PTinfo

PTinfo

3-as villamos Debrecenben?

2012. április 06. - mestska

 A HAON ma arról számolt be, hogy Kósa Lajos dr. Molnár Ágnes fejlesztéspolitikai koordinációért felelős államtitkárral és Szászfalvi László egyházi, nemzetiségi és civil kapcsolatokért felelős államtitkárra egyeztetett. Az egyik téma Molnár Ágnes révén természetesen a fejlesztések voltak, a gyógyfürdőtől a vasútállomásnál építendő új intermodális központig számos dolog előkerült.

A villamos a Petőfi tér közepén menne? (forrás: hg.hu/Céh Zrt.)

A legmeglepőbb azonban talán egy új villamosvonal terve volt, amely az eddigi elképzelések között egyáltalán nem szerepelt. Mára elég közismert lett, hogy Debrecen a jelenleg meglévő egyetlen, Nagyállomás és a Nagyerdő között közlekedő villamosvonala mellé egy második, mintegy 7,8 kilométeres vonalat is épít, amely Vénkert és Újkert lakótelepi részeit tárja fel, kiváltva a város legforgalmasabb, 31-es és 32-es jelzésű buszait. A vonal építése médiavisszhang mellett jelenleg is zajlik, várhatóan 2014-ben adják át. A vonalhoz kapcsolódó, 18 villamos beszerzéséről szóló tender szintén elhúzódott, mindössze hatodik kísérletre sikerült nyertest hirdetni és vele szerződni. (A villamosokat a spanyol CAF cég szállítja egyébként)

Be sem fejeződött tehát a kettes villamos építése, máris itt a következő. Debrecenben az elmúlt években több villamosvonalról is lehetett hallani, volt szó a kettes villamos déli szakaszának különböző alternatíváiról, volt szó arról, hogy a villamos menjen ki a repülőtérre, de azt is vizsgálta a város, hogy nyugati példákhoz hasonlóan a villamos a vasúti vágányokon közlekedve, tram-train rendszerben érje el Józsát és Hajdúböszörményt.

Olyan azonban, hogy a meglévő egyes villamos haladjon tovább egészen a Temetőig, arról eddig nem esett szó. A polgármester a nettó 13 milliárdba kerülő fejlesztést az új Nagyerdei Stadionnal indokolta, de szerintem más okok rejlenek a háttérben. A Stadiont ugyanis legfeljebb meccsek előtt és után pár járat erejéig lenne szükséges villamossal megközelíteni, így kétséges, hogy vajon egy ilyen vonal kiépítése hozná-e azt a hasznosságot, amit az unió elvár a támogatott projektjeinél.

A Nagyerdő környéki villamosvonalak (piros - meglévő vonal, kék - épülő kettes vonal, lila -  tervezett vonal(?)), térkép forrása: debrecen.hu

Debrecen előnye a HAON cikke alapján sokkal inkább a meglévő villamosvonal felújítása lenne, valamint 13 új villamos beszerzése. Ha ez Debrecennek sikerülne, akkor várhatóan a jelenleg a vonalat kiszolgáló, 15-18 éves Ganz által gyártott KCSV6-os villamosok eltűnnének a városból, azaz olyan fiatalon mennének nyugdíjba, amire kevés példa volt az utóbbi évtizedekben itthon. Elnézve némelyik budapesti villamost, örömmel látná sok fővárosi ezeket a - szerintem nagyon jó  - kocsikat Budapesten.

Eltűnhetnek a kék Ganz villamosok (fotó: dkv.hu)

Persze ez a jövő, nem tudni mit hoz, az építkezés elkezdésére várhatóan 2016-7 előtt nem kerülhet sor, a felvetés mindenesetre érdekes. Megjegyzendő azonban, hogy ha a város komolyan gondolja a tram-train vonal kiépítését Böszörmény irányába, a nagyobb beruházási költség miatt arra lenne érdemes az elérhető uniós forrásokat fordítani.

A bejegyzés trackback címe:

https://cities.blog.hu/api/trackback/id/tr344366714

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Comandante en Jefe · http://local.blog.hu/ 2012.04.06. 08:38:07

hát ez kb. csak tavaszi-nyári hétvégén, mindenszentek környékén meg meccskor közlekedne...
(+ ott a troli...)

több értelme volna a böszörményi "villamosnak" szerintem is.
de az 1-es pályáját arra hivatkozva fel lehet újítani?

mestska · http://cities.blog.hu 2012.04.06. 08:51:17

@Comandante en Jefe:

az is az egyesen menne tovább. Nem újították fel egyébként az egyest valamikor nem is olyan régen? Legalábbis bizonyos részeit?

Hamster · http://hamster.blog.hu/ 2012.04.06. 10:08:16

@mestska: A nagy részét tutira, talán a Nagyerdő környékén vannak még régi szakaszok, de egyik se gáz. A címet látva egyébként azt hittem, a temetői trolit akarnák (vissza)villamosítani. Annak nem lenne több értelme?

mestska · http://cities.blog.hu 2012.04.06. 10:47:50

@Hamster: nekem is eszembe jutott, de ahhoz kevés a pénz.

lbalazs 2012.04.06. 10:52:00

Böszörmény irányába az új kettes villamost akarták tovább vezetni. Erről beszélt az alporgármester a villamosról szóló lakossági fórumokon, azonban sohasem gondolták komolyan.
Annak úgy nem is lenne értelme, viszont az alpolármester abban a városrészben képviselő.
Akkor kétszer kellene kereszteznie a nagyforgalmú 35-ös utat.

lbalazs 2012.04.06. 10:56:30

Jobb megoldás lenne, ha az egyes villamost vezetnék tovább. Azon kisebb lesz a várható utasszám is, mint a kettesen. Könyebb lenne újabb járatokat indítani. Az egyes villamos nagyerdei szakaszától 1km-re van a Biogál iparvágánya és egy auto parkoló később fű van a helyén. Lehet vasuti technológiával építeni a sineket, ami gondolom olcsóbb. Az is elképzelhető lenne, hogy a csónakázó tói megállóig közlekedne a vonat, ahol középperonos megoldással közvetlenül szállhatnánk át a villamosra. Ennek igazából nem is lenne nagy költsége. Eltörpül a kettes villamos költségei mellett.

lbalazs 2012.04.06. 10:58:29

Az egyes villamosnak van még egy 100-200méteres pályaszakasza, ami nagypaneles technológiával épült.

mestska · http://cities.blog.hu 2012.04.06. 11:07:21

@lbalazs: szerintem is jobb a Biogal-nyomvonalvariáció.

lbalazs 2012.04.06. 11:18:54

Valószinűleg nem versenyezhet a most megismert tervvel, mert a stadionban mindenféle családi programot terveznek folyamatosan. (boltok, éttermek, nemistumommicsodák) az erre a célra alkalmasi ingatlanrészeket pedig akkor lehet bérbe adni, ha mennek oda emberek, és akkor mennek, ha van közlekedés.

lbalazs 2012.04.06. 11:22:37

Ha megvalósulna az egyes villamos továbbvezetése Józsára (12000 lakos), és megfelelő követési idővel járna, nem is lenne értelme autóval a városba jönni (A Józsa-Debrecen útvonalról egyszer azt olvastam, hogy a 3. legforgalmasabb főút az országban).

mestska · http://cities.blog.hu 2012.04.06. 11:23:38

@lbalazs: ez a 3. legforgalmasabb főút szerintem nem igaz.

mestska · http://cities.blog.hu 2012.04.06. 11:24:35

@lbalazs: a családi programok nem indokolják a villamosközlekedést.

akkor 2012.04.06. 11:26:20

Nem állást foglalva abban, hogy melyik verzió a jobb, azért megjegyezném, hogy a 2-est továbbvezetve sem kellene keresztezni a 35-ös utat, ha a Kartács utcában lenne bekötve szintén a Biogál iparvágányába.

lbalazs 2012.04.06. 11:27:38

@mestska: Szerintem sem indokolja, de ilyesmi lehet a logika mögötte. A temető sem indokolja.

lbalazs 2012.04.06. 12:00:46

@akkor: Az alporgármester úr arról beszélt, hogy a Vezér utcai lakótelepen keresztül érné el a sineket. Ami persze lehetséges, de akkor a Vezér utca - Böszörményi út kereszteződésben és később vonatként is keresztezné a 35-ös utat. Ez jelentős korlát lehet, vagy a villamos jartatszámát korlátozná, vagy az autópálya bevezető lenne fura.

Ha a kartács utcán menne, akkor persze nem. Az milyen hosszú pályaépítést jelentene?

akkor 2012.04.06. 12:10:57

@lbalazs: A Google Maps szerint a Kartács utcai 1,5 km, az 1-es vonal bekötése csak 900 m. Egyébként erre az 1-es vonali bekötésre még nem is gondoltam korábban, de határozottan van benne fantázia. Végülis az egyetem és a rekreációs központ vonzóbb célpont lenne a böszörményieknek, mint az Újkerti Lakótelep... :-)

akkor 2012.04.06. 12:14:00

Ja, a Vezér utcai bekötés is 1 km.

Zotya 2012.04.06. 12:14:26

Az egész arra megy ki, hogy a Pallagi útról el lehessen tüntetni a villamost. A város szeretné a fürdőt fejleszteni, azonban a szabad téri színpadot és Békás-tavat nem tudták a fürdő területéhez csatolni. (Nagy épülethez nagy ingatlan kell) Ezért most keletre, a Pallagi út felé terjeszkednének, azonban ott a villamos...

A 1-es villamos pályája - nagyerdei körút kivételéve - nincs olyan rossz állapotban, hogy 5 éven belül jelentős felújítást végezzenek rajta.

lbalazs 2012.04.06. 12:22:39

@Zotya: Tehát a legjobb Józsai/Böszörményi bekötés lehetősége végleg megszűnik, az Egyetem és a Klinikák nem lesznek elérhetőek a villamossal...
Így már érthető miért kell egy új, valamannyire értelmes végállomást kitalálni, így gondolkodva valóban érthető a temető, mint végállomás.

Zotya 2012.04.06. 12:28:58

@lbalazs: Az Egyetemtől és a Klinikáktól képtelenség lenne elvenni a villamost. Ami megvalósítható lenne az ez: g.co/maps/hjgp5
De az is lehet, hogy kamu az egész. Rosszul alakulnak a 2-es villamos dolgai és valamivel el kell terelni a figyelmet.

lbalazs 2012.04.06. 12:31:10

@akkor: Valószinűleg az utásszám is kevesebb lenne az egyesen, és könyebb lenne betenni még néhány villamost. Tekintettel arra is, hogy gondolom csökkenteni fogják az egyesen közlekedő villamosok számát, mert a főutcát a legnagyobb, forgalmat a kettes is kiszolgálja.

lbalazs 2012.04.06. 12:34:28

@Zotya: Értem, ennek viszont semmi értelme a Pallagi úttól kezdve. Nincs ott semmi, ami indokolná a villamost. Akkor már jobb lenne, ha valóban Pallag felé fordulna a Pallagi útnál.

akkor 2012.04.06. 12:36:25

@lbalazs: A 2-es miatt az 1-esen közlekedő villamosok számát nem kell (lehet) csökkenteni. A 2-es egy egészen más, jelenleg is meglévő utazási irányt szolgál ki, teljesen függetlenül az 1-estől.

lbalazs 2012.04.06. 12:37:22

@Zotya: Ez összemérhető fejlesztés lenne a 2-essel, és nem lenne semmi értelme. Szerintem az EU nem fogja elfogadni.

lbalazs 2012.04.06. 12:43:24

@akkor: Meglátjuk. Jelenleg kb 20 villamos van üzemben (10 KCSV, 10 GANZ). Azt olvastam a KCSV-ket kivonják a forgalomból, marad 10. Vesznek 18, akkor összesen lesz 28 db. Ezzel a 28-al kell megoldani a két vonalat úgy, hogy a 2-es nagyobb forgalmú, mint az egyes, és az egyesen eddig 20 villamos járt. Ebből nekem az következik, hogy csökkentik az 1-esen közlekedő villamosok számát. Az is lehet persze, hogy össze vissza nyilatkoznak az illetékesek, és tévesek a kiindulási adatok.

lbalazs 2012.04.06. 12:49:52

@lbalazs: Összekevertem: kb 10 bengáli, és 10 (talán 11) KCSV6, GANZ villamos, de a lényeg nem változik.

Zotya 2012.04.06. 12:55:32

11 KCSV6 az FVV-ből meg jó ha 4-5 kiadható...

milliliteratura · http://milliliteratura.blog.hu/ 2012.04.06. 13:54:34

mondjuk a ganzok selejtezése példátlan lenne, alig van komolyabb villamos náluk az országban, gyakorlatilag a combinok és a swingek azok csak. (a tewéket az elbaszott használási mód miatt nem számolom ide. talán némelyik újított tatra is hozhatja a szintet.)

Comandante en Jefe · http://local.blog.hu/ 2012.04.06. 15:22:45

@mestska:
Egyenesen, de nem az 1-esből :)

@Hamster:
A teljes vonalat felújították, de sok helyen maradt a panel. Rendesen beszabályozva, hézagkitöltve.

Comandante en Jefe · http://local.blog.hu/ 2012.04.06. 15:24:37

@Zotya:
Anyáám... remélem, ebből semmi nem lesz. Építsenek buborékhidat inkább a két oldal közé, vagy mittomén.

lbalazs 2012.04.06. 15:27:40

@Comandante en Jefe:
Ahol úgy tünik beszabályozva van a panel, ott is át van építve, vasbeton lemezen van a sín, arra került a panel. A Debrecen Plázától a Bem térig tart a régi nagypaneles technológiával épült pálya, azt nem építették át.

Comandante en Jefe · http://local.blog.hu/ 2012.04.06. 15:30:28

@akkor:
Ezt így azért nem jelenteném ki.
A 2-esen alapból szerintem lesz elég kapacitás, az 1-esnek pedig a plázáig tartó szakasza a legkihasználtabb. Szóval egy enyhe ritkítás adott esetben belefér (a 2-es villamos megfelelően kialakított menetrendje mellett.)

Comandante en Jefe · http://local.blog.hu/ 2012.04.06. 15:31:54

@lbalazs:
Aha, köszi. De a Klinikák-Nagyerdei sétány etapra ez gondolom nem igaz?

lbalazs 2012.04.06. 15:40:38

@Comandante en Jefe: Nem de ott is felújították, vasuti technológiával persze.

Zotya 2012.04.06. 22:14:35

Jól sejtettem:

www.dehir.hu/debrecen/villamossal-mehetunk-majd-az-uj-loki-stadionhoz/2012/04/06/

A fürdőfejlesztés miatt akarják kitakarítani a Pallagi útról a villamost...

Nyomvonal itt:
www.haon.hu/a-2-es-utani-villamosprojekt-a-legutolso/1951022

Nem is menne a temetőhöz, hanem az erdőben kóvályogna...

mestska · http://cities.blog.hu 2012.04.06. 22:29:15

@Zotya: igen, holnap ismét foglalkozik a blog a témával :)

kzoltana 2012.04.07. 12:49:29

Vérlázító bármiféle új és újabb villamosról beszélnie a kedves politikusoknak, miközben a félbemaradt 2-es építkezésén elkezdődtek a visszabontások:
www.vagy.hu/tartalom/cikk/1987_2_es_villamos_lopjak_vagy_visszabontjak

premium salmon 2012.04.11. 10:01:35

A helyi híradások szerint csak 11 új villamosról lenne szó. A hat tender során nem merült fel az opció lehetősége? Rebesgettek egy 10 járműves megállapodást - nem lett belőle semmi?
süti beállítások módosítása