Talán ezt még én is be mertem volna tippelni innen Európából is. Portland sokat, sokféleképpen költ a tömegközlekedésére, az egyik legintenzívebb kötöttpályás hálózatfejlesztő az országban. Valószínűleg az államokbeli települések közül róla esett a legtöbb szó itt.

Egész városias, nem? A képen egy Siemens S70 (fotó: Phil Gilston)

A US News kiemeli a város Free Rail Zone szolgáltatását. A belvárost érintő nyolc light rail és villamosmegálló között ingyen lehet utazni, bármelyik nap.  Just take a seat and enjoy the ride-on us!

Hogy mennyire igaz a fenti lista, arról lehetne vitatkozni, az eredeti cikk kommentjei között találunk is számos példát erre. Akinek esetleg itt is hozzáfűzni valója van az egyes említett városokhoz, az ne habozzon megtenni.

A bejegyzés trackback címe:

https://cities.blog.hu/api/trackback/id/tr422669091

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

ubk 2011.02.18. 22:29:44

Ez a Portlandi kép nagyon szép! Jól néz ki ez a Siemens villamos. Ez vmi spéci amerikai szabványú járműcsalád?

mestska · http://cities.blog.hu 2011.02.18. 22:32:36

@ubk:

Franciaországban is használják Avanto néven.

ubk 2011.02.18. 22:34:18

@mestska: Köszi, majd utánanézek! :-)

Comandante en Jefe · http://local.blog.hu/ 2011.02.18. 23:02:51

Na, 3-ba megyek másfél hét múlva, most már kipróbálom majd a PCC-ket. Ha lesz időm, 4-be is ellátogatok. :)

gramercy 2011.02.18. 23:40:12

igen, eleg erdekes, peldaul Phoenix ahol negyzetmerfoldenkent vannak a sugarutak, kozottuk meg gyalogolhatsz...

mestska · http://cities.blog.hu 2011.02.18. 23:40:58

@gramercy:

nem is rakták bele Phoenixet a top10-be :)

mestska · http://cities.blog.hu 2011.02.18. 23:41:32

@Comandante en Jefe:

melyik háromba, ha szabad tudni. A PCC az Philadelphia?

mestska · http://cities.blog.hu 2011.02.19. 16:14:46

@Comandante en Jefe:

(bocs, benéztem :)

Boston amúgy a negyedik :)

Comandante en Jefe · http://local.blog.hu/ 2011.02.20. 09:53:04

Upsz, akkor forditva.
A 4. nagyon valoszinu, a 3. csak kevesbe...

BPO654 2011.02.22. 17:44:18

B.Obama szülőföldjét anno Ikarus 286-sok, 436-sok koptatták, Ő maga is biztos utazott rajtuk. A 286 már '77-ben kész volt, a 436 pedig '86-ban. Aztán megvette az amerikai Ik-t a Nabi, és méltó folytatást adott a BRT60-sal. Nem kell oda light rail 4 Mrd USD-ért, mert abból nekünk semmi hasznunk nem lesz, ellentétben a kanadaiakkal. A New Flyer is kanadai. ART system amit a Bombar.kitalált eredetileg kis bef.képességű (ezen van a hangsúly) magasvezetésű metrókocsikat jelentett, ill ezek összekapcsolgatását. Egy kocsi bef kéessége saccra 100-120 fő lehet, ez nagyjából egyezik egy csuklós buszéval, sőt....! Az ART kb=VAL-lal.
Vegyenek csak NABI BRT gázbuszokat, Ford Cummins, v Detroit gázmotorokkal oszt jó napot!

BPO654 2011.02.22. 17:49:12

Sőt! Anno még a '80-as években kb 250 db Ik286-ot szereltek össze Torontóban OrionIII néven, és ott is jártak ill. Ottawában is!!!
Most meg lenyúlják a piacot.:S

zum trucc 2011.07.25. 14:48:56

@BPO654: Pontosabban ellopták az Ikarust.
süti beállítások módosítása