Míg mi itt a magyar sorozatgyártású villamosról beszélünk, a finnek újjáélesztik a villamosgyártásukat, addig Isztambulban szép csendben eljutottak a török sorozatgyártású villamos küszöbéig. Még a népet is felkérték, hogy szavazzon ezen az oldalon, hogy a felkínált két formavilág közül melyiket óhajtja. Bevallom, engem egyik dizájn sem győzőtt meg.
Kinek melyik tetszik? (forrás: www.takvim.com.tr)
Az új villamos építésével Szegedhez hasonlóan a helyi közlekedési vállalat próbálkozik, 1997 óta zajlik a projekt. Az eredmény két jármű megépítése lett, 1999-ben az RTE 2000, majd 2009-ben az RTE 2009 típusú kocsi született meg. (RTE = Railway Transport Equipment) Mindkét villamost hosszú ideig tesztelték, a meglehetősen ronda RTE 2000 például közel 200 ezer kilométert futott utasforgalomban. (videó az RTE 2009-ről)
A török Csufi, az RTE2000-s (fotó: www.turkcadcam.net)
A 25 méter hosszú próbakocsik szélessége 2,65 méter, beogadóképességét 320 főre becsülik - igaz meglehetősen nem európai módon 8 fővel számolva minden egyes négyzetméteren. A maximális sebessége a kocsiknak 80 km/h elvileg, (gondolom ennél a sebességnél esik szét :), a minimális fordulási ív 30 méter.
A török kevésbé Csufi, az RTE2009-s (fotó: www.turkcadcam.net)
A mostani szavazás végeredménye elvileg egy új típus lesz. Az RTE 2011-et, mint sorozatgyártású kocsit már többször emlegették a közelmúltban. Műszaki paraméterei hasonlóak lesznek elődeihez, ezt a szavazó oldalon feltüntetett műszaki adatsor (sajnos nem linkelhető, kattints az araç teknik bilgisi feliratra) is bizonyítja. A hírek szerint első körben 18 jármű készülne el, az első 2012-ben kezdhet futni a T4 vonalon.
Szavazzatok, szavazzatok! (fotó:www.istanbultramvayiniseciyor.com)
A törökök természetesen az árérzékenység (és a nemzeti büszkeség) miatt igyekeznek saját gyártású villamost építeni, állításuk szerint a a Törökországban épített villamos mindössze feleannyiba kerül. Egyelőre azonban a most tervezett kocsik nem alacsonypadlósak, így a legtöbb helyen nem versenyképesek még Törökországon belül sem. Itt kell megemlíteni azt a tényt is, hogy a korábbi Bombardier kocsik után tavaly év végén elkezdtek az Alstomok is futni Isztambul utcáin, összesen 37 Citadist rendelt a város. Aki keres, az talál pénzt tehát alacsonypadlós villamosokra is.
Az a fickó épp olyan, mint aki elkötni készül a villamost (fotó: alihikmet, wowturkey.com)
A nagy találkozás (fotó: alihikmet, wowturkey.com)