PTinfo

PTinfo

Mi lesz az olimpiai villamossal?

2010. március 29. - mestska

Bár a vancouveri téli olimpiának jó ideje vége van már, március 21-e mégis egy, az olimpiához, egyben a tömegközlekedéshez köthető dátum volt. Ezen a napon közlekedett utoljára ugyanis az Olympic Line-on, a sportesemény kapcsán épített bemutató villamosvonalon a Brüsszeltől kölcsönkapott két Bombardier Flexity, melyek azóta már úton vannak haza Európába.

 

A vonal, amely január 21-étől két hónapon keresztül üzemelt, az olimpiai falut kötötte össze a Granville-szigettel, Vancouver egyik turistaközpontjával, egyben az olimpiai események egyik központjával, és kapcsolatot teremtett az Olimpiára átadott másik kötöttpályás vonallal, a Canada Line-nal is. Ez utóbbi könnyűmetró a repülőteret, és a déli városrészeket kapcsolja össze a belvárossal. 

A villamosok meglehetősen népszerűek voltak üzemelésük két hónapja alatt, ami részben az eseményekhez kapcsolódó előnyös fekvésüknek, részben ingyenes használatuknak szólt. A két hónap alatt az 1,8 kilométeres vonalon félmillióan utaztak, jelenleg pedig az a kérdés, mi legyen a vonallal. Az egyértelmű, hogy a projektet a városvezetés sikernek könyveli el, a 8,5 millió kanadai dollárból megvalósult vonal az utasok szinte mindegyikéből tetszést váltott ki. 

Most a vonal bezárásakor a siker miatt természetesen sokan mondják, hogy érdemes lenne megtartani a villamost, sőt a meglévő elképzelések alapján folytatni a belváros felé.

A városvezetés nem zárkózik el az ötlettől, ugyanakkor hozzáteszi, hogy erre jelenleg nem tud sor kerülni forráshiány miatt. A város jelenlegi legfontosabb közlekedésfejlesztési projektje az Evergreen Line, egy újabb könnyűmetró vonal, mely Coquitlamot, egy 120 ezres elővárost kapcsolna be a hálózatba. A vonalat 2014-ben szeretnék megnyitni, a villamos építésére, folytatására, újranyitására valószínűleg csak utána kerülhet sor, a rendelkezésre álló forrásokat ugyanis jelenleg ez, a napi 70 ezer utast szállító vonal köti le.

Míg tehát mondjuk Buenos Airesben lesz a bemutató villamosból rendes vonal, addig - jelenleg legalábbis így tűnik - mindez Vancouverben nem tud megvalósulni.

A képek forrásai: Susan Gittins, AE Creations, vancouver.ca

A bejegyzés trackback címe:

https://cities.blog.hu/api/trackback/id/tr591875594

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Comandante en Jefe · http://local.blog.hu/ 2010.03.29. 11:16:38

Nem annyira értem. Ezek nem új tervek, az olimpia előtt már olvastam róluk, kb. kész tényként. Az csak beetetés volt?

mestska · http://cities.blog.hu 2010.03.29. 11:27:52

@Comandante en Jefe:

a belvárosi villamosról már itt is olvashattál a korábbi posztokban, annyi változott, hogy a demovonal sikerén felbuzdultak egyesek, és szeretnék megtartani a vonalat, sőt hosszabbítani is egyből. Szeretnék tehát a tervet korábbra hozni, amire azonban nincs pénze a városnak, ahogy szerintem azt is reálisan látja a polgármester, hogy az 1,8 kilométeres vonalönmagában nem áll meg.

ruba 2010.03.29. 12:09:45

Mindig is irigyeltem az olyan városokat, ahol ilyen problémák vannak:)

spag · http://railzone.nl 2010.05.25. 13:36:51

En ezt mar az olimpia koncepciojaban nem ertem: nem az a lenyege egy olimpia rendezesenek, hogy az olimpia(/expo, stb) urugyen fel lehet huzni olyan infrastrukturat ami kesobb megmarad es a varos erdeket szolgalja?

Kulonben nem tul megterulo egy olimpia...

mestska · http://cities.blog.hu 2010.05.27. 09:23:41

@spag:

a montrali olimpiai után, ami szinte csődbevitte a várost nem igazán akartak olimpiát rendezni, de aztán los angelesnek sikerült pozitív eredményt kihoznia, hgy aztán Atlantában már a szponzorok uraljanak mindent.
Vancouverben nem lett nullszaldós az olimpia, a bevételek elmeradatak a várthoz képest, azt hiszem, és nekem úgy tűnt, hogy itt próbáltak viszonylag konszolidált olimpiát rendezni.
Kötöttpályás infrastruktúra azért megvalósult, mégha a villamos nem is maradt meg, volt a Canada Lineról is poszt korábban.

cities.blog.hu/2009/08/19/harom_es_fel_honap_elony

cities.blog.hu/2009/06/21/bemutato_vonal_a_teli_olimpiara
süti beállítások módosítása