PTinfo

PTinfo

Rövidhírek 100321

2010. március 21. - mestska

Heidelberg: A német városnak leszállították az első hat Variobahn szerelvényt, mely immár a MITRAC energiattárolási rendszerrel van felszerelve. A  három, tetőn elhelyezett egység fékezéskor képes az energiát tárolni, járművenként összesen 3kWh-t. A tervek szerint minden jármű 93000 kWh-t takarít meg az üzemeltetőnek évente. A járművek tudnának felsővezeték nélkül is haladni, melyet kétszer négyszáz méter hosszon ki is szeretnének használni a Neuenheimer Felden vezetett új villamosvonalon.


 

Kijev: Március 18-án megérkezett Kijevbe, az ukrán vasúti járműgyár, a Kremencsugban taláható Krjukovszkij Járműgyár által gyártott, 81-7021, illetve 81-7022 jelzésű kocsikból összeállított szerelvény második példánya is. A vonat, mely várhatóan a zöld jelzésű, hármas számú vonalon fog közlekedni, több ponton eltér a 2006-ban leszállított, 2009 januárja óta forgalomban közlekedő első példánytól. Többek között a fejrész kialakításban, melynek átalakítására hosszproblémák miatt volt szükség. A két fejrész közötti különbség jól látható ezen az ábrán, további fotók pedig itt találhatóak az első, és a most érkezett második kocsiról.

Krakkó: A sok-sok érdeklődő cégből a végére mindössze egy érvényes ajánlat született a 24 villamos beszerzéséről szóló krakkói tenderen, az ajánlatot pedig az a Bombardier adta, mely három részletben korábban már összesen 50 darab villamost szállított az elmúlt években a második legnagyobb lengyel várossá vált Krakkó számára. A mostani tenderben - mely részben EU finanszírozású - 24 villamost szállíthat a Bombardier 2012 végétől indulóan, amennyiben nem jön közbe semmilyen jogi probléma, és március végén sikerül megkötni a szerződést. A kocsik összértéke 58,68 millió euró, azaz egy kocsi mintegy 636 millió forintba került.

Valencia: Március 9-étől a valenciai 3-as metróvonalon a korábbi négykocsis szerelvények helyett immár ötkocsisok járnak a vonal teljes hosszában.  Az összesen nyolc szerelvénnyel kiszolgált vonal forgalma a Vossloh 4300 sorozatszámú járműveivel van lebonyolítva, a szerelvények hossza a bővítéssel hatvanról hetvenöt méterre nőtt. A beruházás megvalósításához a peronok hosszának növelése volt szükséges jópár állomáson, a költségek végül 1,8 millió euróra rúgtak. Ebben természetesen nincsenek be az újonnan beszerzett plusz kocsik, ezt Valencia egy 2004 óta tartó,  összesen több mint félmilliárd eurós kocsibeszerzés keretében valósította meg. 

Valenciennes: Az év elejétől új üzemeltetője van Valenciennes városi tömegközlekedési hálózatának, az eddigi Transdevet ugyanis a Veolia váltotta fel egy hétéves periódusra. Az üzemeltetés - melynek pályázatán a volt, és jelenlegi operátor mellett a Keolis is indult - természetesen magában foglalja a villamosvonal, és a leendő trolibuszvonal működtetését is. Mióta ezt leírtam, kiderült azonban, hogy mégsem lesz trolibusz Valenciennesben a tervezett második villamosvonal helyett, ahogy azt a blog indulása után nem sokkal írtam. Az elképzelések ugyanis változtak, a tervezett trolikat gyártó Alstom, és Irisbus műszaki ajánlatának módosulása miatt. (aki erről többet tud, az írja meg légyszi) Az új ajánlattal szemben a városvezetés visszatért az eredeti elképzeléshez, a 15,5 kilométer hosszú, jórészt egyvágányú villamos építése már az idei év második felében elkezdődhet.

A képek forrása: bombardier.com,  tov-tob.livejournal.com, Karol Wach - infotram.plwww.railway-technology.com

A bejegyzés trackback címe:

https://cities.blog.hu/api/trackback/id/tr41826490

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

ruba 2010.03.21. 11:15:13

Azt nem értem, hogy a Kijevbe érkező új kocsikat miért a 3-as vonalra rakják, mikor a legöregebb szerelvények az egyes vonalon közlekednek, emellett ott a legnagyobb a forgalom is, így több ember járna jól, ha oda kerülnének ezek a kocsik. Amúgy azt lehet tudni, hogy összesen hány szerelvényt vesznek? Én most nyáron voltam Kijevben, és hát az egyes vonalra eléggé ráférne már a szerelvények teljes cseréje.

mestska · http://cities.blog.hu 2010.03.21. 12:08:02

@ruba:

sajnos nem találtam meg, hány kocsit vesznek, pedig kerestem. Ha esetleg megtalálod, írd be légyszíves.
Azt sem tudom, miért arra a vonalra kerülnek.

ruba 2010.03.22. 00:43:33

No megnéztem a kievi metró honlapját, nem tudok valami jól ukránul/oroszul, de itt 50 kocsiról írnak, ami 10 szerelvényt jelent.

szimplán csak Geri 2010.03.22. 13:25:08

Lehet hülyeséget kérdezek, de ha Krakkóban csak 1 érvényes ajánlat maradt , akkor az nem azt jelenti , hogy új közbeszerzést kell kiírni?

mestska · http://cities.blog.hu 2010.03.22. 13:38:02

@szimplán csak Geri:

vélhetően a lengyel közbeszerzési szabályok nem ugyanazok, mint a hazaiak. Épp ezért indulhatott pl. a solaris is az ottani tendereken.

bikappavuvjsz_vs_spazzatura 2010.03.22. 16:24:04

@mestska: Igen, valószínűleg ott vannak eltérések az itteni Kbt-hez képest, ami látszólag sokkal életképesebbnek is tűnik.
Nem tudsz részleteket az új krakkói szériáról? Teljesen hasonlóak a paraméterek mint az előzőeknél, vagy vannak komolyabb változtatások.. 640 millió egyébként nem rossz a Bombardier kocsikért, annak ellenére is, hogy ezek viszonylag keskeny és rövid kocsik, volt szerencsém rajta utazni és kifejezetten jó az utazási élménye.

mestska · http://cities.blog.hu 2010.03.22. 16:29:25

@bikappavuvjsz_vs_spazzatura:

nem tudok részleteket, annyi bizonyos, hogy várhatóan ismét módosul valamennyire a dizájn, és hogy a fék, és elektromos berendezések is változnak. Mindenesetre harmadik generációs kocsiknak nevezik máris őket, ami előrevetíti valószínűleg, hogy nagyobb változtatások is lesznek rajtuk.
süti beállítások módosítása