PTinfo

PTinfo


Eldőlt a legnagyobb villamostender

2009. május 12. - mestska

Torontoban van Amerika legkiterjedtebb villamoshálózata. Most szívesen beírnék ide egy hálózathosszra vonatkozó adatot, de sajnos mindössze egy vágányhosszra vonatkozót találtam, álljon hát tehát az itt: 308 km. A hálózaton némileg meglepő módon 30 éves, kanadai gyártmányú…

Tovább

Debrecen: újra tábla

A blog egy korábbi posztjában arról volt szó, hogy Debrecen lehet az első város a három vidéi, villamossal rendelkező város közül, ahol kiderülhet, melyik gyártó új alacsonypadlós villamosa fog futni. Az idő múlásával egyre inkább úgy tűnt azonban, hogy a tender…

Tovább

Szingapúr Kawasakit vesz

Egy korábbi posztban már szó volt Szingapúrról, és új metróvonaláról, a Downtown Lineról. Akkor az is szóbakerült, milyen vegyes a város metróhálózatának járműparkja, Alstom, Siemens, Kawasaki, és Bombardier egyaránt megtalálható itt. Az utolsó rendelés immár a Kawasakihoz…

Tovább

Francia-német barátság

Hogy egy kicsit a napi politikai hírekhez kapcsolódva is aktuálisak legyünk :)  Nemrég ért véget a NATO-csúcs Strasbourgban, mivel ez önmagában teljesen érdektelen a blog szempontjából, így felesleges ezzel kapcsolatban részletekbe merülni. Egy momentum akár azonban…

Tovább

PPP Dublinban

Míg nálunk a PPP, azaz a public-private partnership nem annyira elterjedt még, nyugaton már a tömegközlekedési szegmensben is megjelentek, leginkább a Brit-szigeteken, ahol a tömegközlekedés is csak egy a piaci szektorok közül. (és ez meg is látszik néha... ) A legújabb ilyen…

Tovább

Debreceni páros

A szegedi tender után elérkeztünk végre a többször módosított debreceni tender beadási határidejéhez is. Hivatalos információ erről a szegedihez hasonlóan szintén nincs, még a pályázatra jelentkezőket sem ismerni. Az index debreceni fórumán azonban mindössze két…

Tovább

Szegedi négyes

Lassan finisébe ér a szegedi villamostender, elsőként a három, párhuzamosan futó hazai kiírás közül. Pár napja kiderült, hogy négy cég jelentkezett a felhívásra, a spanyol CAF, a cseh Inekon, a lengyel PESA, és a svájci Stadler.  A hazai villamosprojektek sorsát követők…

Tovább

Egy metrószállítás margójára

Delhi új metrószakaszának átadásáról szóló posztban már szóba került, hogy a hálózat bővülésének kocsiigényét 424 újonnan gyártott Bombardier kocsi fogja biztosítani, melyek egy részét Indiában gyártják majd. Az első kocsi a blog szünete alatt, február 26-án érkezett…

Tovább

Taipei Circular

Taipei metróhálózatáról nem sokat hallani itthon, de ha röviden akarjuk jellemezni a hálózatépítésüket, akkor azt lehet mondani, hogy pont olyan gyors, mint az anyaországban :) Tajvan székhelyének a metróhálózatát 1988-ban kezdték el építeni, az első vonalat 1996-ban…

Tovább

A PESA nagy dobása

A blog indulásának egyik első posztja a varsói villamostenderről szólt. Akkor úgy nézett ki, végső ajánlatot a Varsó által megrendelni kívánt 186 darab villamosra az Alstom, a Bombardier, a Siemens, a Stadler, és a PESA adhat. Időközben az AnsaldoBredának hiánypótlással, de…

Tovább

Potsdam: Stadler, Wrocław: Skoda

A kis cégek legyőzték a nagy cégeket. Így lehetne jellemezni az év első két, immár eredménnyel ismert villamostenderét. A németországi Potsdam ugyanis a Stalder Variobahn termékét, míg a lengyelországi Wrocław a Skodát választotta, mint új villamosainak szállítóját. Potsdam…

Tovább
süti beállítások módosítása